Hirdetés

A brüsszeli politikusokról és bürokratákról eddig sem az jutott eszünkbe, hogy két lábbal állnának a valóság talaján, de a legutóbbi ötlet – miszerint meg kell kezdeni az Ukrajna csatlakozásáról szóló tárgyalásokat – egészen bizarr. Nehezen értelmezhető az a logika, mely szerint hírhedten korrupt keleti szomszédunk, ahol ellenzéki pártokat és történelmi egyházakat tiltanak be egy háború kellős közepén, készen áll az EU-csatlakozásra. Ráadásul a döntés egyhangúságot igényel, hazánk pedig egyértelművé tette, hogy mindaddig, amíg a Kárpátalján élő magyar gyerekek nem tanulhatnak anyanyelvükön, nem lesz előmozdulás az ukrán csatlakozás terén.

Brüsszel mostani kommunikációja becstelen játéknak tűnik. Félrevezeti az ukránokat és az európai polgárokat egyaránt. Ráadásul alattomos szándékkal teszi.

Béke nélkül nincs tagság

Groteszk dolog úgy beszélni egy ország EU-csatlakozásáról, hogy ott a kontinensünk második világháború utáni történelmének legpusztítóbb háborúja zajlik. Hogyan lehetne felvenni egy olyan országot az unióba, amelynek sem jövőbeli határait, sem jelenlegi népességét nem ismerjük? Mindez súlyos kérdéseket vet fel, amelyek totálisan ellehetetlenítik a csatlakozást, de még a lényegi tárgyalásokat is. Az utolsó hiteles népszámlálást keleti szomszédunknál az ezredfordulón tartották, tehát már a háború kitörése előtt is csak hozzávetőleges adataink voltak. Azóta pedig milliók vándoroltak ki, és százezrek vesztették életüket.

A határokat tekintve az unió hivatalos álláspontja világos: Ukrajnát az 1991-es határok között ismeri el. Ezt jogi értelemben nem is kérdőjelezi meg senki – az oroszokon kívül –, de a valóság makacs dolog, és nemegyszer diadalmaskodott már a jog fölött. A katasztrofális kudarcba fulladt ukrán offenzíva után szembe kell nézni azzal a ténnyel – amelyet ma már nyugati, liberális elemzők is elfogadnak –, hogy Ukrajna nem lesz képes jelentős területeket katonai erővel visszaszerezni. Pótolandó a sok százezres veszteségeket, immár azok kerültek sorra a behívók kiosztásánál, akiket a sorozóbiztosok korábban alkalmatlannak nyilvánítottak. A hölgyeket is elkezdték aktívan kapacitálni arra, hogy csatlakozzanak a sereghez. A napnál is világosabb, hogy Kijev mozgósítási tartalékai legvégén jár, és ma már csak a katonának legkevésbé alkalmas polgárokkal gazdálkodhat. Sokkal valószínűbb tehát, hogy az ukránok további területeket veszítenek, mint az, hogy bármit is visszahódítanak. Sőt, a teljes katonai összeomlás perspektívája is felmerül.

Korábban írtuk

A fentiekkel kéz a kézben jár, hogy nem tudni, mi lesz a Zelenszkij-féle kormányzat sorsa. Ukrajnában eleve nem ritka a kaotikus hatalomváltás, ráadásul a katonai vereség valós veszélyével szembenéző rendszerekre a világon sehol sem a kiszámíthatóság és a stabilitás jellemző. Kit akarnak a brüsszeliek leültetni az Európai Tanács asztalához? Zelenszkijt vagy egy káoszba süllyedő ország kiskirályok által megtűrt névleges vezetőjét? Esetleg egy katonai diktátort, netán egy oroszok által Kijevbe delegált bábelnököt? Ma ezt egyszerűen nem lehet előre látni.

Jogállamiság? Korrupció?

Állítólag az EU értékközösség, amelynek alapja a jogállamiság. Ezt hallgatjuk már egy évtizede. Magyarországon – szajkózzák Brüsszel felkent „értékőrei” – nincs jogállamiság, jogbiztonság, demokrácia, sajtó-szabadság és vallásszabadság. Ehhez képest ugyanez vagy nem számít Ukrajna esetében, vagy az eurokratáknak fogalmuk sincs arról, hogy ezek a szavak mit takarnak (utóbbi sem lepne meg). Zelenszkijék betiltottak egy tucat pártot, köztük a legnagyobb ellenzéki tömörülést is. Pár napja „hazaárulásért” vádat emeltek egy független képviselő ellen, aki éles kritikával merészelte illetni az elnököt és az elnöki adminisztrációt. Brutális erőszakot alkalmaznak – kárpátaljai magyarok ellen is – a kényszersorozásokkor. Az SZBU se szó, se beszéd agyonlőtte az utcán a tavalyi ukrán–orosz béketárgyalások egyik ukrán részvevőjét. A háború első heteiben megnyitották a kézifegyverraktárakat, és mindenféle ellenőrzés nélkül osztogatták a Kalasnyikovokat mindenkinek, aki arra járt. Totális cenzúra van: ha egy tévécsatorna vagy egy napilap ellen kifogás merül föl, bezárják. Októberben a Verhovna Rada betiltotta az ország legnépszerűbb történelmi egyházát, mert formálisan a Moszkvai Patriarchátus alá tartozott. Pedig a felekezet az orosz támadást követően mindvégig kiállt Ukrajna függetlensége és védelme mellet.

Brüsszel másik kedvenc vesszőparipája közismerten a korrupció. Ám, ahogy az Európai Bizottság volt elnöke, Jean-Claude Juncker mondta a múlt hónapban: „Ukrajnában totális korrupció uralkodik.” A jelenség olyan szembeötlő, nyilvánvaló és magától értetődő a társadalom minden szintjén – kezdve a közúti kihágásoktól egészen a kormányzatig –, hogy ezt a tényt még Ukrajna legádázabb pártfogói sem kísérlik meg letagadni. Olyan országban, ahol a hadügyminiszter ellopja a honvédő háborút folytató katonák téli egyenruhájára szánt pénzt, nem is lehet. Reznyikov miniszter távozni kényszerült ugyan a bársonyszékből, ám „büntetésként” londoni nagyköveti kinevezést ígértek neki.

Persze érthető, hogy egy hadban álló ország számára nem a jogállamiság, a demokrácia és a korrupció leküzdése az elsődleges. Pont erről van szó! Egy háborúzó országot már azért sem lehet felvenni az EU-ba, mert valóban képtelen megfelelni a követelményeknek. A háború éppúgy nem egyeztethető össze az uniós tagsággal, mint a káosz, erőszak, bizonytalanság és a statárium. Ha valaki valóban Ukrajna EU-tagságát kívánja, az buzdítson békére, mert az az első valós lépés ebbe az irányba.

Miről van szó valójában?

Nehezen hihető, hogy a fentiekkel nincsenek tisztában Brüsszelben. Megszoktuk, hogy előszeretettel állítanak valótlanságokat – elég, ha a hazánkról szóló „jelentésekre” gondolunk –, ám Ukrajna felvételének olyan közvetlen, azonnali következményei lennének, amit az unió vezetői józan ésszel nem kívánhatnak maguknak. Azonban amióta kitört az orosz–ukrán háború, megalapozott a gyanú, hogy az Európai Bizottság, a parlament, illetve több befolyásos tagállam vezetője valóságos háborús pszichózisban szenved. A tucatnyi szankciós csomag mindegyike több kárt okozott Európának, mint Oroszországnak. Amikor Ursula von der Leyen másfél évvel ezelőtt arról beszélt, hogy „megnyomorítjuk Putyin hadi gépezetét”, vagy Josep Borrell „hadszíntéren kivívott” katonai győzelmet vizionált, akkor bizonyosan nem a hideg megfontolás beszélt belőlük. Hihetetlen, de a történelem tanulságaira fittyet hányva újra német tankok harcolnak Ukrajnában. Elképzelhető tehát, hogy a „csatlakozás” csupán egy irracionális, érzelemvezérelt felvetés.

Mégis valószínűbb az alakosság. Tagadhatatlan tény, hogy az orosz invázió óta az unió vezető politikusainak többsége a konfliktus elhúzására játszanak. Ezért ölik számolatlanul a pénzt a háborúba, ezért küldenek újabb és újabb katonai szállítmányokat Kijevnek. Elképzelhető tehát, hogy az EU-csatlakozás ötlete is ebbe a képbe illeszkedik. Az elfuserált offenzíva után az ukránok egyik legégetőbb problémája a megcsappant harci szellem, a katonák és a népesség ugyanis egyre sötétebb színekben látja a jövőt. Feltételezhető tehát, hogy a csatlakozási tárgyalások megkezdését az eurokraták csak arra szánják, hogy lelket öntsenek az ukránokba, és valójában eszük ágában sincs beengedni őket az EU-ba. Csupán folytatni akarják a háborút az utolsó ukránig.

Egyvalami biztos: Magyarországnak semmi érdeke nem fűződik ehhez a hazug színjátékhoz. Nekünk béke kell.

A szerző az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője.