A „haladás” tudniillik mindig a kiegyenlítődésre, a szintek kiiktatására, a különbségek (és különbözőségek) eltörlésére törekszik. (Ez maga a baloldaliság lényege.) A jogok hangoztatásával – a kötelesség, teljesítmény és a minőség fogalmának elhallgatása mellett – mindig az alsóbb, primitívebb, szakrális szempontból alacsonyabb szinteket hozza nyerő helyzetbe. Az egyenlőség sátáni jelszavára hivatkozva a darabszám uralmát hirdeti, s a minőség helyett a mennyiséget részesíti előnyben. (Ez legfőbb hibája a demokrácia nevezetű fejlődési zsákutcának is.)

A nő jogait hangoztatja – s állítja szembe – a férfiéval, a gyermekét a felnőttével, a diákét a tanáréval, a bűnözőét a törvénytisztelőével, az aberráltét (homokos, perverz, kábítószeres, antiszociális, pedofil stb.) a normáliséval, a betegét az egészségesével, az idegenét a hazaiéval, a színesbőrűét (bevándorlóét) a fehér emberével (befogadóéval), a nemzetiét a nemzetköziével, a proletárét a polgáréval, a polgárét az arisztokratáéval.

A bomlasztás – a szintek kiiktatása – érdekében pillanatnyilag felhasznált aktuális áldozat (felszabadított) persze azt hiszi, mindez az ő érdekében történik, roppantul boldog, s nem látja meg, hogy diadala bizony rövid életű. Őrá – mármint hivatkozási alapra – mindössze addig volt csak „szükség”, míg a felette álló szintet kiiktatták, ledöntötték trónjáról, aztán már igen hamar ő következik, s minden frissen megszerzett kiváltsága (szabadsága) megy a süllyesztőbe az őalatta álló, következő szint „haladása”, felszabadulása érdekében.

Göre Gábor ösztönösen elutasít minden szellemi eltévelyedést, legyen szó a faji kérdésről („Ha pedig tzigányra érközik panasz, hát azt ki se hallgassa tsak vettesse az tömlötzbe, mert bizonyos, hogy nints hamisság nélkül”), a tudomány hiábavalóságáról, az emancipáció tébolyáról, a nevelésről, vagy a modern kultúráról, ahogy azt hamarost megjelenő új kötetemben bővebben kifejtem majd.

Pozsonyi Ádám