Lakiteleki sátor XI.
Csurka István a Lakiteleki sátor szellemisége szerint részletezi az antikatasztrófa-programot. „…Fenntartás és mellékzöngék nélkül kell magyarnak, egész magyarságra tekintőnek és népinek, egész népre kitekintőnek lenni.”
A Trianon és a II. világháború utáni tömeglélektani és nemzettudati állapotunkból vezeti le a teendőket. Fejtegetése illeszkedik az Illyés által megadott „sátorprogramhoz.”
„Ahhoz azonban, hogy egy ilyen vállaltan és hangsúlyozottan magyar és nemzeti programot csak szerény méretekben is elkezdhessünk, először a saját lelkünkben kell rendet teremtenünk. A lelkünk sérült, mert iszonyú tragédiák és megaláztatások után vagyunk, mert bűnöket követtünk el, és bűnöket kentek ránk, és végül azért is, mert ezeket a megaláztatásokat nem voltunk képesek mindeddig becsülettel földolgozni. A mi lelkünk most tele van elhárítással, áthárítással, védekezéssel és önmagunk nem-becsülésével. Félünk magunktól, és mint valami tilalmas dolgot, rejtve éljük meg magyarságunkat. Ilyen meghasonlott lélekkel semmilyen munkába nem lehet belevágni.”
Fájdalom, de amit Csurka István a Kádár-korszak magyarjának a lelkiállapotáról megállapít, ma is majdnem érvényes. Az éppen aktuális ellenzék elkarcsapásozta magát a negatív szélsőségekig, a nemzeti öntagadásig, mert a „lelkében nincs rend”, rosszabb esetben egyszerűen eladta a lelkét a magyarellenes ördögnek harminc ezüstért. Azért, hogy ne beszéljünk rébuszokban, néven nevezzük és nevekkel jellemezzük a szellemben és tisztességben visszamaradtakat, Gyurcsánytól Niedermüllerig és az álságos mínusz némberig, akit most éppen Cseh Katalinnak hívnak. (Valamint Vadai, Bősz Anett, Szél, Bangóné, Kunhalmi meg a többi szereptévesztő mind-mind mára kiürült, üresen kongó hüvely.) Máig ható érvényes, irgalmatlan látlelet a magyar kórról. Ők ma a morbus hungaricus. Szabó Tímea most háborog éppen a parlamentben azért, mert vírus elleni védőeszközöket küldött a kormány az üldözött kárpátaljai magyaroknak! Apage Satanas!
Megismétlem: „meghasonlott lélekkel semmilyen munkába nem lehet belevágni.”
Az antikatasztrófa-program első számú ereje a hitben gyökerezik. „Magyarságunk tiszta újra-megélésére, magabiztos és öntudatos felmutatására most nem elsősorban azért van szükségünk, hogy a hazánkat körülölelő sötét, dühödt, és kevésbé dühödt nacionalizmusokra válaszolni tudjunk, hanem elsősorban azért, hogy megmaradási programunkhoz hitet merítsünk. Hit nélkül semmilyen vállalkozásba nem érdemes belekezdeni. Nem is lehet. Hitet pedig – ezt az elmúlt évtizedek hathatósan bizonyították – semmi más forrásból, csak a maga önazonosságából meríthet egy nemzeti közösség. […] Porba hullt minden, ami megdönthetetlennek és vitathatatlannak látszott […] egyetlen eszme, amelynek hídján hittel átgyalogolhatunk a jövőbe, az a mi sorsunk, ami elől úgysem térhetünk ki: a magyarságunk.
Ahhoz, hogy megmaradjunk, fenntartás nélkül hinnünk kell abban, hogy érdemes magyarként megmaradnunk. Az embernek […] kell valami transzcendentális.”
„Ebben a transzcendenciában írmagja sincs annak a beteges nacionalizmusnak, amiben volt idő, hogy szenvedett a magyarság, ami annyi bajt okozott nekünk, amiben mi is szenvedtünk, s amivel manapság is vádolnak bennünket.”
Csurka beszédének a nagyvonalúságát az jelzi, hogy önkritikus is. Az őrült nacionalizmus alatt a környező népeknek a trianoni rablóbékét (Lenin szava) előidéző eszeveszett sovinizmusát érti. De a közép-európai állapotokért a nyugati országok a főfelelősek, mert sovinizmusra uszították a velünk voltaképpen barátilag együtt élő népeket. És ez a hitvány, gyarmattartó, inhumánus szellemiségből fakadó lelki nyomorodottság mára jellemzi a hazai ellenzéket is.
