A „meghaladni” – ó, ezek az européerek mennyire szeretik a haladás szót ismételgetni – itt minden bizonnyal azt jelenti, hogy törődjünk bele.

Sőt, beszélni sem szabad róla. Lehetőleg törvényileg szankcionáljuk, aki trianonozik (mert ezzel sérti a blablabla…). Nos, azt hiszem Dobó a vár fokáról dobatta volna le az ilyen „magyart”, mert ő még nem akart „beletörődni”, és „meghaladni” sem nagyon akarta az ilyesmit.

Tény, a fegyverek és korszakok most mások, és ehhez alkalmazkodni kell, de minden újabb és újabb generáció lelkében rögzíteni kell: egy katonailag győztes háború után – melyből úriemberek módjára akartunk kiszállni, lásd a bukaresti békét – az akkori SZDSZ aknamunkájának és lelki mérgezésének következtében történt, ami történt. De mivel a valóban fontos dolgok szellemi síkon történnek, amíg a magyar fejekben ez ott van, addig nem veszett el semmi.

„Az ellenségeskedés, a sovinizmus, a nacionalizmus, a gyűlölet voltak a Trianonhoz vezető út állomásai”. Még ezt is mondta Mesterházy. És most még egy idézet: „Ha engem az a szerencsétlenség érne, hogy osztrák császár lennék, úgy már holnap átköltöznék Pestre, huszáregyenruhába vágnám magam, magyarul beszélnék és mindent bekebeleznék Magyarországba, ami oda illik. Személyesen lépnék a Magyar Országgyűlés elé, csak vele tárgyalnék, és kereken megmondanám a vitathatatlan tényt, hogy a magyar királyi méltóság az ausztriai császár első tisztsége, minden egyéb pedig csak melléktartomány.”

Bismarck mondta Thun-Hohenstein grófnak, a Monarchia szentpétervári nagykövetének, 1867 előtt. Ez a másik, amit a magyar fejekbe kell verni. Kik vagyunk, kik voltunk, és mi a mi valódi rangunk és jelentőségünk.

Pozsonyi Ádám