„El lehet viselni”. Tetszett ez nekem. El lehet viselni a népet. A népet, melyre ők folyton hivatkoznak, demokrácia, alulról jövő kezdeményezés meg egyéb mézesmázos humanista lózung ürügyén. Ám ha a nép megmozdul, kimutatja véleményét, s teszem azt, az nem egyezik az övékkel, akkor hamar odavész a demokrata imázs. „Tájékoztatjuk kedves utasainkat, hogy a villamospótló járat a Nyugati pályaudvarig közlekedik, onnan villamosok sem járnak, továbbközlekedés gyalog lehetséges” A 4-6 sofőrje közölte ezt kissé unott hangon a Moszkva tér magasságában. „Hülye buzik, most gyalogolhatok!” Bocsánat, ezt nem én mondom, egy bézbólsapkás ifjú (lásd: nép) közölte utastársával. A Hősök téri urak, pedig (lásd: nép) mindezt sokkal szofisztikáltabban hozták a megjelentek tudomására. (Orosz Józsi nyakleves, Szetey Gábor kődarab). Lévay Katalin szerint a szombati cécó a magyar demokrácia szégyene volt. Ej, Katalin, nem tetszik a nép? A nép hangja? Hát, pedig az állítólag szent. Miféle demokrata maga?

Persze, tudom, maguk annak örülnének, ha a nép kimenne a közterekre, s ott jól bepiázva gyalázná a papokat, a nemességet, az úri rendet, a nacionalizmust, a bigottságot, a merev erkölcsöket stb. Fájdalom, a nép most nem ezt tette. Ez sokk lehetett, ugyanis Lakat T.-nek másnap Katalin már ezt sopánkodta: Meg kéne változni a népnek. Fejlődnie kéne. Okosodni. Haladni. Européeresedni. Mindegy, hogyan, csak nem olyannak lennie, mint amilyen.

Hm. Én például a bibliával maszturbáló, árpádsávot gyalázó szodomitákat simán karóba húzatnám. Feltéve, ha a nép közé tartozom, s számít a véleményem.

Pozsonyi Ádám