A történelem körkörös ismétlődéséről filozofál a szerző, midőn egy világégést követően visszasüllyed minden az antik világ szintjére, s a regény lapjain megismétlődik Hannibál és Scipió párharca, elefántokkal való átkelés az Alpokon, no de nem szándékom elmesélni a teljes históriát.

Amíg az ismert és legendás nevek sűrű felbukkanását lestem, elgondolkodtam ezen az egész elnevezés dolgon. Tehát, hogy nevünk, egy ember, egy személy neve voltaképp nem önmagát jelöli egyesegyedül.

Valakinek a neve holmi névtábla, mely nemcsak az illető lakásának ajtaján, a kukucskáló fölé van kibiggyesztve, hanem jellemzője az egész korszaknak. Egy kor ajtaját is megjelöli a név, s ha közel hajolunk, tán a korszak kukucskálóján is bepillanthatunk, s így jobban megérthetjük magát az adott kort is.

Hannibál. A nagy pun államférfi neve voltképp nem jelent mást, mint „Baal isten kegyeltje”. Baal, a tűz istenének imádata ott van a hadvezér nevében, mely ékes bizonyítéka, hogy a régi korok emberének életében mekkora szerepet játszott a felsőbb erőkkel való kapcsolattartás.

Tán az volt a legfontosabb. Nézzük, ma mi a legfontosabb. Mit talál az utókor korunk neveiben? Lakatos Izaura, Kolompár Szamanta, Orsós Dzsoki. Istenek helyett a média szemete uralkodik. Nos, azt hiszem, nincs ellenemre ez a Ráth-Végh-féle visszasüllyedés.