Lábnyom

Egy cikkben olvasom, hogy az illető azt fejtegeti, azért nem szül gyereket, mert nagy a biológiai lábnyoma.

Mármint a gyereknek is, meg úgy az emberiségnek is. A lábnyomunk. Nagy.

Nos, olvasom, olvasom, és arra gondolok, hogy mennyivel egyenesebb volna, ha azt fejtegetné: nem szülök gyereket, mert megnyúlik tőle a bőröm, és tönkremegy az alakom.

Nem szülök gyereket, mert a következő tíz évben még nagyon sokszor szeretnék randizni, flörtölni, és rengeteg filmet akarok megnézni a moziban. Nem szülök gyereket, mert utálom a gyereksírást, ha a szomszédból hallatszik át, azt se bírom elviselni, nemhogy a saját lakásomban. Leegyszerűsítve: nem szülök gyereket, mert a gyerek teher számomra. Ezt valahol megértem, bár nem értek vele egyet. De ez, hogy ökológiai lábnyom, ami nekünk nagy, embereknek. Ez teljesen beteg – értsd: ideologikus –, és noha látszólag a természetre hivatkozik, pont a természetes létezéssel megy szembe. A létezés ugyanis egyenlő azzal, hogy terjeszkedés. Ez igaz a penészgombától a pitypangon és legyeken át a macskáig és az emberig mindenre.

Megjegyzem, van Magyarországon vagy kétmillió kutya és macska. Amiknek nagy részére semmi szükség. Ezek az állatok eredeti funkcióikat már rég elvesztették, többsége dísz, státusszimbólum, gyerekpótlék. Tartják a kutyát társasházban is, amit én tiltanék. Nem vagyok köteles elviselni, hogy a kutya a hülye gazdája miatt, aki magára hagyja, két napig vonít, meg odavizel a liftbe. Értem, a kutya a dolgát teszi, de ha egyszer a gazdája hülye?

Nagy a biológiai lábnyomunk? Ne gyepáljuk már magunkat! Ezerszer látom: „Csak az ember ilyen meg olyan!” Ez valahol ugyanaz, mint hogy csak a fehér ember ilyen meg olyan, vagy hogy „tipikus magyar mentalitás”.

Nem! Nem a fehér ember olyan, és nem a magyar ember olyan. Az ember olyan. Az ember meg olyan, mint bármelyik élőlény. Se a macska, se a juh nem törődik semmivel a saját érdekén kívül. Nekünk is ez a dolgunk. Vigyázni a természetre. A saját érdekünkben. Mert semmi más nem érdekes.