A tanácskozás szünetében ebéd előtt sajtótájékoztatót tartottak, amelyet két nyelvre fordítottak. Angolra Jeszenszky Géza, németre Kiss Gy. Csaba. Vagyis a lakiteleki összejövetel kilépett a nemzetközi politika porondjára! Miközben a mozgalom voltaképpen még itthon sem volt legális, azaz a kommunista, egypárti diktatúra által elismert.

Hirdetés

Pontosan 364 résztvevő képviselte a demokrata fórumot, illetve a rokonszenvezőket, és Kiss Gy. Csaba rögtön leszögezte, hogy nemcsak Budapestre koncentrálnak, hanem a vidéket is szeretnék bevonni a szervezet munkájába. Ennek a szándéknak megfelelően jelen volt Debrecen, Kecskemét, Gyula, Szeged, Miskolc, Kiskunmajsa képviselője is többek közt. A sajtótájékoztatót vezető szervező csak azokat említette, akiket látott és akiket ismert is. Tehát a nemzetközi tájékoztatón már nemcsak Budapest és Kecskemét képviselői vettek részt, hanem szimbolikusan az egész országé. Egyelőre még a határon túli magyarok hiányoztak onnét. Azért kell ezt hangsúlyoznom, mert a határon túli magyarságnak később döntő szerep jut a Holt-Tisza közeli városka politikai és kulturális életében.

Aki ismeri a közvetlen környéket, elámul, hogy a Tőserdő menti mocsaras, félreeső, Alpár szomszédságában elterülő falu egy csapásra már nemcsak a magyar, a magyarlakta területek, hanem a nemzetközi érdeklődés középpontjába is kerül.

Nincs módom az egész sajtótájékoztatót ismertetni. Kezdem Miklós Gábor kérdésével. A Népszabadság tudósítója rögtön az elevenbe vág. „Önök azt mondják, hogy nem a hatalomért szállnak síkra, hanem a hatalmat korlátozni akarják.” Ennek szerinte ellentmond az a szándék, ami már az alapszabályban benne van, hogy parlamenti választásokon jelölteket indítanak. „A szervezet rendkívül nemes célkitűzése, hogy a parlamentarizmus elterjedjen, a parlamentbe a magyar nép többsége kerüljön be, annak képviselői. […] Miért kell ezt szégyellni?” Csengey Dénes és Csoóri közbeszólva kijelenti, örül annak, hogy a Népszabadság is jelen van, sőt kérdez is. De voltaképpen Csengey Dénes, Kiss Gy. Csaba, Zelei Miklós is kitért a párttá válás kérdése elől. Illetve Csengey Dénes azt mondta, hogy ha az MSZMP „kivonja magát a mostani törvények fölötti állapotából, és maga is politikai pártként indul a választásokon, az a pillanat lehet a magyar többpárti rendszer megalakulásának a pillanata, és nem korábban”. Jolyon Naege­le, az Amerika Hangja tudósítója kérdésére pedig azt válaszolja: „…a parlamenti választásokat az helyezheti új alapokra Magyarországon, a parlament igazi jelentőségét az adhatja meg, ha politikai programok képviselete juttat a parlamentbe képviselőket.” Vagyis ha az egypártrendszert fölváltja a többpárti demokrácia, többféle program képviseletében.

Tehát gyerekkorom csodált ősvadona tövében, a Tőserdő mellett, az annyit gúnyolt Alpár szomszédságában a belső és külső hatalom által elnyomott és annak kiszolgáltatott politikai mozgalom képviselője kerek perec kimondja, mégpedig ország-világnak: ha majd megszűnik az egypárti diktatúra, s a hatalom jelenlegi képviselete is csak egy pártként indul a többi között a választáson, „ez a pillanat a magyar többpártrendszer megalakulásának a pillanata, nem korábban”.

Csoóri még vadabbul beletenyerel a valóságba: „1947 óta, mióta egypártrendszer maradt csak, a magyar politikai kultúra nagyon alacsonyra süllyedt.” Szerinte fönnáll annak a veszélye, hogy „egy elég rosszul sikerült párt után egy másik rosszul sikerült párt kerülne […] a porondra, és ez nagyon rossz lenne”. Ez a hangvétel az 1956-os erőszakos és nyílt antikommunizmus finomított és álcázott változata.

(Folytatjuk.)

Korábban írtuk