Lakiteleki sátor XIX.

A Tisza-part-közeli eseményeket harminc­­három esztendő után merőben más dolog értékelni, mint ama időkben. Lengyel László nehezményezte, hogy miért nincs ott Kiss János és Vásárhelyi Miklós és a hozzájuk hasonló politikai gondolkodó, hiszen ha a magyar progresszió különböző irányzatai egymás nélkül, sőt egymás ellen dolgoznak, akkor a „kormány nyert és az ország vesztett”.

A később MDF-es Elek István jelezte hozzászólásában, hogy ott vannak a reformkommunisták, és tegyük hozzá, ott voltak a liberálisok is. Tehát a megmerevedett politikai baloldalisággal szemben új erő jelenik meg, mert csak az tudja „robbantani a politikai erőviszonyokat”.

A már akkor kialakult többféle világnézetű irányzatok nemcsak elméletileg, hanem gyakorlatilag is ott ültek a sátorban, aminek markáns megjelenítője volt Konrád György. Úgyszólván minden fölszólaló hozott valami eredeti szempontot a tanácskozásba. Konrád azzal kezdte, hogy „egy ilyen sátor kifejezi önérzetét, identitását, önarcképének főbb karakterisztikumait, ha megfogalmazza a maga különállását a magyar közvélemény egészén belül és egyszersmind az ÖSSZETARTOZÁSÁT is.” (Kiemelés tőlem – Sz. K.)

Ez volt Konrád hozzászólásának az első lényeges pontja. A jelenlévők összetartozásának a hangsúlyozása (politikai nézeteik különbözőségének ellenére az európaiság). A második pontban: „a kétezer éves európai kultúra hosszú hagyományaiból táplálkozik, és fölvette magába mind a zsidó, mind a keresztény, mind a görög–római, mind a középkori gondolkodás – gyakran eretnek gondolkodás –, a humanista és a felvilágosult gondolkodás alapértékeit”. Aminek a „fő csomópontja az egyetlen emberi személy alapvető joga, szabadsága és méltósága”. Ugyanakkor ezeknek a személyeknek az „elhívott kötelezettsége arra, hogy egymással közlekedésbe és szolidaritásba bocsátkozzanak. Ez a két alapérték tehát, az autonómia és a szolidaritás az európai kultúra alapja”. (Ezt akarja a mai nyugat-európai politika annullálni – Sz. K.)

Konrád olyan ma hangoztatott értékeket fogalmaz meg, amelyek akkor még egyáltalán nem éleztettek ki a nemzeti-konzervatív tábor eszmerendszerével szemben, sőt lényegében részesei ma is a nemzeti-konzervatív elveknek. Jól látja ezt Konrád: „Szolidaritásaink különböző keretűek és tágasságúak, a lokálpatriótától a nemzeti patriótáig, akár az államközösségi patriótáig, az államhatáron túlnyúló nemzeti patriótáig.” Amit én úgy értelmezek, hogy e nézetében benne foglaltatik a nemzetek függetlensége és az elszakított országrészek magyarsága is. Tehát itt még Konrád az akkori liberális szellemben összmagyarságban gondolkozott!

A harmadik lényeges tétele az volt, hogy meg kell fogalmazni egy olyan nemzeti stratégiát, amely „a magánbölcsességet közbölcsességgé tudja kiterjeszteni, egy sátron túlmenő hangsúllyal”. Vagyis fölismerte a „Sátor” országos jelentőségét, amit ki is mondott. Ezt így fogalmazta tovább: „Azt gondolom, hogy ezért üdvözlöm és üdvözölném egy olyan népi politikai csoportosulás, kulturális csoportosulás önmegfogalmazását, amely kezdeményező lehetne abban – nem mondanám, hogy kezdeményező, de mindenképpen idejében felzárkózó –, hogy a magyar pluralizáció alakot öltsön, hogy ne csak elvont lózung legyen, hogy megjelenjünk mindannyian a magunk valóságában, és hogy egymás számára érthetőekké legyünk.” Ami nem azt jelenti szerinte, hogy „egyet kell gondolnunk”.

„Magyarországon legyen második nyilvánosság […], ahol az emberek azok, amik, és azt gondolják, amit gondolnak. […] Azt kívánom az itt ülőknek, hogy bátran mondják meg, hogy ők kicsodák.”

Azaz Konrád nem akarja homogenizálni a politikai életet, mint manapság az ellenzék, és a demokratikus többpártrendszert hirdeti meg, amely – ő is tudta – a lakiteleki sátor szellemiségével megegyezik.

(Folytatjuk.)