Állítom, hogy én vagyok az egyetlen, aki a magyar és a nemzetközi szigeten is műsorával szórakoztatta a nagyérdeműt. Bár lehet, tévedek, hisz bizonyára Nagyferó meg Grandpierre is előtte ugyanezt, csak minden bizonnyal én vagyok az egyetlen, aki még utána pofátlanul becsmérli is ezt a híres multikulti meetinget. No, de amit ott a fél nap alatt láttam… Egek! Félek, majd jövőre kissé emelnem kell a gázsit, feltéve, ha ezek után még egyáltalán meghívnak. (Modern, értsd korcs és visszafejlődött kommunikációban járatosak számára, kéretik most ideképzelni egy „szmájlit”.)

Ezek a kretének ott évről évre gusztustalanabbak. De komolyan! Nem hinném, hogy én haladnék ily sebes ütemben a polgárosodás irányába, úgyhogy valószínűbb, ez a selejttalálkozó zuhan mindjobban a pokol feneketlen mélységei felé.

A bejáratnál konkrétan a söpredék gyülekezésének lehettem szemtanúja. Fetrengő, részeg, félmeztelen ifjak dülöngéltek a legnagyobb összevisszaságban, s artikulálatlan hangon adták a világ tudomására alkohol, nő és szabadság iránti igényüket, valamint biztosították egymást a korlátok nélküli élet s a rockandroll szeretete, valamint a tagolt beszéd és a napi tisztálkodás rémséges volta felől. Az egyik ilyen hozzáért a felöltőmhöz. Napokig kellett áztatnom öblítőbe. Rémes!

Bejutván – iszonyú, a véglények centiméterekre közelítik meg az ember auráját – a Mokka Cuka mellett (A puszta elnevezéstől is viszket a tenyerem) haladtam célom felé. A sárban virslimaradék és két pár szandál emelte a színvonalat. De ürülék az nem volt, el kell ismerni. Arrébb egy „haladó” azzal szórakozott, hogy egymásra pakolt sok-sok sörösrekeszt, majd felmászott és ott üdvözülten nézett. Egy középkori oszlopszent legalább ama hitben cselekedte ugyanezt, hogy ő a helyes út, az igazság, az ortodoxia, s a szent cél. De ez a mai barom alapból „alternatívnak” tartja magát és a másságára büszke.

Másnap arra ébredtem, hogy éjjel fordítva húztam magamra a trikót. Lám csak, fél nap ebből a posványból és máris felborul a dolgok természetes rendje.