Legyünk nagyok és gazdagok!
Nem arra vállalkoztam, hogy összeállítsak és vezessek egy kormányt, ami jól kormányoz. Azt más is meg tudja tenni. Én arra vállalkoztam, hogy megváltoztassuk az első világháború után nekünk szánt sorsot, hogy kicsik és szegények legyünk. Én azt akarom, hogy nagyok legyünk és gazdagok – sommázta politikusi hitvallását Orbán Viktor a digitális polgári körök szegedi seregszemléjén. – És ezzel még nem végeztem! – tette hozzá.
Unásig idézett, de okulásul a jövőben mindig idézendő szöveg az egykori kommunista külügyminiszter, Kovács László hitvallása, politikai programja: „merjünk kicsik lenni!”
Ez a gyalázatos mondat azt mutatja meg, hogy miféle embereket kell messze kergetni a politika világától. Kovács elvtársat efféle szűkölés hallatán egészséges időkben deresre húzták volna, úgy plántáltak volna belé normális világnézetet.
A daliás és igaz idők azonban sajnos elmúltak, így be kell érjük annak megállapításával, hogy a kicsiség javasolgatása a hazaárulás egyik formája. Az a külügyminiszter, akinek horizontja a szőnyeg alatt kúszva, a fal mellett osonva, fejét soha föl nem emelve csak a cipője orráig terjed – hát az nem külügyminiszter. Az cseléd.
Cselédek alázatoskodtak itt 1945-től Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter érkeztéig. Bő 11 éve érzi úgy az öntudatos magyar ember, hogy hazánknak annyi évtized után van külügyminisztere.
Azóta, Istennek hála, megváltozott a magyar élet. Magunk mögött hagytuk a túlontúl külföldi bekötöttségű lélekgyilkos „kussoljunk, jaj, csak baj ne legyen, ne is vegyenek észre” szellemtelen szellemiség jegyében fogant önfeladást, és elkezdtünk érdeket érvényesíteni. Hogy ez konfliktusokkal jár, amint azt a csatazajtól ijedező naiv széplelkek rémüldözve megállapítják? Bizony, így van!
Ki kell verekednünk a helyünket a világban és Európában, és ehhez teljesítménnyel teremtett erő kell.
Magyarország ma elismert és jelentős politikai erővel rendelkező ország, még ha méretünk, gazdasági súlyunk nem is rendeltet erre. Bátran és reálisan tűzhetünk ki nagy és egyre nagyobb célokat magunk elé, nem kell elfogadnunk, hogy lesajnált, leginkább szégyellt kültelki rokonnak tekintsenek minket a régi szép világ úri szalonjaihoz cseppet sem hasonlító Brüsszelben. Írjunk történelmet!
