Hirdetés

A később balliberálissá módosuló szamizdat irodalom alkotói jobbára balról támadták Kádárt és a politikai vezetést, tehát a szélsőséges sztálinista ortodox bolsevizmus szellemében. Jobboldali elhajlónak ítélték meg, akárcsak Komócsin.

Ezt az utókor mára elfelejtette.

Bihari Mihály szókimondva nekiesett az akkor uralkodó eszmerendnek. Előrebocsátva, hogy a szocializmus ama időkben annyira népszerűtlen, hogy nem rokonszenves rá bármilyen formában apellálni.

Idézem: „az a szocializmus, amely történelmileg létrejött és kialakult, nem népszerű. […] Történelmi útvesztés, zsákutca. A diktatórikus szocializmus nem felel meg azoknak a szocialisztikus eszméknek, értékeknek, elveknek, amelyek jegyében mintegy kétszáz éve (sic!) a szocializmus rendkívül sokféle ága-boga és politikai orientációja kialakult. Ilyen értelemben szerintem a szocializmust nem lehet természetesen a bolsevik típusú szocializmusra leszűkíteni.” 

A továbbiakban azt javasolta Bihari Mihály, hogy az alapítólevélbe vegyék be a magyarság ügye és a demokrácia mellé a „demokratikus szocializmus” szükségességének a megteremtését is. Ezt a szövegmódosító javaslatot ilyen formán nem fogadta el a közgyűlés, vagyis azt a mondatot, hogy „a magyarság, a demokrácia és az emberhez méltó szocializmus ügyének történelmi egyesítése”.

Olyan mértékben vált ellenszenvessé a „szocializmus” mint politikai fogalom az akkori magyar társadalmat képviselő jelenlévők szemében, hogy azzal semmiféle kapcsolatot, azt érintő javaslatot, annak változatát nem fogadták el. Ugyanakkor Bihari fél tucatnál több módosító javaslata bekerült az alapszövegbe. Azért idézem ezt, hogy érzékeltessem, a szocializmus gyakorlatával szemben minő ellenszenvvel viseltetett a magyar társadalom. Mert hiszen a sátor az egész magyar társadalmat képviselte.

Kodolányi Gyula az eredeti tárgytól eltérően kért szót soron kívül, mert el kellett mennie. Vagyis nem az alapszabályokról, hanem a Magyar Demokrata Fórum Esztergomban megtartandó, környezetvédelemről szóló, szeptember 10-i vitáját harangozta be.

Három bejelentést ígért. Illetve blokkot. A bős–nagymarosi ügy tovább zajlik, erős terhet jelent, de nyilvánvalóan „nem kerülhetjük el ennek az ügynek a tárgyalását”. Az első blokkban – mondta – környezetvédelemről lesz szó, mégpedig nem szakkérdésekről, mert jobbára nem szakemberek lesznek ott. „A környezetvédelemnek a magyar társadalomban és a politikában elfoglalt helyéről” vitáznak majd. Másodjára a nagymarosi vízi erőmű tervét tárgyalják meg. Véleményüket azonban nem a civilek, hanem a „fölkért független szakemberek fogják összegezni…” Műszaki kérdésekről „elég sok mindent lehet hallani pró és kontra”. Szükséges tehát összefoglaló szakvéleményeket is megismerni. De azt is hozzátette, hogy a vízi erőmű ügye nem műszaki kérdés elsősorban. Valóban. A táj szépségétől környezetvédelmi problémákig sok minden elhangzott korábban. Azt ígérte, hogy levetítenek egy húszperces dokumentumfilmet, amely a szovjet síksági erőművek hatását és működési körülményeit mutatja be. A harmadik blokkban „szeretnénk helyet adni alternatív életmodellekre vonatkozó energiaalternatívákra és hasonló témákra vonatkozó felszólalásoknak”.

Negyedik bejelentésében „ezeknél izgalmasabb témát” ígért a jelenlévőknek. Mégpedig azt, hogy osztrák képviselők foglalkoznak az erdélyi falurombolás ügyével. És petíciót is adnak be az ENSZ-hez. Ezt a petíciót Eva Maria Barki fogalmazta meg, s hogy létrejöhetett, oroszlánrésze van abban a bécsi magyar ügyvédnőnek. Tehát az esztergomi összejövetel egyik szervezője fontosabbnak tartotta az erdélyi eseményeket, mint magát a fő témát, az erőművet! Ez sokatmondó kijelentés.

(Folytatjuk.)

Korábban írtuk