– Utálom az alakoskodást – jelenti ki -, undorító dolog!

Gézával remekül el lehet beszélgetni. A bizánci diplomácia módszereinek továbbélése a sztálini hatalmi struktúrában olyan témakör, amivel hajnalig izgalomban lehet tartani.

– Az emberek önzők! – állapítja meg néha váratlanul. Mutatóujját ilyenkor vádlón a magasba emeli, majd így folytatja: – Mindenki a haszonért tülekszik! – hangjában érezhetően megvetés bujkál.

Felsóhajtok, mert előre tudom, most mi következik.

– Vannak, akik azért lépnek színpadra, legyen az irodalom vagy zene, mert el akarnak érni valamit. Mert azt akarják, hogy beszéljenek róluk. Sikert akarnak! Holott a művészet célja maga az élmény! Géza szomjúhozik az igazságra. – Miért akarja korlátozni az egyik ember a másik szabadságát? – tette fel egyszer a kérdést, miközben anyja megkérte, hogy ha már nem csinál semmit, legalább menjen át a másik szobába, s hagyja őt takarítani.

Géza segít. Bátyja régi cipőit odaadta egy suhancnak, akivel véletlenül ismerkedett össze.

– Szörnyű gyerekkora volt – szólt magyarázatképp anyjának, mikor az számon kérte tőle különös cselekedetét. – Az apja alkoholista, és nemsokára ő is az lesz! – tette még hozzá, mint enyhítő körülményt. – A fogyasztói társadalom elbutítja az embereket! A televíziós sorozatok szellemi rágógumik a mentális tespedtség elleplezésére – magyarázta anyjának, aki kilenc órai munka után bambán meredt a képernyőre.

Egy darabig nem találkoztam Gézával. Hónapok is elteltek, míg végre hírt kaptam felőle. – Állítólag dolgozik – súgta az illető, olyan hangsúllyal, mint aki maga sem igazán hiszi a hallottakat. – Nocsak, nocsak, nocsak – morfondíroztam magamban, s éreztem, amint bensőmet elönti a bizakodás. Hová is lenne a világ, ha még a bizalom is végképp kiveszne az emberekből?