Márt megint. És újra. És újra. A közoktatás rendszerét a kilencvenes években a Magyar Bálint vezette liberális hadtest verte szét, amire rátett a baloldali-liberális kormányok elvonó gyakorlata. Iskolák százait zárták be körzetesítés címén, a pedagógusok bérezését rábízták az eladósodott önkormányzatokra, a szabad tankönyvválasztással pedig jóvátehetetlenül elszakadtak a kis falusi iskolák az elitista nagyvárosi iskoláktól. Mindennapos gyakorlat lett a tanárverés, a gyerekek magabiztos tudatlanságáról pedig kesernyés anekdoták százai beszéltek: „Pistike, mit tudsz Zrínyi Miklósról? Miért, ő mit tud rólam?…”

Azóta tanárt verni bűncselekmény. Az önkormányzatok megszabadultak az adósságoktól, a központi költségvetésbe vitt iskoláknak pedig nem kell rettegniük a holnaptól. A tanárok bérét megemelték, egyúttal bevezették az életpályamodellt, továbbá az objektív mérést és minősítést, hogy a jók elismerésben részesülhessenek, a gyengék pedig motiválva legyenek a fejlődésre. Tornatermek épülnek. Kötelező a testnevelés.

A gépezet azonban, amit az egységes oktatás céljára létrehoztak, csikorogva működik. Bosszantó hibák tucatjai mutatják, hogy korrekcióra, javításra szorul. A kormányzat elismerte, hogy ennek a korrekciónak a pedagógustársadalom egyetértésével kell végbemennie, mert a legfőbb és egyetlen cél a gyerekek minél jobb és eredményesebb nevelése. A köznevelési kerekasztal, amelyen Palkovics László felsőoktatási és köznevelési államtitkár képviseli a kormányzatot, tegnap abban a reményben kezdte el működését, hogy a szükséges változtatásokkal a rendszer jobb, sikeresebb, hatékonyabb lesz.

Ez a valóság. A látszatot pedig a ballib médiumok támogatásával a hataloméhes ellenzéki pártok és a Soros-pénzen tartott úgynevezett civil csoportosulások gerjesztik. Ők az oktatási rendszer átfogó reformja által keltett feszültségekben politikai lehetőséget látnak egy újabb botránykeltésre. Fenemód aggasztja őket, hogy a Fidesz–KDNP vezette kormány a választási ciklus fél­idejéhez közeledve még mindig olyan magas népszerűségnek örvend, mint a kezdet kezdetén, a 2010-es kétharmados választási győzelemkor. Ezért rászerveztek az oktatási vitákra, hátha egy jó kis válságot lehetne belőle kikeverni. Tüntetésekkel, netán sztrájkokkal, ahogy az egyik szakszervezeti főméltóság el is szólta magát.

Vonának, Tamás Gáspár Miklósnak egy a hangja: „oktatás, egészségügy, korrupció”. A há­rom főcsapás iránya. Mintha egy tankörbe járnának a Soros-továbbképzőben, ahol a „Hogyan csináljunk minden héten egy újabb balhét, ami idegesíti az embereket, és ettől rossz kedvük lesz, ami rontja a kormány megítélését” című tantárgyban jeleskednek. Egyszer már eljátszotta ezt az egyesült ellenzék: az internetadóra, tiltólistára és egyéb hülyeségekre felfűzött utcai cécók sikeresen rombolták a kormányzat népszerűségét, de jaj, jött a valóság, megjelentek a migránsok a Keleti pályaudvaron, és helyreállt a rend…

Most mintha ez kezdődne újra megint. Az utcai harcosok készülődnek. Ne lepődjünk meg, ha az egyik hörgő felháborodás majd egy újabba és egy még újabba megy át, akár összefüggés nélkül. Ők ugyanis csak a csőcselékben és a katasztrófában reménykedhetnek. Ezért tartanak be a terrorveszély elleni felkészülésnek is. Hátha felrobban valami… Elődjük, Kun Béla állítólag azt mondta, neki elég Budapest, hogy megcsinálja a kommunizmust. Ezek ma sem gondolkodnak másként.