Ezt a lelkiállapotot (rögeszmém), amely azonos a higgadt nyugalommal, Karinthy Frigyes javasolta félig tréfásan, ám hajdanvolt fölszólítása mára vészjósló figyelmeztetésre morcosodott.

Mert kérem tisztelettel, a laza lelki tartás világméretű hiánycikk. Nem akarok globális feneket keríteni a kérdésnek, de a Hamlet-béli Poloniust idézve: „őrült, az való, s való, hogy kár, s kár, hogy való”, mert a nyugalom szűkében lévő világállapotnak mindannyian megisszuk a keserű levét.

Itt van mindjárt ez a baromi nagy USA, állig fölfegyverkezve, s nem ismeri a meggondoltság fogalmát. Laza lelki tartás helyett meggondolatlanul ideges. Rapszodikus ficánkjait gőg, önteltség, kivagyokéniség okozza. Gigahatalom lévén úgy képzeli: joga beleszólni más népek, más kultúrák, más vallások életvitelébe. Mindenütt „rendet” akar teremteni a saját szája íze szerint, de csak romhalmaz, káosz, pusztulás marad utána. Beleavatkozik a világ országainak vallási, politikai és erkölcsi életébe, elpusztítja az évezredes rendet, és csődöt hagy maga után. Rángicálásának van tragikus következménye, s van komikus velejárója is.

Úgy belevadult a rendcsinálásba, hogy egy számára teljesen jelentéktelen és ismeretlen, börtönben 1945 után megholtnak ismeretlen ország egy ismeretlen városában teljesen ismeretlen emberek szobrot akartak állítani, s ezért szenátusilag arányt tévesztése miatt nevetségesen fölhorkantyúzott. Egy olyan kérdésben, amely szűk közösségre, civil csoportra, jelentéktelen lélekszámú városrészre tartozik. Senki sem ismer semmiféle környülállást, de hisztériát kavarni azt tud, s egyetlen miniszterelnöki nyilatkozat nemcsak a vita pengeélessé fenését szüntette meg, de meghiggasztotta az oktalanul fölkavart nyugtalanságot is.

A média rángatta glóbuszon a téveszmésített közvéleményben boldog-boldogtalan terjeszti a hisztériát. Karácsonytájt szlalomoztam a tévécsatornák közt. Váratlanul elém dühöngte magát egy eredetileg talán csinos női arc, igazságosztó, bosszúálló alvilági Erinnisnek maszkírozva, kiguvadt barna szemét vadul forgatta, s hörögve a dühtől, belefojtotta a szót a jámbor Stefka István főszerkesztőbe. Nem is tudom, miről tajtékozott, mert példátlan indulatának „külleme” lenyűgözte a figyelmem. Ilyen önmagából kifordult tébolyoncot csak westernfilmben láttam eleddig. Tágas, dús füves prérin meglasszózott vadkancát, „akit” be akarnak törni a tehenész fiúk. Papp Réka Kingát viszont senki sem akarta megnyergelni. Még Farkasházy sem, holott lóversenyszakértő. Máskülönben ippeg ő volt a leghiggadtabb az asztaltársaság balliberális tagjai között. Megengedheti magának, hiszen irigylésre méltóan ért a lovakhoz, a sakkhoz, a futballhoz és Wagner Richárdhoz. Származása pedig lenyűgöző: a világhírű herendi porcelánig vezethető vissza. Okos is, művelt is, hát mitől ne lehetne laza lelki tartása? Nem is értem: hétről hétre egyre fonnyadóbb másik műsorban miért ereszkedik alá humor helyett bambán idétlenkedő fecsegencek, kivénhedt suhancok és öregecske lányoncok közé?

Ugyancsak akkortájt izgágogott egy másik, laza lelki tartás nélküli emberi lényező: Nagy Bandó András. Utoljára a Vörösmarty téren találkoztunk. A humoralistával egy gyékényen árulták könyveiket. Sikerember. Népszerű. Megmenti Orfűt, humoristának sem akárki. Hát akkor miért robban szét majdnem az indulattól, mint az, akinek az orra előtt megy el az utolsó vonat? Lehet, hogy a mai ellenzék dühének is ez az oka? Elment az utolsó vonat? És a következő liberális-amcsi járat úgy megy, mintha jönne? Elvtársak! A vonat örök, valami mindig jön. Laza lelki tartás! Volt, van, lesz ezután is hol és miért dühöngjetek.