„Lehet, hogy már túlléptük azt a pontot, ami után helyrehozhatatlan a klímaváltozás, állítják a világ vezető kutatói.” Ezt tolja az arcunkba a haladó sajtó, és tele van ilyenekkel. „A Föld életjeleinek tekintett 31 mutatóból 18 rekordszinten áll. […] A cikk szerzői szerint a bizonyítékok arra utalnak, hogy vészesen közelít az a pont, de lehet, hogy már túl is léptünk rajta, amely után drámai és helyrehozhatatlan klímaváltozásra kell számítani. […] A 15 évvel ezelőtti szinthez képest 31 százalékkal gyorsult a gleccserek olvadása, és 2020-ban rekordmértékben csökkent a brazíliai őserdők mérete.”

Hirdetés

Tegyük fel, hogy igaz. Bár ez a „világ vezető kutatói” szófordulat erősen emlékeztet a brit tudósokra, de mindegy. Tételezzük fel, hogy vannak úgymond „vezető tudósok” – akik nem kamiont vezetnek –, és tételezzük fel, hogy a véleményük nem túlzás vagy marhaság.

Ennek mi értelme? Ha igaz is, minek a tömeg orrára kötni? Ezért sír a tizenéves Móni, hogy nincs értelme tanulni, dolgozni, házasodni, lakást venni. Ez miért jó? Eddig hány eset fordult elő a történelemben, amikor volt értelme annak, és jól járt vele a világ, hogy negatív információkat, amiket a kisember nem tud feldogozni, a tömeg orrára kötöttek? Nos?

Soha. Mióta a szellemi élet és a művészvilág szereplőinek életútját a különféle lapok és oldalak megszellőztetik, csak annyi történt, hogy egyes festők, írók, költők elvesztették a tekintélyüket, mert Mari néni, aki soha semmit nem hozott létre, és soha nem feszítette belső nyugtalanság, csalódott a nagy költőben, mert azt várta, hogy a bolond művek szerzője úgy él, mint egy hivatalnok. Egyes történelmi nagyságok esetében szintúgy.

Alig lett nyugi járványügyben, a tömeg elindult a tengerekre meg Dubajba. Felfogta, hogy nem kéne? Nem. Mondták? Igen.

Mit tud tenni az átlagember? Elolvassa, retteg, de ugyanúgy él, mint eddig. Változtat bármit? Nem fog. Akkor minek az orrára kötni? Minek a világba kürtölni? Ha menthető bármi, intézzék felettünk, de a tömegnek felesleges tudnia.

Korábban írtuk