Közép-Európa ébredéséről a Nyugat hallgat
Régiónk harminc évvel ezelőtt szabadult ki a kommunista diktatúra markából. A Szovjetunió hosszú gazdasági vergődés után végül összeroskadt. A kommunizmus korszaka így lezárulhatott, és új időszak vette kezdetét Közép-Európában.
Évtizedek kellettek hozzá, de a térség lengyel–magyar vezetéssel végre magára talált, kiáll az érdekeiért, és országainak politikai-gazdasági együttműködésének sikeressége úgy tűnik, meg is rémisztette a Nyugatot.
A nagy nyugat-európai tagállamok évszázadokon keresztül büszke és dicsőséges birodalmakat tartottak fenn, és ezek a birodalmi reflexek a mai napig nem tűntek el. Ezen nem változtat az sem, hogy Németország, Franciaország és Spanyolország is egyre több belső problémával küszködik, így a párhuzamos társadalmak miatt fel-fellobbanó etnikai feszültségekkel, a fenyegető terrortámadásokkal. Utóbbiak gazdaságát jelentősen megtépázta a koronavírus-járvány is, a franciáknál a második világháború óta nem látott gazdasági visszaesést okozott, a nagy munkanélküliséggel küzdő spanyoloknál tovább romlott a helyzet. De ahogyan Móricz regényeiben az elszegényedett dzsentri is ragaszkodott korábbi úri életmódjához, úgy a régi dicsőség és hatalom érzése nem veszett ki a nyugati államokból sem. Pedig már rég elvesztették korábbi, vonzó fényüket.
Ezzel szemben az „új tagállamok”, amelyek nagy része már tizenhat éve tagja az Európai Uniónak, megelégelték a saját problémáiba belefulladó Nyugat lesajnáló és kioktató magatartását. 2010 óta a sokáig elhanyagolt, csupán a kulturális területre „száműzött” visegrádi együttműködés új erőre kapott, elsősorban magyar kezdeményezésre. A visegrádi négyek azóta számos politikai sikert könyvelhettek el: közösen mondtak nemet az illegális bevándorlásra és a kötelező kvótákra, megakadályozták egy szélsőbaloldali politikus, Frans Timmermans megválasztását az Európai Bizottság elnökévé, és a következő hétéves keretköltségvetésről, valamint az újjáépítési alapról szóló vitában is együtt küzdöttek, és végül győztesen jöttek ki. Megmutatták, hogy megkerülhetetlen szereplői az európai politikai életnek.
Bár formálisan nem képezik a visegrádi csoport részét, a régió más államai is felismerték az együttműködés szükségességét és az abban rejlő lehetőségeket, így a V4 szépen lassan kiegészült Bulgáriával, Horvátországgal, Szlovéniával és Szerbiával. Ez a „kibővített formáció” jelenti Közép- és Kelet-Európa felemelkedésének kulcsát. Közös érdekünk a régió fejlődése, és a valódi európai szolidaritást az jelenti, ha hozzájárulunk szomszédjaink sikeréhez. Minden lehetőség adott, a környező tagállamokra jellemző az alacsony munkanélküliség, a stabil költségvetés és kis államadósság, valamint a dinamikus gazdasági fejlődés. Ezek a tényezők is hozzájárultak ahhoz, hogy nemzetgazdaságainkat bár megtépázta a koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági válság, nem tudta úgy térdre kényszeríteni, mint Nyugat-Európát. Mindez elszakadási lehetőséget kínál a régiónknak az Európai Unió többi részétől, hiszen nálunk gyorsabb talpra állásra lehet számítani. Ki gondolta volna, hogy egyszer a lenézett „új tagállamok” fognak a zsebükbe nyúlni, hogy kisegítsék a franciákat, spanyolokat és olaszokat? Márpedig jelenleg ez a helyzet: hozzájárulunk a nyugati tagállamok újjáépítéséhez, miközben azzal könnyítjük az Európai Unió helyzetét, hogy felelős magatartásunk következtében nem szorulunk pénzügyi segítségre.
A Nyugatnak a V4 és Közép-Európa sikere saját sikertelenségének tükrét tartja. Ez lehet az oka annak, hogy az augusztus 31-én tartott 15. Bledi Stratégiai Fórumról egyáltalán nem vagy csak nagyon röviden tudósítottak a kontinens másik felén. Azok a médiumok, amelyek egy tízfős ellenzéki tüntetésről is címlapon számolnak be, a majdnem tucatnyi állam- és kormányfő találkozójáról hallgattak. A nyugati portálok közül csak a Euronews, valamint az Euractiv oldal számolt be a magas szintű találkozóról, bár a régió kormányfőinek nyilatkozataiból ők sem idéztek… Ezek a kijelentések ugyanis nem felelnek meg a nyugati kurzusnak. Nincs hírértéke annak, hogy a régiós miniszterelnökök mit gondolnak az EU jövőjéről, hiszen azt majd eldöntik Berlinben és Brüsszelben. Közép-Európa nem formálhatja, csak végrehajthatja a nagy közös uniós politikát. Véleményük pedig természetesen legkevésbé sem lehet. Bár a jogállamiság azért fontos téma, hiszen valamilyen területen sakkban kell tartani ezeket az országokat: a BBC újságíróját természetesen ez foglalkoztatta leginkább. És bizonyára nagyobb érdeklődést mutatott volna a nyugati sajtó is a kerekasztal iránt, ha célt ért volna a moderátor próbálkozása. De a cseh kormányfő, Andrej Babiš keményen leiskolázta, és persze így ebből sem lehetett hír.
Pedig lett volna miről tudósítani: Janez Janša, Szlovénia kormányfője szerint a következő időszakban az Európai Unió erőegyensúlyában Közép-Európa új szerepet játszhat – e kijelentésével láthatóan minden résztvevő egyet is értett. A térség országai az elmúlt években elvégezték azt a munkát, amely a nyugat-európai tagállamoknak nem sikerült: politikai és gazdasági stabilitás uralkodik a régió államaiban. A V4 és Horvátország, Bulgária, valamint Szlovénia politikailag is „összekapaszkodott” és erős egységet képez, mindenhol olyan kormány van hatalmon, amely az erős nemzetállamok Európáját támogatja a föderális Európával szemben. Páratlan lehetőség adatott meg Közép-Európának saját politikai és gazdasági súlyának érvényesítésére az unióban, és ezt sokan nem is nézik jó szemmel. A „nagy és régi” tagállamok megszokták a korábbi status quót, belekényelmesedtek saját fontosságukba és felsőbbrendűségükbe vetett hitükbe.
Ezt a leülepedett, kissé poshadó állóvizet zavarták fel az új öntudatra ébredő közép- és kelet-európai tagállamok, lerázva magukról a nyugati birodalmi törekvések béklyóit. Természetesen a Nyugat is reagált, folyamatos támadásaiknak szinte naponta lehetünk szemtanúi: térségünk országait rasszizmussal, xenofóbiával, antiszemitizmussal vádolják, és kifogásolják a jogállamiság állapotát. Politikai vitáikat nem merik teljes mellszélességgel vállalni, hanem jogi köntösbe csomagolják, és így folytatnak boszorkányüldözést leginkább Lengyelországgal és Magyarországgal szemben. Előbbinek van a régióban a legnagyobb gazdasága és társadalma, utóbbi, hazánk pedig Európa egyik legrégebben szolgáló, tapasztalt és harcedzett miniszterelnökét tudhatja magáénak. Többször próbálták megosztani az elmúlt években a V4-ek együttműködését, elsősorban az illegális bevándorlás és a kötelező kvóta elutasításának kérdésében. Nem jártak sikerrel. A visegrádiak összefogása túlmutat a pártpolitikai szimpátián, hiszen az európai parlamenti frakciókat tekintve minden kormány más csoportosuláshoz tartozik.
Ebből is látszik, hogy a visegrádi négyek és a környező országok együttműködése nem múló hóbort, sőt, kormányzati ciklusokon átívelőnek kell lennie. Csak így biztosítható Közép-Európa megmaradása és jövője. Elő kell segítenünk a Nyugat-Balkán európai uniós integrációját, hogy Európa ismét, formálisan is egy közösséget alkosson. Közös felelősségünk, hogy a térség népeivel együtt megvédjük társadalmunkat, közös értékeinket és érdekeinket, hogy egy új, közép-európai korszak megnyitásával felemelkedhessünk. Ez az egyik központi gondolata az Alapjogokért Központ többhetes szemléletformáló kampányának is: igazságunk mellé közösen kell erőt szerveznünk, hogy együtt tegyük naggyá az egész Kárpát-medencét és a régiót. A történelmi esély erre most lehetőséget ad. A mi felelősségünk, hogy megragadjuk.
A szerző az Alapjogokért Központ elemzője.
