Szavak. Mindig a szavakkal jönnek. Zsonglőrködnek velük. Pakolásszák erre-arra. Van valami haladó szellemű baromság, ami taszító, amitől viszolyog mindenki – nem tűnt még fel, hogy mindig a „haladó” dolgoktól irtózik az ember? Ösztönösen. Attól, ami az eredeti, Isten által létrehozott renddel ellenkezik. A műszálas zokni ciki, a pamut meg jó dolog – erre fogják, és átkeresztelik. Megváltoztatják a nevét. Látják, hogy az emberek irtóznak az elmebajaiktól, nem tudják beépíteni a köznapi életbe, erre kitalálnak rá egy új kifejezést. Mintha attól megváltozna bármi. Mert azt hiszik szegény barmok, hogy a szavakon múlik.

A buzi az nem jó. Csúnya. Nem PC. Nem szabad mondani. De a mögöttes tartalmat, ha fejre állnak, sem fogom szeretni, és mitől jobb az nekik, ha a kocsmában a „meleg” kitétel változatain röhögcsél az ember. Vagy ott a roma. Hívhatom bárhogy, ha felszáll a buszra, a zsebemhez kapok, és elmegyek messzire. Mert féltem az életem, a pénzem, az egészségem. Eleve nem fogom szeretni, mert szeretni muszáj. Mert szeretni kell. Mert ha nem szeretem, megbüntetnek. Elnézést, de előbb érdemelje ki. Somlói galuska. Ez miért nem lett szitokszó? Ej, de érdekes.

Hagyni kéne már békén a valóságot. Úgyis az az erősebb. Pár ezer év elég bizonyíték.