Külföldi pénzek, magyarországi célok

Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője február 18-án közösségi oldalán arról számolt be, hogy az EP-ben sikerült elérnie a civileknek járó uniós támogatás 1441 millió euróra történő felemelését, most pedig az Európai Bizottság – írta – az ő kezdeményezésére eljárást indít a magyar kormánnyal szemben a szerinte igazságtalan civiltörvény miatt. A magyar képviselő teljesítményét alighanem az egész nemzetközi baloldal megirigyelhetné, hogy alig másfél éves EP-képviselői tapasztalattal, ilyen befolyásra szert téve egymaga ennyit képes volt elérni a „magyar ügy” napirenden tartása érdekében.

A képviselő még október 16-án levélben fordult a bizottsághoz a magyar kormány „igazságtalan és jogsértő” mulasztása miatt, mivel szerinte a civil szervezetek ügyében a kormány nem hajtotta végre az Európai Bíróság kötelező döntését. A luxembourgi bírói testület 2020. június 18-i ítéletében azt mondta ki, hogy közösségi jogot sért a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságát célzó 2017-es magyar törvény. Tévedés ne essék, ez esetben is ugyanarról a politikusról van szó, aki feljelentést tett az OLAF-nál, az EU csalás elleni hivatalánál a Nemzeti Népegészségügyi Központ egyik feladatátadásával kapcsolatban, valószínűleg azzal a nehezen titkolható céllal, hogy aláássák a magyar állami szervekkel szembeni közbizalmat a koronavírus-járvány harmadik hullámának kezdetén.

De mi is a mostani konfliktus alapja, mit is céloz valójában a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló 2017-es törvény? Vajon mi nem tetszhet benne a baloldali politikuspalántáknak?

A nemzeti kormány ab ovo célja az volt, hogy átláthatóvá tegye a civil szervezetek finanszírozását. Úgy is mondhatnánk: azt szerette volna tisztázni a törvénnyel, hogy kik a valódi civilek, és melyek azok a befolyásos nem kormányzati szereplők, azaz NGO-k, amelyek jelentős külföldi támogatással próbálnak politikai nyomást gyakorolni a magyar közéletre. A törvény csupán annyit ír elő: a szervezet vagy alapítvány köteles bejelenteni a bíróságon, ha a külföldről kapott tárgyévi támogatások összege eléri a 7,2 millió forintot. Ha ez teljesül, akkor az érintett szervezeteknek fel kell tüntetniük saját felületeiken, hogy külföldről támogatott szervezetnek minősülnek. A vak is látja: a szabályozásban előírt nyilvántartásba vételi és közzétételi kötelezettségek egyáltalán nem nehezítik meg a támogatott szervezetek finanszírozását vagy működését, sőt, az átláthatóságáról szóló törvény eredeti tervezetén a velencei bizottság javaslatára még változtattak is. Így a „külföldről támogatott szervezet” minősítés használatának kötelezettségét háromról egy évre csökkentette a törvényalkotó, tehát csak mindig az azt követő évben kell használni ezt a megjelölést, amikor az NGO a 7,2 millió forint feletti külföldi támogatást megkapja.

Föltehetjük a kérdést: mit nem lehet ezen érteni? A törvény csak azt segít(ene) világossá tenni, hogy egy szervezet honnan, azaz kitől és milyen támogatásokhoz jut hozzá külföldről. Ezen túl más nem érdekli a törvény megalkotóját és a polgárokat sem, egy valóban civil hátterű szervezet pedig aligha tarthatja sérelmesnek, hogy egy évben egyszer be kell számolnia a külföldi támogatásokról.

Nézzünk csak egy külföldi példát! Az Egyesült Államokban 1938-ban fogadták el a külföldi ügynökök regisztrációjáról szóló törvényt (FARA), amely lényegesen szigorúbb a magyarnál. A ma is hatályban lévő amerikai jogszabály arra kötelezi az ügynökszervezeteket, a külföldi megbízók érdekében politikai vagy közélethez kapcsolódó tevékenységet folytató megbízottakat, hogy rendszeres időközönként számoljanak be a tevékenységükről, illetve a megbízóikkal való kapcsolatukról, mutassák be a finanszírozásukat bizonyító számlákat és az azokon szereplő összegeket. A FARA-törvény alapján vajon Donáth Anna és társai az Egyesült Államokat nem tekintik jogállamnak?

Talán nem árt arra is felhívni a tisztelt olvasó figyelmét a Momentum Magyarországgal szembeni újabb akciója kapcsán, hogy a kormány nemrég megküldte a szabályozás átalakítására vonatkozó normaszöveget a bizottságnak, így ha Brüsszel valóban kész a párbeszédre, és tájékoztatják hazánkat annak elfogadhatóságáról, a kormány haladéktalanul benyújthatja az Országgyűlésnek.

Általánosságban a világjárvány ismét megmutatta, hogy a magyar baloldal a válságkezelésben nem tud jeleskedni, egyrészt meghaladja képességeit, másrészt – rosszabb esetben – nem is érdekelt a járvány legyőzésében, amire több példát is láthattunk, hallhattunk az elmúlt hónapokban. A gyűlöletkeltés, a gyűlöletbeszéd, az elbizonytalanítás és a káoszteremtés módszereit alkalmazva abban reménykedik a baloldal teljes vertikuma, hogy az előbbi eszközök – és egyes hírek szerint jelentős mértékű, jogtisztaságát tekintve megkérdőjelezhető külföldi forrás – a régóta áhított hatalomhoz, a 2010 előtti időszak restaurálásához segíthetik őket a jövőre esedékes országgyűlési választásokon. A pártok persze nem kaphatnak egy fillér külföldi pénzt sem, ezt ugyanis a pártokra vonatkozó, 1989-ben született jogszabály tiltja. Úgy tűnik azonban, a baloldali ellenzéknek valamiért fontos lehet, hogy ez a financiális megoldás az álcivil, politikailag motivált NGO-k esetében akadálymentes és zavartalan maradhasson.

A szerző alkotmányjogász.