A tekintély, a hierarchia és a rend helyébe az „egyenlőség – szabadság – testvériség” jelszavát tették, a minőségközpontú, szakrális társadalmat felváltó mennyiségközpontú, materiális társadalmat elnevezték demokráciának. Ez a konstelláció a befolyásolható, hitványabb, pusztán materiális ingerekre érzékeny emberre épül, és a silányak öntudatát az egekig korbácsolja.

Dr. Padányi Viktor szerint Freud óta betegségnek tekintik, ha valaki tisztában van a saját helyével, és nem követel magának többet, mint amire hivatott. A modernizmus szerint azonban az a normális, ha minden ember följebb törekszik a saját helyénél. Pedig a probléma sohasem az, hogy a társadalom elemei alá- és fölérendeltségi viszonyban vannak, hanem az, ha ezek az elemek nem a nekik megfelelő helyen vannak. Ilyenkor az élő szervezetként is felfogható társadalom beteggé válik. Ha a bélcsatorna öntudatra kapna és mindenáron emberi agy szeretne lenni, sem az emésztés, sem a gondolkodás nem működne. A következmények nyilvánvalók. A bélcsatornát és az agyat nem lehet fölcserélni egymással, ezt az egyszerű, természetes igazságot azonban degenerálódott korunkban szükséges nyomatékosan kinyilvánítani. Vezetők és vezetettek nem egyenrangúak, hanem a hierarchia más-más fokán állnak.

Padányi Viktor ezt írja a demokratikus társadalomról: „A tömeg vagy bálványokat akar, vagy ugyanolyan embereket, mint ő maga. S a vezető, az elit egyik sem a kettő közül. A vezető nem bálvány, csak ember, mint ember azonban más, idegen, akiben a tömeg hiába keresi a számára ismerős és így megnyugtató vonásokat.”

A tömeg ezért gyűlöli az elitet. Nietzsche ezt így fogalmazta meg: „A csorda halálos ellensége a rangsornak: ösztönösen az egyenlősítőt kedveli: az erős egyénekkel szemben a csorda ellenséges, méltánytalan, mértéktelen, szerénytelen, pimasz, kíméletlen, gyáva, hazug, hamis, irgalmatlan, alattomos, irigy, bosszúálló.” Valami ilyesminek lehetünk tanúi, amikor a szellemi trágyadombot képező bulvársajtóban különböző nímandok köpködnek tekintélyes, kiváló embereket, és még az sem zavarja ezeket az „untermensch” kategóriába sorolható teremtményeket, hogy minden visszahullik rájuk. A felvilágosodásnak nevezett kor meghatározó erői az ilyen nímandok indulatait korbácsolták fel és fordították a maguk javára. E folyamat vezéreszméje a liberalizmus volt, amely szabadságot hirdetett, valójában azonban olyan jogokat követelt bizonyos társadalmi rétegeknek, amelyek nem illették meg őket. A liberálisok toleranciát követeltek, de ezt csak mások részéről saját maguk iránt érezték kötelezőnek, az ő részükről más irányába soha.

A liberalizmus a silányak fegyvere a kiválóakkal szemben. „A középszerű legbecsesebb szava ugyanis köztudomásúan a »liberális« szó” – írja Nietzsche. Józsa Péter Pál szerint pedig a liberalizmus szellemi homoszexualitás. Napjaink liberális rögeszméi és e rögeszmék követői jól példázzák ezt.

A liberalizmus nyomán a csőcselék – képletesen és szó szerint is – betört a palotákba, és lemészárolta a gyűlölt elitet. Soha annyi vért nem ontottak eszméért, mint amennyi a szabadság és a haladás nevében folyt.

Hogy a legrosszabb indulatokat, az önzést, az irigységet, a gyűlöletet hergelő hangzatos jelszavakat eljuttassák a tömeghez, a felforgatók kezükbe kaparintották a sajtót. A szabad szólásról alkotott naiv ábrándokat felváltotta a tervszerű aknamunka. A tradicionális társadalmat fölváltották a liberalizmussal, és megkezdték a biztonságos társadalmi élet három pillérének, az államnak, a vallásnak és a családnak a lerombolását.

A sajtó és a média, pontosabban az ezeket kézben tartó erők célja az uniformizálás és a nivellálás. Amely nyilvánvalóan csak az alacsonyabb nívó szintjén lehetséges. Így valósul meg „a tömegek lázadása” (José Ortega y Gasset). E lázadás folyamatát a sajtó és a média gyorsítja, generálja. Akié a sajtó, az befolyásolja az emberi tudatot. Nem véletlenül hívják a tömegtájékoztatást cinikusan, de nagyon pontosan „tudatiparnak”.

Weöres Sándor írja: „A jelenkor legveszélyesebb ördög-násza: Érzelgősség úrnő és Propaganda úr egybekelése. Bármi képtelenséget akar a propaganda elfogadtatni, úgy alakítja, hogy a tömeg érzelgősségéből kiváltsa egyfelé a meghatódást, másfelé a fölháborodást és nyert ügye van.”

A sajtó pénz és a pénz sajtó. A nagy gazdasági kartellek birtokolják a sajtót – de vajon ki birtokolja a kartelleket? Nos, aki megkapargatja a felszínt, nagyon hasonló figurákat talál a világhatalom szempontjából meghatározó pozíciókban. Ez volna a „szép új világrend”. Felszabadítanak a gondolkodás terhe alól. A manipulátoroknak egységesen (nem) gondolkodó tömeg kell, amely a demokráciának nevezett szemfényvesztésben megbízhatóan fenntartja az ideológiai-gazdasági egyeduralmat.

A sajtó leneveli az embereket az önálló problémamegoldásról, sőt a problémák felvetéséről is. Ezért sulykolják a tolerancia-idiotizmust: semmin ne háborodj föl, és a legkézenfekvőbb jelenségekből se vonj le következtetést, mert akkor intoleráns és maradi vagy. Így valósul meg a totális ellenőrzés, az irányítás, a tárgyak, termékek kultuszával való függőségbe vonás, azaz minden lehetséges ellenállás kikapcsolása. Ezt az antitradicionális totalitást jogszabályokkal is körbebástyázták. Minden demokratikus alkotmány tiltja, hogy bárki is ellenezze, netán mással akarja fölváltani a demokráciát, amely nem tűr meg mást magán kívül. Mint ahogy a sajtó sem tűri az ellenőrzést és az ellenvéleményt, és a kartellek sem tűrik a regionalitást, a strukturáltságot.

Legyen minden egységes! Legyen minél degeneráltabb a szavazógépezet, amely a gondolkodásmentes életért mutatott hálája jeléül időnként elmegy, és papírlapokra húzott ikszekkel újra és újra biztosítja a sötét erők uralmát.

A sajtó pedig harsogja a demokrácia dicsőségét, és emberi jogokról ordít – de emberi kötelességekről szó sem esik. A valódi emberi méltóságot sárba tapossák. Elképesztő, hogy emberi mivoltukból kivetkőzött lények egy új áruház megnyitására várva egymásnak esnek, összeveszve azon, hogy melyikük állt előbb a sorban. És még büszkék is „vitézségükre”, amivel szó szerint kiverekszik maguknak az olcsó CD-lejátszót… Ez az igazi demokratikus, feltörekvő tömeg…

A sajtó pedig örül, mert van miről beszámolni. Aki megbotránkozik, azt lehurrogják. Az antitradicionális erők szédítő iramban rombolnak le mindent, ami jó, ami emberi, ami éltető. Lassan oda jutunk, hogy egy igazi zsömléből, igazi húsból, igazi zöldségek és igazi fűszerek felhasználásával készült hamburger lesz a „szép új világrend” legtradicionálisabb képződménye. S ha így lesz, a sajtó és a média abban a pillanatban támadásba lendül a hamburger ellen.