Hirdetés

Az uniós szankciós rezsim nagyon súlyos károkat okozott az európai és a magyar gazdaságnak. Jogosan veti fel a magyar kormány, hogy ezt az őrült politikát valamilyen módon felül kell vizsgálni, különösen Donald Trump elnök hivatalba lépése után, ami a rendezés irányába mutat. Brüsszelben, úgy tűnik, félreértik az elnök újabb szankciókról szóló kijelentését, pedig ezen gondolatok iránya egészen más, mint amiben a globalisták eddig gondolkodtak. Trump ugyanis az ukrajnai háború lezárását tűzte ki célul, nem az elnyújtását.

A gazdasági nyomásgyakorlás számos eszközt ad az egyes államok kezébe, hogy saját érdekeiket érvényesíteni tudják, így például az embargót és szankciót. Ezek nem új keletűek, így előbbire hozható példaként a mintegy ötven évig érvényben lévő Cocom-lista, utóbbit pedig jól ismerhetjük akár a hírekből is, hiszen az Európai Unió 2014 óta nyúl ehhez az eszközhöz Oroszország ellen, az ukrajnai háború 2022-es kitörése óta pedig egyre erőteljesebben használja. A szankció bizonyos körülmények között hozhat sikereket, de önmagában ritkán elegendő egy háború lezárásához vagy politikai változás kikényszerítéséhez. Az Öböl-háború után hiába vezettek be drákói szigorúságú intézkedéseket Szaddám Huszein rezsimjével szemben, mégsem bukott meg az iraki diktátor.

De jól szemlélteti ezt a brüsszeli szankciós politika kudarca is: a háború három éve alatt tizenöt uniós szankciós csomagot fogadtak el, a háború intenzitása pedig nemhogy csökkent volna, de folyamatosan nő. Ráadásul az oroszok 2022 óta nem látott sebességgel törnek előre. Csak idehaza 7500 milliárd forintba került az adófizetőknek a brüsszeli globalista elit ezen nyomásgyakorló eszköze. Nem véletlenül fogalmazott úgy Szijjártó Péter, hogy ezzel a politikával „tüdőn lőtte” magát Európa: miközben azt látjuk, hogy az orosz gazdaság talpra tudott állni a kezdeti sokk után, addig Európa azóta is szenved az elszabadult energiaválságtól, amely aztán az élet minden területére átgyűrűzik, például infláció formájában.

Egyébként az uniós döntéshozatal képmutatása is kiválóan szemléltethető az egyes szankciós csomagoknál: mivel az energiaszankciók elsősorban csak a keleti tagállamoknak fájnak, viszonylag hamar napirendre kerültek. Ehhez képest az abszolút nem létszükségletet jelentő gyémántot csak 2023 végén vonták szankció alá. Ennek nagyon egyszerű oka az, hogy Belgium a háború első évében is másfél milliárd euró (kb. 600 milliárd forint) értékben importálta az orosz drágaköveket. Persze most a szankciók fenntartása mögött is megtalálható az önérdek: Belgiumban 190 milliárd eurós orosz vagyont tartanak zár alatt, aminek hasznait most ők élvezik (csak tavaly közel kétmilliárd euró társasági adót szedtek be ezen vállalatok után).

Korábban írtuk

Az intézkedésekleginkább egy macska-egér játékra hasonlítanak, hiszen bevezetésük után az érintettek hamar megtanulják kijátszani őket. A legutolsó szankciós csomagok már leginkább csak reagálnak az ilyen jellegű orosz ügyeskedésre, amit aztán újabb kijátszási módok kitalálása követ. Ebben egyébként maguk a nyugati országok is partnerek tudnak lenni, például szívesen vásárolják ugyanazt az orosz energiahordozót, amint átcímkézték kínaivá, indiaivá vagy éppen kazahhá. Kaja Kallas volt észt miniszterelnök, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az egyik leghangosabb háborúpárti Brüsszelben. Ám nem okozott gondot még miniszterelnöksége alatt férjének a szankciók kijátszásával titokban az oroszokkal üzletelni. Ilyen erkölcsi magasságokból teszik szóvá Magyarországnak, hogy nem szeretné feladni saját energiabiztonságát és az olcsó energiával együtt az olyan intézkedéseket, mint a rezsicsökkentés.

Miközben Brüsszel egyik részről elvárja hazánktól, hogy önként vágja le az egyik karját, addig a másik kar levágásában Ukrajnát támogatja. Eddig egyetlen olyan konfliktus sem volt Budapest és Kijev között, ahol az uniós intézményrendszer hazánk mellé állt volna. Így volt már ez a gabonaügynél, ahol a teljes térség mezőgazdálkodóinak tönkretételével fenyegetett az ukrán dömpingbehozatal, és végül a tagállamok erőteljes fellépése akadályozta csak meg a katasztrófát. Ahogy most is azt láthatjuk, hogy az unió globalista elitje még csak szóra sem méltatja, hogy Ukrajna önkényesen és egyoldalúan megszüntette az orosz energia tranzitját, komolyan veszélyeztetve a keleti tagállamok energiabiztonságát. Igen sokat elárul az ő felfogásukról, hogy mialatt Magyarországot állandóan támadják az uniós szabályok betartása miatt (például határőrizet), addig Ukrajnát úgy akarják gyorsított eljárásban felvenni a tagállamok közé, hogy közben még bátorítják is: hagyja figyelmen kívül az említett szabályokat.

Donald Trump megválasztása és előző heti hivatalba lépése azonban alapvető változást hoz. Szemben Bidenék háború- és eszkalációpárti politikájával, az új elnök arról beszélt, hogy meg kell akadályozni a harmadik világháborút, és száz napon belül az ukrajnai háború leállítását ígérte. Brüsszel nem hivatalos üzenőfüzetének, a Politicónak a hasábjain rögtön megszólaltak az örömfanfárok, amint Trump azzal fenyegetőzött, hogy újabb szankciókat vet ki Oroszországra. Véleményem szerint azonban korai az örömük, ugyanis korántsem kezdett egy követ fújni velük.

Trumpról elmondható, hogy külpolitikája sok mindenben Richard Nixon elnökére hasonlít. Ennek a lényege az úgynevezett „őrült ember elmélet”, vagyis habár úgy tűnhet, összevissza beszélnek, emögött jól kigondolt stratégia húzódik meg. A tárgyalófelek ilyenkor nem tudják biztosan, hogy a másik mit is gondol komolyan a mondandójából, ami megfelelő személyiségű politikusok kezében veszélyes fegyver lehet. Macron francia elnök hiába akart élni e módszerrel, rögtön lelepleződött. Trump fenyegetésének a hatására azonban a Hamász meghátrált és elkezdte elengedni a túszokat, aminek elmaradása esetére Trump félelmetes megtorlást helyezett kilátásba.

Ugyanezt akarja Oroszországgal szemben is alkalmazni. Tudja, hogy az oroszok legsebezhetőbb pontja az energia, így itt helyez kilátásba nagyon komoly következményeket. Fontos azonban látni, hogy ez csak arra az esetre vonatkozik, ha nem tudnak fegyvernyugvásban megállapodni. Feltételei sem ugyanazok, mint korábban: Trump valamiféle kompromisszumot akar, míg a globalisták csak a teljes orosz vereséggel lettek volna elégedettek, amibe Moszkva aligha ment volna bele. Trump tehát tárgyalási stratégiaként, a mihamarabbi béke érdekében fenyegetőzik. Belpolitikai érdeke ugyanis eközben az energiaárak csökkentése, amit a globális energiaválság szankciókkal történő fokozása aligha segítene elő.

Eközben Magyarországnak továbbra is a magyar érdek a legfontosabb, vagyis a háború mihamarabbi lezárása. A külügyminiszter is ennek megfelelően szavaz Brüsszelben, miközben minden jel szerint már a tárgyalás előtt el is érte, hogy Brüsszel foglalkozzon Ukrajna tűrhetetlen lépéseivel. A következetes nemzeti politizálás ismét sikereket hoz.