„A vallási vezetők Teheránban még az utcára sem mernek kimenni, mert a nép utálja és megveti őket” – nyilatkozza Heller. És Önök mindezt le is hozzák. A kínos csak az, hogy a megjelenés időpontja pont aznapra esett, amikor megtartották Iránban a választásokat, amelyen fényes győzelmet aratott az a Mahmúd Ahmadinezsád, akit kissé bajos lenne a nyugati haladás és a demokrácia élharcosaként emlegetni. Uraim, lássuk be, azért ez kínos. Csak zárójelben kérdem, nem lett volna célszerűbb kivárni a végeredményt, s csak aztán közölni a Heller hagymázait? Hátha zöldséget beszél a hölgy. Ami lássuk be, előfordult már olykor.

Ja és még egy-két apró ínyencség. „Iszfahánban, egy kisvárosban” – anekdotázik az idős filozófus asszony. Elnézést, hogy szóvá teszem, de Iszfahán egy hárommilliós település. Demszky világvárosa ezzel szemben immáron 1,7 millió főt számlál. Mióta a négyes metró megálmodója vasszorgalommal és lukácsista következetességgel teszi lakhatatlanná, vagy háromszázezren elmenekültek. Igaz, kátyúk terén van még mit Iszfahánnak behoznia, ebben Demszky vezet.

Minek maguknak a Heller? Mit csinálnak vele? Merthogy épeszű gondolata nincs, az biztos. Elragadó szépségével se hiszem, hogy olvasókat szerez lapjuknak.

Úgyhogy én mint jó barátjuk üzenem innen a Demokratából, hogy szerintem ne égessék magukat egy ilyen idiótával. Ha legközelebb bekopogtat Önökhöz, hogy lapjukon keresztül tegye közkincsé magvas gondolatait – „Ha egy demokrácia háborút visel egy diktatúra ellen, mindig a demokráciának van igaza” -, nézzenek a szeme közé, s csak annyit mondjanak röviden „Június 25”. Majd mutassák meg, merre van a lépcső. Hátha sértődötten lekullog rajta, s felötlik tudatában az íróasztalfióknak való irkálás páratlan romantikája.