S vannak olyanok, akiket sem a törpe, gyáva és igazodáskényszeres jelen, sem a hálás utókor nem tekint annak, bár szavaikban, tetteikben, egész létükben mély bölcsesség és filozófiai mélység lakozik. Ilyen félre-, illetve kellőképpen fel nem ismert nagyság Göre Gábor, jelen írásunk tárgya is.

Sokan tartják, hogy a magyarság nem járult hozzá a filozófia történetéhez. Tévedés! A neves honi filozófusok hiánya pusztán arról tanúskodik, hogy a magyarság továbbra is a keleti gondolkodás, a keleti szellemiség képviselője.

A keleti ember ugyanis – ellentétben a nála jóval betegebb nyugatival – nem választja ketté a költőt és a filozófust. S tudjuk jól, a magyarság költészetben mily páratlanul erős. A magyar géniusz a filozófiát a költészetben, tetteiben, puszta létében élte (éli) meg.

Göre Gábor történetei – eme rövid, ámde filozófiai mélységű, levélformában megfogalmazott kis epizódok 1893 tavaszától a Magyar Hírlapban jelentek meg, később (szerzőjük vasúti szabadjegyének megvonása miatt) a Kokas Mártonban, majd 1895-ben a Singer és Wolfner üzleti érzéke folyományaként önálló kötetekbe rendezve – rendszerint arra a sémára épülnek, hogy Göre Gábor, lepéndi bíró, a falu legokosabb embere találkozik a modern világgal, konfliktusba kerül vele, majd értékeli a szerzett tapasztalatokat. Segítségére van eme tapasztalatszerzésben Durbints sógor (a falu esküdtje), no meg Kátsa cigány (tzigány), úgy is, mint Lepénd község egyszemélyes helyi kisebbsége.

(folytatjuk)

Pozsonyi Ádám