A szocialista–liberális parlamenti többségtől az ember nem is várna mást, de az ellenzéki Fideszt képviselő Répássy Róbert érvelése is tévutakon jár. Én konkrétan a következőt tartom életveszélyesnek: „helyes, ha tiltják, de akkor tiltsák be a kommunizmus bűneinek tagadását vagy relativizálását is.”

A holokauszt a XX. századi európai történelem egyik tragikus eseménye. Hasonlóan az I. világháborúhoz, az örmények likvidálásához, az ukrán éhínséghez vagy Trianonhoz.

Nem az a lényeg, hogy a nemzeti vagy a nemzetközi szocializmus ténykedése követelt-e több áldozatot, hanem az, hogy egy szabad világban egy történelmi eseményről én azt gondolok, amit akarok.

Egy történelmi tényről hadd legyen meg a saját véleményem. Maximum hülyeséget beszélek. De ahhoz is jogom van. Ellenkező esetben diktatúráról beszélünk. Pont. Tetszik ez a relativizálás is. A gyakorlatban ezt hogy gondolják? És majd ki dönti el? Családunk egy tagjával történt, hogy ’53-ban, Sztálin halálakor a párttitkár kiakasztott egy gyászkeretes képet, s megkérdezte: elvtárs, ez így nem áll ferdén?

Mire a válasz: annak már mindegy. És ebből per lett. Bírósági. Ez is relativizálás? Ez lenne a jövő? Bár azt is demokráciának hívták, csak oda volt biggyesztve: „népi”.

Ja, és ha nem akarják, hogy kételkedjem valamiben, nem kéne kiírni vastag betűkkel: Tilos vizsgálódni! Tilos megkérdőjelezni! Tilos szóba hozni! Tilos beszélni is róla!