Azóta nem hagy nyugodni ez a néhány mondat, már csak azért sem, mert pontosan egyidősek vagyok, és joggal mondhattam volna én is, bár eszem ágában sincs egyelőre meghalni, mint szegény Kuczka Péter mondta mindig – „Ezeknek?” Legalább olyan sokáig akarok élni, mint akit mostanában a nemzet költőjének csúfolnak, persze kissé méltóságteljesebben szeretném befejezni. Kedvenc öregkori műfajom lesz a nekrológ és az emlékezés, utólag barátom lesz a fél világ, ahogyan Radnótinak és József Attilának is oly sok barátja támadt – haláluk után. Nem titkolt vidámsággal fogok járkálni itthoni és külföldi temetőkben, ahol a mai politikusok két évszám közé rekesztve nyugszanak. Kivárom, amíg a mai bankárok és brókerek mauzóleumai is megtelnek, s elalélok a gyönyörűségtől, amikor jótékonysági árverést rendeznek majd a Nagy Hazugok vörös nyakkendőiből, párttagkönyveiből és vodkáspoharaiból – a Vörös Segély árváinak javára. Jó lesz végre mögöttem tudni végleg a bolsevik jóléti rendszerváltozás utolsó, nehéz évtizedeit.

Kedvetlenül lapozgatom jegyzeteimet, a félretett újságcikkeket, a lapszélre firkantott mondatokat. Az a része a magyar lakosságnak, mely foglalkozásszerűen abból él, hogy hazudik és fröcsögő gyűlöletet áraszt, a liberális újságírással egyidejű. Az 1870-es években ismerték fel világszerte, hogy a sajtó nagyobb hatalom és nagyobb üzlet, mint bármely más, jóval nehezebb, tisztességes munka. Az álhírek és rémhírek forgalmazása, az információval való zsarolás, az információ visszatartása, eltorzítása, elhallgatása, megfordítása, kiherélése és cenzúrázása már a bolsevista pártsajtóban érte el tökélyét. Az írott és elektronikus sajtó ma a világ legjobb üzlete, politikai, gazdasági, pénzügyi és szellemi tőke, kamatos kamattal, ráadásul felette áll a demokrácia választott intézményeinek, ezért bárkinek szolgálatára áll, aki meg tudja fizetni. A világ újságíróinak, szerkesztőinek, médiamunkásainak többsége értelmiséginek álcázott, többnyire diplomás bértollnok, szellemi és erkölcsi prostituált, jogfosztott és kiszolgáltatott rabszolga, és akad – magasabb lépcsőfokon – maffiákból és titkosszolgálatokból nyugdíjazott „titokgazda”, a Bérgyilkosok Testvériségének tagja. Így volt ez a kommunizmusban, így volt és így van ez a kapitalizmusban is. Hányingerem van, ha az újságírók etikáról beszélnek, sőt döntenek is. Etikai alapon a mai világ szinte valamennyi sajtóját be kellene tiltani, azonnal és örökre, az azokat működtetőket és az alkalmazottakat pedig javító-nevelő munkára vinni valahová, ahol dolgozni kell a megélhetésért.

Régóta olvasgatom Molnár Tamás professzor Az értelmiség alkonya című könyvét, mely Amerikában 1984-ben, magyarul 1996-ban jelent meg. Nagy és bölcs mű, melyet elsősorban annak a marxista értelmiségnek kellene forgatnia, mely oly meglepően rövid idő alatt átképezte magát tudományos szocialistából kapitalista demokratává, politológussá és reformkommunistából reformkapitalistává. Mai és főleg tegnapi akadémikusaink humán területeken kifejtett munkássága majd a későbbi nemzedékek okulására szolgál, miként lehetett a történet- és társadalomtudományokban gyorsan romlandót alkotni, viszonylag nagy pénzért. Az utópista, társadalommérnöki szolgálatba álló értelmiség szerencsére lassan végleg kihal, már csak néhány díszmadár vegetál közülük, ám a többség, a maradék már csupán ideológia és meggyőződés nélküli bérmunkás, szalagmunkás, az éppen divatos nyugati szerzők szorgos olvasója és itthoni applikálója, akár az egész hazai, nyomorúságos, önmagát tüdő nélkül felfújó posztmodern filozófia és irodalom. Hogy a volt szovjet csatlósállamokban szinte mindenütt ugyanez a hitvány, kilóra megvehető álértelmiség bontakozott csak ki, azt jól mutatja a cinkosságukkal és aktív segítségükkel ismét hatalomra jutott szocialista bürokrácia és klientúra. Nálunk az SZDSZ és álértelmiségi köre követte el ezt a jól kitervelt, az egész magyarságra végzetes, megalázó árulást, amikor először Horn Gyuláékkal, majd az Ügynökkel lépett koalícióra. Az ő jelenlegi legnagyobb ellenségük egybeesik a szovjet marxizmus által üldözött ellenséggel: a vallásos humanizmussal, az erkölcsi emberrel. Ezért van meg bennük és bértollnokaikban ez a csaknem eszelős, tébolyult gyűlölet a kereszténység és a magyarság minden hagyományával és jelképével szemben, ezzel magyarázható a csak freudista alapon értelmezhető, kivetített gyűlölet, melynek állandó tárgya Orbán Viktor, aki a politikai támadások, utalások, célzások, kabarék, viccek, de még az internetes társalgásoknak is állandó, megunhatatlan céltáblája, a kisebbrendűségi érzés, a patkány-közérzet egyetemes Macska-fóbiája. Pedig (Molnár Tamás szerint is) ezt a magát még mindig elitnek képzelő értelmiséget Európában már régen leváltotta a technokrata elit, az Ügynök-féle tökéletesen puhány és szellemileg alultáplált pragmatikus bankárkaszt, mely mindig azt mondja, meri, teszi, amit a nála erősebbek és gazdagabbak diktálnak. Ennyi a nagy titok. Ha a KGB, akkor a KGB, ha a Moszad, akkor az, ha a CIA, akkor az. Ha mind, akkor annál jobb: együtt. Ezt a kasztot csak elkergetni, bebörtönözni vagy elrettenteni lehet, megvásárlásukhoz nincs, soha nem is lesz elég magyar pénz.

Most, hogy hazánk balliberális krémje a nagy zsozsó reményében Brüsszelbe készül, el lehetne tűnődni, mennyibe kerülne a magyar népnek, ha a legkártékonyabb vezetőit mind biztonságos távolban tudhatná, de alighanem beleroppanna ez a szétzüllesztett árnyékgazdaság. Szekeres elszólása (Kovács elvtárs vezeti az EP-listát) az egyik internetes topicon nem is keltett különösebb felháborodást, legfeljebb sajnálkozást, hogy Kovács és Horn elvtárs csupán listavezető, de maradni akar: „A szívük nem változott, csak ruhát cseréltek és egyszerűen másfelé nyalnak. Ennyire egyszerű az egész.”

Felfoghatatlan számomra, miért gondolják a konzervatív oldal politikusai, hogy fontos számukra a balliberális médiát és annak közönségét „tájékoztatni”, pláne „megnyerni”. Többször ismételt javaslatomat, hogy a nemzeti oldal politikusai legalább egy hétre bojkottálják a nyíltan magyar- és keresztényellenes médiumokat, még a nemzeti sajtó sem látszott támogatni. Mintha Schmitt Pál vagy Szalai Annamária, netán Rogán Antal vagy Pálinkás József meg tudná győzni a szektatévé nyálas, gyűlölettől sápadozó műsorvezetőit vagy eleve elfogult, primitív közönségét! Az egyik kereskedelmi televízióban szavazásra bocsátották azt a zseniális, egyben pártatlan, szakirányú kérdést, vajon ki a jobboldal szellemi vezetője? Válaszlehetőség: 1. Orbán Viktor, 2. Lovas István. A közönségszavazatok aránya 52:48 arányban Lovas Istvánnak kedvezett, ezzel persze rögtön azt is sugallták, hogy a jobboldalnak e két vezetője van, és ugye akkor az egyébként nem párttag Lovas körülbelül úgy szellemi vezetője a jobboldalnak, ahogyan Omar molla ott áll Oszama bin Laden mögött. Olyan szánalmas ez, mint a volt kommunista pártlap egyik bértollnokának nyílt levele Orbán Viktorhoz, melyben a jól bevált módszerrel kódoltan lefasisztázta és lenácizta, ahogyan kollégái szokták azóta is, de hát az egyik humorosnak szánt írásban a legfrissebb Hócipő egyik szerzője többet mond, mint Barangó: „Ennyi hülye műkeresztény még nem élt ebben az országban.” Most mondjam azt, hogy ennyi hülye műzsidó sem? Ugye, ez már nem hangzik olyan szellemesen? És a „kereszténykedő szemforgatók” – hogy egy másik, nemes irályú bértollnokot idézzek – vajon mennyivel rosszabbak, mint akik legszívesebben Imre Kertész eddig még eladatlan műveivel bombáznák le azokat a városokat, ahol még nem osztottak szét közköltségen példányokat a rászorulók között? Jó lenne békén hagyni egymást, nem kellene erőltetni a párbeszédet. A szakadék nem vallási, hanem világnézeti jellegű. A szó szoros értelmében. Ti, liberálbolsi kollégáim, nézitek a világot, hogyan rohad szét. Kicsit segítetek is rohasztani, ha jól megfizetik. Visszasírjátok a régi, szép időket, a kommunista jóléti rendszerváltozás 1949-es kezdeteit, amikor nem kellett sokat vacakolni a törvénnyel, a joggal, a sajtószabadsággal, még az sem volt baj, ha valaki nem tudott írni: akkor diktálta habzó szájú cikkeit. Egy párt volt, egy hatalmas, vörös ülep. Most serényen dolgoztok azon, hogy ismét így legyen. A cenzúra visszaállítása lényegében már folyamatban van, a „gyűlölettörvény” éppen olyan ragyogóan fog működni, mint a népbíróságok és kirakatperek. Elég lesz egy-két fejet lecsapni, most éppen Bencsik Andrásét, a többi majd behúzza a nyakát, és lemerül, hogy kibekkeljen titeket. Lehet, hogy eddig így volt, de most már nem így lesz. Nem lehet így, nem szabad, hogy így legyen. S megmondom őszintén, kollégák, a ti felelősségtek jóval nagyobb, mint azoké, akiket ismét, azóta is szolgáltok. Mert az Ügynök és társai igen szerény képességű és belátású emberek, akik csupán eszközei a Gonosznak, de ti ötleteket adtok nekik, bujtogatjátok és hergelitek, rossz tanácsokat adtok nekik, majd a nagy bajban gyorsan elszeleltek, új gazdát keresve. Ha ti vagytok az értelmiség, akkor ez már nem is az értelmiség alkonya, hanem maga a sötét éjszaka, melyben csak a pokol tüzei villódznak lentről: rátok várnak, szocialista és liberális kollégák, Soros-díjasok és folyton kitüntetettek. Dicsérjétek csak kórusban a jóléti rendszerváltozást, nektek már fél évszázada elérkezett. Minket meg hagyjatok békén – éppen elég szégyen nekünk, hogy veletek egy korban, egy hazában kell írnunk – magyarul.