Nézzük például a most a számunkra, európaiak számára legfontosabb orosz-ukrán konfliktus esetében mi a helyzet! A Szovjetunió idején Ukrajna is egy tagköztársaság volt, Ukrajna be lett olvasztva tagköztársaságként 1924-ben. Kerültek hozzá orosz többségű részek is, a határokat ugyanis nem csak a népesség alapján jelölték ki. A nagy birodalmon belül nem volt jelentősége, hol húzódnak a tagállamok határai, így a nemzetiségek csak részben jelentettek szempontot a határok meghúzásánál.

Hirdetés

1928-ban, amikor lezárták az ukrán határszakaszról szóló vitákat, végül területeket is veszített Ukrajna, viszont határain belül maradt az orosz lakosságú iparvidék, Donbász, azért hogy növeljék a proletariátus arányát, s ezzel a bolsevizmus társadalmi bázisát Ukrajnán belül. A Szovjetunió fennállása alatt Ukrajna határai többször változtak. A második világháború után érte el legnagyobb kiterjedését, amikor Hruscsov ajándékaként a Krím-félsziget is az ukrán tagállam része lett. Ukrajna függetlenségét 1991-ben kiáltotta ki, miután a Szovjetunió felbomlott.

A pénzügyi háttérhatalom szemet vet Ukrajnára

A szovjet idők után sem igazán okozott problémát a többségnél, hogy ki beszél ukrán nyelven és ki beszél oroszul. 2012-ben Viktor Janukovics elnöksége idején elfogadtak egy nyelvtörvényt, amely 18 nyelvet ismert el regionális vagy kisebbségi nyelvként. Viszont megjelent egy törekvés is a politikai színtéren, az ukrán nyelv prioritásának a megerősítésére. Az ukrán nyelv előtérbe helyezését a többi kisebbségek nyelvével kapcsolatosan (főleg az orosz nyelvet kiszorítani szándékozva) meglovagolta a Háttérhatalom saját céljainak elérésére Ukrajnában, az Egyesült Államok demokrata vezetésének támogatásával. Ugyanis a világot meghatározó pénzhatalmi elit szemet vetett Ukrajna gazdasági kincseire, főleg a világ legjobb minőségű, nagy területen elhelyezkedő termőföldjére, a csernozjomra. Ehhez viszont le kellett választani Ukrajnát az orosz gazdasági és politikai kapcsolatokról. Ezt a folyamatot meg is indították az érdekeltek több vonalon is.

A 2010-es évek Ukrajnában

2013-ban az ukrán parlament nagy többséggel megszavazta a nyugati integráció fontos lépésének tekintett társulási megállapodást az Európai Unió és Ukrajna között. Oroszország válaszul szankciókkal fenyegette meg az országot. Az ukrán elnök, Viktor Janukovics nem írta alá – időt kért átgondolni, mivel Oroszország is versenyképes ajánlatot tett. Ugyanis Oroszország és Ukrajna között szabadkereskedelmi egyezmény volt, ami befolyásolta volna Oroszország és az EU közötti kereskedelmet is. Vlagyimir Putyin ezt mondta: „Amikor átolvastuk a társulási szerződést, kiderült, hogy ez számunkra problémát jelent, mivel szabadkereskedelmi övezetünk és nyitott vámhatáraink voltak Ukrajnával, amelynek a társulás értelmében meg kellett volna nyitnia határait Európa előtt, ami a mi piacunk elárasztásához vezetett volna.”

Kapcsolódó cikkünk

A helyzet kezdett stabilizálódni, úgy tűnt, létrejön egy kompromisszumos megoldás az érdekeltek között: a legitim elnök, Janukovics, az elégedetlenkedők, valamint az EU részéről Németország, Franciaország és Lengyelország külügyminiszterei között. Ebben a kompromisszumos megegyezésben Oroszország is részt vett volna. Mindenki engedett egy kicsit, így létrejött egy megállapodás. Ez viszont nem tetszett a Háttérhatalomnak, így aktivizálták a NATO-t, illetve annak terrorszervezetét, az ukrajnai GLADIO-t.

A lépést hamar nagyméretű EU-párti tüntetéshullám követte, amely az euromajdan nevet kapta. Az eseménysorozat erőszakos fordulatot vett, összesen 108 tüntető és 13 rendfenntartó vesztette életét. Viktor Janukovics Oroszországba menekült, és az ukrán parlament megfosztotta elnöki címétől. Az ország irányítását egy ideiglenes kormány vette át, a 2014. júniusi megválasztásától kezdve pedig Petro Porosenko lett az elnök. Ez az euromajdani tüntetéssorozat természetesen egy megszervezett tüntetés volt, rátelepedtek egy kisebb tömeg valós tüntetésére. Ugyanazokkal a fegyverekkel lőtték a rendőröket, mint a tüntetőket, azt az illúziót akarták elérni az emberekben, hogy a rendőrök a tömegbe lőttek, és a tömegből is visszalőttek. A kiképzett terroristák – akik lőttek a rendőrökre és a tömegre is – a NATO titkos terrorhadseregének, a GLADIO-nak az emberei voltak. A GLADIO-nak a legtöbb országban voltak/vannak szervezetei, amelyeket országonként másképp neveznek. Eredeti célja az lett volna, hogy egy esetleges európai szovjet megszállás esetén partizánharcot vívjon a megszállókkal. De később folyamatosan nemtelen célokra használták fel.

„Victoria Nuland volt az, aki a kiszivárgott telefonbeszélgetésében ecsetelte, hogy 5 milliárd dollárból hozták létre a kijevi Majdant és a vérengzést. Amikor a telefonban a balti miniszterelnök rákérdezett, hogy na de mit fog ehhez szólni az EU, akkor csak annyit válaszolt: B@ssza meg az EU!” (Fuck EU!)

Katonai fellépés a civilek ellen

február 24-én, miután a regnáló ukrán hatalom elleni tömegtüntetések hatására az ukrán parlament elmozdította elnöki székéből Viktor Janukovicsot, a 2012-ben – a megbukott hatalom által – elfogadott kisebbségbarát nyelvtörvény visszavonásáról is hoztak határozatot. A nyelvtörvény ellen 232 képviselő (a jelenlévők 70%-a) szavazott arra hivatkozva, hogy a törvény elfogadásának körülményei nem feleltek meg a házszabálynak. Elkezdték üldözni azokat, akik nem értettek egyet a puccsal, illetve a nyelvtörvény visszavonásával. A békésen tiltakozó oroszok ellen keményen fellépett a hatalom. Ők indították el 2014-ben a háborút Donbaszban, ahol repülőgépeket és tüzérséget vetettek be a civilek ellen. Nagyszabású katonai műveletet indítottak egymás után a civilek ellen. Odesszában rágyújtottak egy irodaházra az emberekre, mert orosz ügynöknek minősítették őket, majd aki menekülni akart a lángok elől, azt lelőtték, vagy agyonverték a nyílt utcán a hatóságok egyetértésével, közreműködésével.

A Krím-félsziget elfoglalása

„A Szovjetunió felbomlása után egy külön megállapodás értelmében az orosz flotta továbbra is használhatta a Krím-félsziget Ukrajnához került kikötőit és akár 25 000 katonát is állomásoztathatott a területen. A szerződés eredetileg 2017-ben járt volna le, de Janukovics elnöksége alatt ezt 2042-ig meghosszabbították.” A Nyugat természetesen meg akarta fosztani Oroszországot az egyetlen mélytengeri meleg vízi kikötőjétől.

„Közvetlenül Janukovics 2014-es bukása után a káoszt és a kialakult hatalmi vákuumot kihasználva Oroszország megkezdte a Krím megszállását. Helyi haditengerészeti bázisaiknak köszönhetően az orosz katonáknak nem kellett átlépniük a határt, a felségjelzés nélküli csapatok komolyabb ellenállás nélkül elfoglalták a kormányzati épületeket és ellenőrző pontokat állítottak fel a félsziget stratégiai jelentőségű pontjain. Az orosz kormány hivatalos álláspontja szerint nem az orosz hadsereg, hanem csak „helyi önvédelmi erők” vették át az irányítást a területen.”

Végső következtetés

Ukrajna Szovjetúnióból történt kiválása után megjelentek Ukrajnában civilben a NATO emberei, és elkezdték aknamunkájukat. Ez nagyon hasonlít ahhoz, amikor a szovjetek rakétákat telepítettek Kubába, az Egyesült Államok szomszédságába. Itt is egy távoli ország szomszédját használta fel ellenségként az USA, a Szovjetunióhoz hasonlóan. Idő kérdése lett volna csak, hogy szép csendben felfegyverezzék komoly fegyverekkel is Ukrajnát a fedésben dolgozó NATO katonák.

Valóban a reguláris orosz hadsereg indított átfogó támadást először, de miért? A NATO megpróbálta kiterjeszteni a hatókörét Ukrajnára – ez volt a legfontosabb probléma. Ezzel Oroszország biztonságát veszélyeztette/veszélyezteti. Közben az ukrán vezetés erőszakosan lépett fel az ukrajnai oroszok ellen, a katonaságot is bevetették a civilek ellen. Ennek következményeképpen egy polgárháború tört ki a Donbasz területén. A fennálló hatalmi viszonyokat a NATO akarta megváltoztatni, nem Oroszország.

Putyin elnök már 2007-ben Münchenben figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy új fegyverkezési versenybe hajszolja a világot, és gátlástalanul használja a katonai erőt a nemzetközi konfliktusokban. Tulajdonképpen egy új hidegháborús időszakot indít el. Igaz, hogy az oroszok vetették be a reguláris hadsereget széles fronton, de először az ukránok vetették be a hadsereget a saját népük ellen – civil tüntetők ellen.

Az a vicc jut eszembe, amikor Pistike és Józsika összeverekszik az óvodában, és megkérdezik Pistikét, mesélje el, mi történt: „Azzal kezdődött, hogy Józsika visszaütött.” Itt is ez történt.

A valódi agresszor az, aki az ukrán népet felhergelte és becsapta hazug ígéretekkel, és belehajszolta ebbe a testvérháborúba.

Orosz Lajos, 2025. 08. 17.