A jobboldali tévék – tudjuk, ezek mennyire „jobboldaliak”, ma Magyarországon jobboldali ember igen kevés van, a többi ugyan nemzeti érzelmű vagy netán „keresztény”, de a gondolkodásmódja és sablonjai egytől egyig baloldaliak – is a megfelelni akarás és az önfeladás kirakatműsorai. Anélkül, hogy észrevennék.

A szokott gumicsonton – holokauszt, mi más – megy épp a tipródás, s a jobboldali történészhölgy felhozza az ukrán éhínséget Sztálin alatt. Mint ellenpéldát, hogy lám, a baloldal is gonosz. Ott is kiirtanak.

Logikája a következőkre épül: ha a holokauszt-tagadást büntetik, nagyon helyesen, bólogat rá rögtön, akkor büntessék a szovjet bűnök tagadását is. Az ember meg csak ámul, mekkora barmok vannak. Ez is úgy harcol a PC-terror ellen, hogy átveszi annak nézőpontját, felveszi annak módszereit. Magára húzza az uniformist, miáltal részévé válik a gondolatrendőrségnek.

Szegény jó Orwell, ha látná korunkat. Itt az igazi „újbeszél”. A történészhölgyben pedig már fel sem merül, hogy egy normális világban voltaképp egyiket sem szabadna büntetni.

Kérdéseket büntetünk? Mi folyik itt? Eleve, ha valamit tabusítunk, valamit tilos piszkálni, vizsgálni, megkérdőjelezni, épp az jelzi, hogy valami gyanús. Ott valami nem stimmel, valami suskus van.

Másik adás. Német történésznő (ismét a szokott gumicsont, komolyan, nem unják még?) megjegyzése: „Hálásak vagyunk a megszálló hatalmaknak, hogy segítettek felszámolni a hitlerizmus.” Hálásak? A megszállóknak? Komplett az ilyen? Persze, tudjuk jól, a mai főhatalom legitimációja az antifasizmus. Úgyhogy annak a nevében bármit. Mivel a helyzet egyre rosszabbodik, érzem, pár év múlva nagyon magányos leszek. Szép kilátások.

Pozsonyi Ádám