Gender, LMBTQ, család, melegházasság, gyermekvédelem, iskolai propaganda… A kedves olvasó csak kapkodhatja a fejét az egymás után röpködő kifejezések hallatán. A zajból nehéz kiszűrni a lényeget, noha mint sokszor, az most is ott van tisztán előttünk: a hagyományos család évezredek óta a társadalom alapsejtje. Nemcsak gazdasági-szociális egység, de az érzelmi biztonság és fejlődés legfontosabb kerete is egyben.

Hirdetés

A közélet, az európai uniós politikai fejlemények iránt érdeklődők már érzékelhetik a genderlobbi erősödő nyomulását az elmúlt két évben. A startpisztoly Ursula von der Leyen bizottsági elnök kezében dördült el: a genderkérdés hangsúlyos helyen szerepelt a német politikus által a 2019–24-es bizottsági elnöki poszt elnyerésére felállított politikai prioritások között. Ezzel kampányolt Von der Leyen az Európai Parlamentben is, amelynek balliberális többségét meg kellett nyernie a bizottsági elnöki poszt elnyeréséhez.

Megválasztását követően gyorsan neki is látott az ígéretek betartásának. Nem számított az Európában tomboló koronavírus-járvány, a genderideológia nem várhatott. 2020 márciusában hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság a 2020–25-ös évekre vonatkozó nemi esélyegyenlőségi stratégiát.

Ezek után tavaly szeptemberben, a genderlobbi epicentrumának számító Európai Parlamentben tartott első évértékelő, úgynevezett „State of the Union” beszédében Von der Leyen támadást intézett a tagállamok ellen. Az „aki egy országban szülő, az minden országban szülő” felkiáltással világossá tette, hogy Brüsszel bele kíván szólni a kizárólag tagállami hatáskörbe tartozó családjogba és családpolitikába. Szögezzük le: az uniós intézményeknek semmilyen joguk, felhatalmazásuk nincsen arra, hogy a család, a szülő definícióját meghatározzák. Ez a törekvés kizárólag Brüsszel ideológiai-politikai nyomásgyakorlásának a része. A hagyományos keresztény értékekért kiálló, a családok megerősítését a középpontba állító nemzeti pártokkal és kormányokkal szembeni támadás mindez.

A genderőrület tovább pörgött 2021-ben. Márciusban az Európai Parlament az LMBTQ-szabadságzónájának nyilvánította az Európai Uniót. 2021 júniu­sában pedig megszületett az EP 1979 óta íródó történetének legszürreálisabb, egyszersmind legveszélyesebb mondata, amelyet nem lehet nem szó szerint idézni: „Bizonyos körülmények között a transznemű férfiak és a nem bináris személyek is teherbe eshetnek” – olvasható egy, a szexuális egészséggel foglalkozó EP-határozatban.

A rá következő hónapban, 2021 júliusában immár nyílt támadást intézett hazánkkal szemben az Európai Bizottság a brüsszeli genderlobbi nevében. A gyermekvédelmi törvény miatt nemcsak kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, de a Helyreállítási Alap forrásainak felhasználását célzó terv elfogadásának késleltetésével egyben pénzügyi nyomásgyakorlást is kifejt.

Az Európai Bizottság tudván, hogy a családpolitikába közvetlenül nem szólhat bele, a lopakodó jogalkotás klasszikus példájaként olyan határjogterületeken keresztül igyekszik fogást találni Magyarországon, amelyek uniós kompetenciába tartoznak: a szolgáltatási irányelv, az audiovizuális szabályozás vagy az adatvédelem kérdése. A lényeg azonban ugyanaz: az uniós intézmények ismét túlterjeszkednek hatáskörükön, és csorbítani szeretnék a tagállami jogosítványokat és szuverenitást.

Noha gendertémában sűrű volt az elmúlt két év, nem most kezdődött a genderlobbi lopakodó ideológiai térhódítása. Az uniós intézmények hivatalos dokumentumait böngészve világossá válik, hogy változó hangsúlyokkal és intenzitással, de mindez évtizedek óta zajlik.

Míg az 1990-es évek elején a homoszexuális párok jogi diszkriminációjának megszüntetése állt a középpontban, addig néhány évvel később a hangsúly áthelyeződött a genderideológia terjesztésére. A 2000-es években több uniós intézmény is amellett foglalt állást, hogy a genderérzékenyítésnek, a genderpropagandának az iskolai tananyag részét kell képeznie. A gender szemléletformálásban az uniós intézmények kulcsszerepet szántak a Pride-felvonulásoknak. Ehhez társult a hagyományos családi struktúrák megkérdőjelezése. A 2010-es években az LMBTQ civil szervezetek támogatásán, az LMBTQ-hálózat finanszírozásán volt a fő hangsúly, majd a 2015-ös migrációs válságot követően előtérbe kerültek a gender és a migráció metszéspontjában található témák. Ez utóbbi keretében az uniós intézmények álláspontja már régóta az, hogy a szexuális kisebbségekhez tartozó migránsoknak automatikus menedékjogot kell adni az Európai Unióban. Brüsszel az LMBTQ-migránsokat minden esetben rászorulónak tekinti, és a tagállamoknak kell számukra biztosítani a szükséges hormonkezeléseket.

Az Európai Parlament azt is javasolta, hogy a tagállamok jelöljenek ki biztonságos migránsútvonalakat, és támogatta az illegális migránsok jogi elismerését, ezáltal a szociális jogok és a választójog megadását számukra. Az EP szerint el kell ismerni a választott nemet, mivel „a nemhez való viszony nem szorítható be szűk »női« vagy »férfi« skatulyába”. Az uniós parlament szerint lehetővé kell tenni a nemi szempontból semleges keresztnevek használatát, és emellett rugalmas születés-nyilvántartásra van szükség. Változatlan elemként vonult végig az elmúlt évtizedeken a genderlobbi támadása a katolikus egyházzal, a hagyományos keresztény értékekkel szemben.

Napjainkban pedig a transzférfiak meddőségi kezelésének kérdései, az LMBTQ-családok örökbefogadása és az LMBTQ-család tagállamok általi elismerése foglalkoztatja leginkább az uniós intézményeket, miközben az európai társadalom a koronavírus-válság és a magas energiaárak terén várna segítséget a brüsszeli intézményektől. Úgy tűnik azonban, hogy az egymás utáni válságokban az uniós intézmények a lehetőséget látják. De nem az uniós polgárok megsegítésére, hanem kihasználva, hogy a közfigyelem más irányba fordul, saját ideológiai forgatókönyvük keresztülvitelére, a lappangó genderpropaganda terjesztésére.

A fentiekből látszik, hogy fokozatosan fészkelte be magát és növelte hatáskörét a genderlobbi elsőként az uniós intézményben, majd azon kívül is. A genderlobbi uniós döntéshozatalban meglévő erejét és befolyását mi sem illusztrálja jobban, mint hogy az Európai Parlament LMBTI-munkacsoportja önálló entitásként a második legnagyobb képviselőcsoport lenne a mostani EP-ben a Néppárt után, megelőzve a szocialista–progresszívokat. 147 európai parlamenti képviselővel a soraikban pártpolitikai és tagállami törésvonalakon átívelően képviselik a genderlobbi érdekeit és az LMBTQ-ideológiát az uniós döntéshozatalban és jogalkotásban.

A genderlobbi tehát komoly pozíciókat épített ki Brüsszelben, és komoly károkat okozott már eddig is a fejekben. Az uniós döntéshozók szerint most a tagállamokon a sor, hogy beengedjék a tagállami igazgatásba, az iskolákba és a családokba a politikai NGO-k álcája mögé bújó genderlobbit. Az ennek ellenálló tagállamok vezetőinek már nemcsak a megbélyegzés, az uniós politikai körökben tapasztalható szalonképtelenség és a negatív kommunikációs offenzíva az osztályrészük, de immáron a jogi és pénzügyi nyomásgyakorlás is. A gyermekvédelmi törvény elfogadását követően hazánk ezt első kézből megtapasztalta.

A genderlobbi csak közös erővel tartóztatható fel. Ebben a küzdelemben kulcsfontosságú, hogy összefogjanak azok a hagyományos családmodell mellett elkötelezett, konzervatív politikai erők Európában, melyek nem az illegális migráció, hanem a születésszám növelése révén kívánják kezelni a kontinens demográfiai kihívásait. Hallatniuk kell a hangjukat azoknak a politikai erőknek, civileknek, uniós polgároknak, akik úgy gondolják, hogy a családpolitika és a gyermekvédelem kérdéseiben továbbra is a tagállamoknak kell a végső szót kimondaniuk.

Ennek szellemében kerül sor 2021. november 25-én a Következő ezer év a gyermekekért konferenciára, melyen nevelési szakértők, pszichológusok, egyházi vezetők, a civil társadalom és a politika képviselői keresik a válaszokat az európai családmodell megőrzésére, a genderlobbi megfékezésének lehetőségeire. Annak érdekében, hogy a következő ezer év Európában a gyermekeké legyen.

A szerző az Alapjogokért Központ európai uniós műhelyének projektvezetője.

Korábban írtuk