A reneszánsz év megnyitásával elkezdődött egy emlékezéssorozat Mátyásra, a nagy királyra és a magyar reneszánszra. Van mit ünnepelnünk, Magyarország a XV. században nagyhatalom volt, amit nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Magyarország és Csehország királya, Ausztria hercege a középkori Magyarországot a csúcsra emelte.

Az utóbbi években számos évforduló emlékeztet dicső vagy kevésbé dicső múltunkra, de egész évet az emlékezésre csak a legnagyobbak és a sorsfordító események kapnak. Árpád éve, a pozsonyi csata, Szent Erzsébet, Szent Imre. A legfényesebb alkalom valaha volt fényünk felvillantására Európa előtt mégis Mátyás és kora. Azt hihetnénk, hogy évek óta készül a magyar kormány valami átütő megemlékezésre, hiszen hat év állt a Gyurcsány-kormány rendelkezésére a fölkészüléshez. Az emlékévek, emléknapok úgy úsznak el, mint felhők az égen, észrevétlenül, csendben. Ha civil szervezetek nem tartották volna számon a neves fordulópontokat, tán nem történt volna semmi. Központi ünnepség, méltó megemlékezés nem volt.

Hiller István nemrég megnyitotta a Mátyás évet, a humanista király megválasztásának napján rögvest bejelentette, hogy 4 milliárd forintot szán a kormány rendezvényekre, ebből 1,4 milliárdot programokra és 2,6 milliárdot fejlesztésekre. Ha belegondolunk, hogy mi pénzt szórtak szét megbukott projektekre, csepp a tengerben a fenti összeg. Valószínűleg arra lesz elegendő, hogy kutatók, egyetemek, különböző intézmények, hagyományőrzők megemlékezzenek Mátyásról, szétaprózva egy nagy ünnepség lehetőségét.

Mintha az országos rendezvények szervezői valahogy félreértették volna a egész reneszánsz év lényegét. Mindent elsöprő – még Mátyást és a magyar reneszánszot is – szenzációként a Szépművészeti Múzeumban megnyílt A Mediciek fénykora kiállítást harangozták be. Valóban nagyszerű dolog, hogy hazánkba költöztek a kiváló képek egy rövid időre, de mi köze a firenzei Medicieknek Mátyás királyhoz és a magyar reneszánszhoz? Kifizettek biztosításként egy szekérderéknyi pénzt, amit a hazai reneszánsz emlékek – épületek, szobrok, freskók, képek, könyvek, könyvtárak stb. – bemutatására lehetett volna költeni. Mert rengeteg értékünk van bemutathatatlan állapotban, amelyek összegyűjtése, felújítása, restaurálása, renoválása lett volna a XXI. századi Magyarország igazi reneszánsza. Csak egy példát említünk, az esztergomi püspöki palotát és Vitéz János érsek dolgozószobáját. Az érsek Európa egyik legműveltebb humanistája, Mátyás nevelője olyan tekintéllyel rendelkezett kora Európájában, hogy zarándokoltak udvarába a kultúra iránt érdeklődő, tanulni vágyó külföldi tudósok, művészek. Nem zárható ki a fiatal Botticelli jelenléte sem, hiszen Vitéz János környezetéhez tartozni, neki dolgozni rang volt Európában.

Mit kellene fölmutatni külhoni és hazai érdeklődőknek a hazai reneszánsz évben? Azt, hogy Magyarország a XV. században nagyhatalom volt, nemcsak kulturális téren, de gazdaságilag is. Firenzei kereskedők jöttek-mentek az országban – köztük a Mediciek is – és meggazdagodtak a bőségben élő Magyarországon, melynek területe magába foglalta Horvátországot, Szlavóniát, Sziléziát, Erdélyt, a Macsói bánságot, határai Lengyelország, a Német-római Császárság, Moldva és Törökország voltak. Mátyás király létre hozta a Fekete sereget, átalakította a közigazgatást, a bíráskodást, készült a török elleni döntő csapásra, Hess András nyomdáját megalapította, könyvtárak tömegét hívta életre (Korvinák), Budán, Visegrádon reneszánsz stílusban építkezett, udvarának pompája bámulatra késztette azt, aki meglátogatta székhelyét.

Milyen szép is lett volna, ha a kultúrturisták a firenzei műremekek helyett a fentiekkel ismerkedhettek volna meg. Hogy a magyar reneszánsz emlékei esetleg szegényesebbek? Ez sem biztos, de legalább a miénk.