Kihalók

Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek, vigyázó szemetek Dél-Koreára vessétek!

Dél-Korea szép, gazdag, sikeres, demokratikus ország. Az Észak-Korea felől rá nehezedő fenyegetést leszámítva jó minőségű életet nyújt 52 millió polgárának. Csupán egy baj van: kevés a gyerek. Nagyon kevés. Az úgynevezett teljes termékenységi mutató, az egy szülőpárra életük során jutó gyermekek száma 2024-ben 0,75 volt, holott a puszta reprodukcióhoz is 2,1-re volna szükség.

Dél-Korea az 1980-as évektől elindult a kihalás útján. Amennyiben a jelenlegi tendencia folytatódik, száz év alatt az ország lakossága a jelenleginek a nyolcadára, 52-ről 7,5 millióra csökken úgy, hogy addigra száz aktív dolgozóra a mai 30-cal szemben több mint 150 nyugdíjas jut majd. Tehát száz év múlva Dél-Koreában él majd 3 millió aktív dolgozó és 4,5 millió nyugdíjas. Annak a 3 millió aktívnak pedig már csak egymillió gyereke lesz. És így tovább. Ez nem valami rémkép, disztópia, ez a számokból következő rideg valóság. A dél-koreai társadalom a következő évtizedekben olyan gazdasági, társadalmi és kulturális sokkot él majd át, amit elképzelni is nehéz. Kína, Japán, ha valamivel lassabban is, de követi őket.

Európa kormányai azzal áltatják a népüket, hogy nálunk azért nem ilyen sötét a jövő. A mi termékenységi mutatónk, mondják, bár a reprodukciót messze nem éri el, nem ennyire tragikus, és különben is, jönnek az új népek, majd azok belépnek a munkaerőpiacra és pótolják a meg nem születetteket. Ez azonban dupla becsapás. Először is a lassabb népességfogyás végén ugyanaz jön el, mint a gyors fogyás végén, legföljebb hosszabb az idő az összeomlásig. A migráció pedig nem megoldja a problémát, hanem kicseréli a népeket. Hadd ismételjük meg a mondatot, ami szerepelt már ezen a hasábon: a jövő kizárólag azoké, akik megszületnek. Amelyik népnek nincsenek gyerekei, az előbb vagy utóbb kihal és átadja a helyét azoknak, amelyek képesek az élet legalapvetőbb törvényének megfelelni, utódokat adni a jövőnek.