Amúgy, finoman fogalmazva: nagy a konkurencia. A közelmúlt be nem vált próféciáival, jóslataival, jelszavaival, hangzatos ideológiai kiskátéival Dunát lehetne rekeszteni. Kiergegaard hülyeségeinél mondjuk még kellett némi idő, némi távlat, hogy bebizonyosodjék: azok. De a haladás e téren is meghozta a maga gyümölcsét. Mára annyira felgyorsult a világ, hogy szinte azonnal látni a próféciák beteljesedését vagy bukását.

Lukács György (népbiztos és filozófus) 1968-ban fennhangon kijelentette: itt a marxizmus reneszánsza! Alig tíz év múlva már szinte marxizmus sem volt. Később Milton Friedman ragaszkodott hozzá, hogy a gazdaság, kérem, mindent megold, szabadon kell hagyni. Gyógyír és kenőcs az mindenre. Persze nem így lett. A haladás prófétái a közelmúltban sem fogták be a szájukat. Nem szokásuk nekik. Emlékszünk még Fukuyama hozsannáira? A történelemnek immáron vége. Jövel az örök béke kora. Nincs harc, nincs háború többé. Ésatöbbi, ésatöbbi.

Pillanatok alatt cáfolt rá a valóság, s lökte méltó helyére, ahová való, a röhejes és gyermeteg ostobaságok közé. A valóság, mely most is, a nap minden percében igazolja az ellenkezőjét, Palesztinától Szerbiáig, Dél-Afrikától a párizsi arab negyedig.

Ellenben Samuel Huntington 1996-ban megjósolta a civilizációk háborúját. Meg is kapta érte a magáét. Mármint haladóéktól. Aztán sajnos úgy lett. Kár is lenne tagadni, bár sokan megpróbálják. És Huntington – ritka kivételként – megélhette tanainak valóra válását. Samuel P. Huntington most halt meg, alig egy hónapja. Nem emlékszem, hogy olvastam volna róla méltatást.

Pozsonyi Ádám