Megjegyzem, a gyűjtés szerintem fennkölt dolog, az ember ilyenkor magát az univerzumot akarja birtokba venni, ami persze lehetetlen, de hát az ember Istennek csak mása, nem maga a Teremtő.

A Marci (mert így hívják korunk e végvári hősét) egyszer megajándékozott egy fotóval. Cinkos férfi kacsintás keretében nyomta a markomba: „Ettől kapjál ihletet”. A papíros hátulján az alábbi szöveg, golyóstollal. „Tabán kör utcza 36. sz. ház kapuja, a Gellért-hegy oldalán. A ház kis kapacitású, de igen ismert bordély volt akkoriban”.

Nézegetem a képet, a lebontott Tabán, holmi romos kapualj, meg egy kandeláber. A kapu bejáratánál pedig a korlátra ülve egy hölgyike. Vigyorog, de ez inkább kedves, mint alpári, rajta könnyű nyári ruha, a szoknya térdmagasságban, harisnya, cipő. Frivol jelleget csak a korlátra tett láb meg szolid terpesz kölcsönöz. Az intézmény bedolgozója, ez egyértelmű.

Szóval nézem a képet, s csak lassan fogom fel, hogy így ma egy irodai alkalmazott nem néz ki. Ennyire szolidan. A mai gépírólánynál minimum műköröm és tűsarkú, s ha lehajol celluxért, a bugyingó vágata vörösen villan ki a csípőnadrág mögül. Ez a kis szende ma mint óvó néni, a szolidabbak közé tartozna, s barátnői kiröhögnék, miért nem öltözik feltűnőbben. A négyes-hatoson a lányok tizennégy évesen hordanak olyan ruhákat, mint a hatvanas évek pornójában a szado-mazo jeleneteknél. A térdig érő bőrcsizma neccharisnyával ugyanis onnan vándorolt a harmincas anyukák szokott öltözékébe, amiben a Tescóba mennek bevásárolni. Csak anno a hölgyemény valószínűleg még tudta, mi, és öntudata nem verdeste a csillagos eget. Szögezzük le, tisztelet a kivételnek.

Szóval Goethének igaza volt: boldogok a gyűjtők!

Pozsonyi Ádám