Lakiteleki sátor XLI.
A lakiteleki összejövetelt folyamatában igyekszem jellemezni, ezért nem csoportosítom tematikailag a hozzászólásokat, hanem az időrendet követem.
Ifjú Bibó István az alapítólevelet elemezte, amelyből most számomra egy észrevétele emelendő ki.
A következő mondatot ragadja ki a tervezetből: „a Demokrata Fórum szükségesnek tartja az ’56-os forradalom, illetve nemzeti fölkelés valósághű újraértékelését. […] Az újraértékelésből kihagynám az »újra« szót”. Indokolása szerint azért, mert „vagyunk egy páran, azt hiszem, akiknek nem kell újraértékelni”. Ezt a megjegyzést szőrszálhasogatásnak tartom, s csak azért idézem meg, mert az alapítólevél-tervezetben is benne volt 1956 mint szerves előzmény, de érdekes módon annyira lekötötte a jelenlévők figyelmét a határon túli magyarok sorsa, hogy erről az alapvető tételről kevesen emlékeztek meg.
Lezsák Sándor szólalt föl ezután – az ebédidő előtt: „Meg kell hogy mondjam: növekszik bennem az aggodalom. Attól tartok, hogy megint elveszítünk egy esélyt, egy lehetőséget.” Mégpedig az alapszabály-tervezetet érintő változtatásokra és az alapszabály elfogadására. Arra hivatkozott, hogy Bibó István is megvallotta, futólag olvasta el a tervezetet. Úgy érzékelem Lezsák aggodalmát, hogy csak fölületesen ismerik a tanácskozók ezt a szöveget, amit véleményeznek. „S ha elkezdünk rágódni ezen, elnézést a kifejezésért, nem tudunk ma igazán dönteni.” Lezsák azt szerette volna, ha az összejövetel nemcsak vitafórum, nemcsak Hyde park marad, hanem – vitafórum jellegét megőrizve – független társadalmi szervezet is lesz. Vagyis Lezsák Sándor a terméketlen, végtelenbe vesző vitatkozás helyett cselekvést sürgetett. Itt jegyzem meg, hogy még vitatkozás sem volt ez a megbeszélés. Mindenki egyetértett a romániai kérdéskör megítélésében.
A délutáni ülés levezető elnöke Für Lajos volt. Az első fölszólaló Albert Gábor, akit véletlenül Antal Gábornak nevezett Für Lajos. Nagy fölhorgadásra. Gábor az ország erkölcsi megújulásának a szükségességéről beszélt. Sinkovits után Veress Bulcsú következett, Amerikában élő politológus, az amerikai szenátus külügyi bizottságának a tagja. Azért fontos ezt megemlítenem, mert Veress Bulcsú nem mint magyar, hanem mint az Egyesült Államok államvezetésének egyik funkcionáriusa volt jelen. Főnöke, Dodd szenátor üdvözletét tolmácsolta, aki megköszönte a „kitűnő jelentést az erdélyi magyarság elnyomásáról”. Legjobb tudomásom szerint a hiszteroliberális mai „humanitáriusok” (vagy inkább följelentgetők) egyetlen szóval sem védelmezik az EU-ban a határon túli magyarokat. Nem tettek panaszt sérelmeik miatt.
Veress Bulcsú ismertette azt az amerikai szenátusi határozatot, amely elítélte Romániát az emberi jogok megsértése miatt. Vagyis a határokon túli magyarüldözések az emberi jogok megsértésének számítanak normális politikai körökben, s nem nacionalizmusnak, ahogyan azt a mai magyar ellenzék elképzeli.
Öt pontba foglalható az amerikai határozat. 1. Elítéli a román kormányt az emberi jogok folyamatos megsértéséért. 2. Elítéli a hagyományos települések rombolását s mindazt, ami a kisebbség kulturális és egyéb emberi jogait sérti. 3. Fölhívja a román kormányt, hogy vizsgálja fölül intézkedéseit, és léptessen életbe reformokat a nemzetközi egyezmények szellemének megfelelően. 4. Az amerikai külügyminiszter a hivatalos román vezetőktől a jogsértések megszüntetését és lényeges reformok bevezetését követeli. 5. A Romániának szóló legnagyobb kedvezményt addig nem állítják vissza, amíg nem hajt végre átfogó reformot az emberi jogok gyakorlatában.
(Folytatjuk.)
