Szegeden áll a bál. Nem azért, mert drága az élet, nem azért, mert nincs elég munka, és nem azért, mert a Tiszán lefelé halad az árhullám, nem pedig fordítva.

Szegeden ma azért elégedetlenkednek néhányan, mert a gonosz kormányzat, a gonosz Fidesz meg akarja változtatni a Ságvári Endre Gimnázium nevét. Amely egyébként hivatalosan a József Attila Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziuma, de a szegedieknek egyszerűen csak a Ságvári. Mindig is az volt, ez igaz. Kivéve 1956 lázas napjait, amikor elhamarkodottan Hunyadira változtatták, de 1956 régen volt. Merthogy Pol Pot megyében 1956 messze van, Ságvári Endre pedig közel. A fene érti, de így van ez.

A hírre ugyanis, hogy néhányan megelégelték Ságvári Endre triumfálását holta után hetven évvel, és óvatosan feltették a kérdést, szükséges-e a Dimitrovval és Gerővel egylényegű terroristának hódolni egy közintézmény elnevezésével, egységfrontba álltak össze a volt és jelenlegi ságvárisok. Kulka János és Jáksó László vezeti a békétleneket, a tanári karból néhány antiszemitizmus-szakértő egyoldalúan levelezik a kormányzattal, újabban valami tüntetést is szerveznek. Hadd maradjon meg Ságvári Endre neve, ezt követelik, vagy legalább Ságvári, csak úgy, Endre nélkül. Szerintük úgy már demokratikus, nem diktatórikus.

Szerintem is maradjon Ságvári a gimnázium neve. Vagy Ságvári Endre. Teljesen mindegy. Maradjon, mert a szegediek többsége úgyis ezt szeretné. A volt diákok úgyszintén. Maradjon, hiszen az a jó, ha az emberek döntenek a saját dolgaikról, nem pedig az állam és a politika.

De ezzel nincs vége. A legfontosabb csak most következik.

Ságvári Endre gazember volt, elárulta a hazáját, totalitárius hatalmat szolgált, diktatúrát akart ebben az országban. Szégyen, hogy a nevét viselheti egy szegedi gimnázium.

Mégis maradjon minden így, ahogy van.

Emlékeztessen Ságvári Endre neve a mi elfuserált rendszerváltozásunkra. A félmegoldásokra. A hazugságainkra, az alkukra. Az igazság szolgálata helyett a gyávaság dicséretére. Maradjon Ságvári Endre neve, hogy mindig emlékezzünk arra: ennek a népnek csak egy része kívánta a rendszerváltozást, a többség ellubickolt volna haláláig Ságvári Endre elvtársainak Magyarországán.

Maradjon Ságvári neve a homlokzaton és a fejekben, őrizze emlékét örökké az alma mater, diák és tanár forrjon össze egyetértésben, legyen demonstráció, kreáljunk politikai kérdést ebből a morális egyszeregyből.

Szóval, maradjon. Tényleg. Ez fejezi ki a szegedi közakaratot, ez fejezi ki hosszú átmenetünket a tespedésből a szabadságba. Ebben a történetben benne van ez az egész szerencsétlen, mögöttünk hagyott negyedszázadunk. Ne rontsuk el az össz­képet: maradjon.

Minden más hazugság volna.

Ha viszont marad Ságvári neve, akkor legyünk pontosak, méltányosak. Hiszen Ságvári Endre, akinek harminckét neve volt (a kommunista legenda szerint ezt vágta a rendőrök szemébe, mielőtt elvérzett szerényen), bár fontos elvtárs, de igazi neve persze neki is csak egy volt, mint a többi földi halandónak. És ez a név még véletlenül sem Ságvári Endre. Hanem Spitzer Endre.

Az irodalmi szerkesztők jól ismerik a kronológiai aranyszabályt: nem mindegy, hogy az ismert regény első, eredeti kiadását rendezzük sajtó alá, vagy a szerző által bővített, kiegészített később kiadásokat. Én az eredetiség pártján vagyok könyvek és lepuffantott terroristák esetében. És azt mondom, a háborgók megérdemlik a törődést. Adjuk oda nekik az eredeti nevet! Legyen Spitzer Endre Gimnázium, úgyis erre vágynak, úgyis ez tetszik nekik. Így nem lehet Hunyadi vagy más gyanús fasiszta nevét odapingálni, Botka László is boldog lesz, a magyar baloldal pedig újabb fontos erkölcsi győzelmet arat. Visszatér gyökereihez, megízleli az eredetiség diadalát, felemelt fejjel hirdetheti, hogy nem vásott még el a veres csillag.

Hogy a szívekben él Spitzer-Ságvári Bandi, ez a hülye gyerek fejű bűnöző, akit máig istenítenek, s hogy teljesen normális ilyen alakokról gimnáziumot elnevezni. Hogy az egész világ túllépett legalább a sztálinizmuson, de a szegedi Ságváriban egyenesen büszkék rá.

Ennyit Szegedről. Nem vagyok büszke erre a történetre. Milyen szerencse, hogy én a Tömörkény István Gimnáziumba jártam, őt talán nem kezdi ki a nemzetközi proletariátus. Talán megússzuk, hogy Komócsin Zoltán Gimnázium legyünk… hát, majd kiderül.

Egyébként pedig én is azt gondolom, amivel a kulkisták és jáksóisták naponta telezokogják a sajtót, hogy nem szabad túlpolitizálni a kérdést. Nagyon csúnya dolog túlpolitizálni, persze. Ezért legyen a homlokzatra írva, garantáltan politikamentesen, kedvesen, barátságosan: Spi­tzer Endre Gimnázium.

Minden jót kívánok, kedves ságvárisok!