Hirdetés

„Lengyelország többé már nem fehér, állítják az újonnan jöttek.” Ezt a Newsweek amerikai liberális hetilap lengyel nyelvű kiadásának novemberi első száma kürtöli világgá diadalmasan, ahogyan azt is, hogy miközben „vadul ellenzi a menekültek befogadását”, néhány év alatt Lengyelország lett az EU azon tagállama, ahová a legtöbb EU-n kívüli bevándorló érkezik.

Tavaly például 635 ezer, 90 ezerrel több, mint Németországba, és 200 ezerrel több, mint Britanniába. A magazin címlapsztoriját egy Benetton-ihletésű fotó illusztrálja, amelyen néhány szedett-vedett fiatal ugrál örömében a Lengyelország Egyesült Színei felirat alatt. (A Benetton olasz ruhamárka, amely fénykorában csiricsáré kardigánokkal és provokatív multikulti-propagandával árasztotta el a világot, miközben török és bangladesi alvállalkozói gyermekrobottal növelték a cég profitját.)

Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a külföldiek elsöprő többsége Ukrajnából érkezik Lengyelországba, és szláv atyafiak lévén inkább csak kulturálisan színesítik lengyel rokonaikat, nem pedig kriminálisan és szexuálisan, ahogyan az afroarab „menekültek” a nyugati őshonosokat. Jelenleg legalábbis ez a helyzet, de a dolgok változnak. Már most is látni kaukázusiakat, indiaiakat és arabokat „csoportosulni” főleg Varsóban, mégpedig a kormányzó klerikál-konzervatívok áldásával, akik legalább ötmilliónyi idegen munkaerőt szándékoznak importálni 2050-ig gazdasági szükséghelyzetre hivatkozva (Poland’s two-faced immigration strategy, politico.eu, 2019. június 6.). Nyilvánvalóan ez az ára, hogy bebizonyítsák elkötelezettségüket a hitleri rasszizmussal szemben és szervilizmusukat Wall Street-i főnökeik iránt. Ugyanakkor a rezsim keményvonalasai elszántnak mutatkoznak az iszlám elleni harcra. Más kérdés, hogy az ország benépesítését katolikus filippínókkal gondolják megoldani (Poland cracks door open for Filipino workers, nikkei.com, 2018. augusztus 17.). Nem is tudom, de kissé szkeptikus vagyok a tekintetben, hogy néhány hektoliter szentelt víz képes lesz-e a filippínókat szlávvá változtatni.

A katolikus klérus egyes tagjai persze teljes mellszélességgel támogatják az ország harmadikvilágiasodását, elvégre lengyel, filippínó vagy hottentotta, számukra egykutya, csak szaporodjon a nyáj. Márpedig az ő szavuk nagy súllyal esik latba ebben a mélyen istenfélő országban, mint ahogy egy mértékadó forrásból is tudható. Amikor ugyanis az egyik szélsőjobboldali folyóirat országos vitát robbantott ki azt állítva, hogy a lengyel egyházat egy homoszexuális lobbi ellen­őrzi, ismét csak a Newsweek Polska volt az, amely segített árnyalni a képet. Szex a Jóisten szerint című és két csókolózó papot ábrázoló címlapsztorija szerint csak a papság egyharmada szodomita, és közülük is csak minden második tart fenn folyamatos kapcsolatot más férfival (Homoseksualne lobby trzęsie Kościołem?, newsweek.pl, 2018. február 26.). Így már mindjárt más.

Momentán tehát a globo-homo lobbi nem teljesen mindenható Lengyelországban, e tekintetben még néhány évtizedes lemaradásban kullog a felvilágosult Nyugat mögött, köszönhetően a bigott faji-erkölcsi status quót meghosszabbító szovjet megszállásnak. A haladás azonban feltartóztathatatlan, és alig csatlakoztak az atlanti blokkhoz, a lengyelek is megkapták a követendő ukázt New Yorkból és Brüsszelből: felzárkózni erőltetett menetben! Akárcsak a szovjet, ugyanúgy a nyugati demokratikus rendszer importálása is egy sor alapkötelezettséggel jár. Mindenekelőtt az ipari szintű mulattgyártás megkezdésével és a Nyugat egyéb szociokulturális vívmányainak átvételével. Még egy-két nemzedék, és az addigra mentálisan elnégeresedett lengyel férfiak teljesen ráhangolódnak nemzeti egyházuk globo-homo ideológiájára, többnyire maguk is pánszexuálissá és genderfluiddá válva, miközben a most még ájtatos-copfos lengyel nők teletetkózott feministaként fognak tüntetni a fehér patriarchátus írmagjának a kiirtásáért, ha éppen nem néger rapperekkel enyelegnek korhatár nélküli valóságshow-kban a gyerekek progresszív szellemű szexuális nevelése érdekében. A CIA meg biztosítja a zavartalan drogellátást a népesség totális zombifikálásához.

Ha Lengyelország még 30 évig a jenki csizma alatt marad, a túlélő nacionalisták könyörögni fognak az oroszoknak, hogy szíveskedjenek felszabadítani őket a multikulturális pedo-LMBT-paradicsomból. Hogy a lengyelek nem egyeznének bele szuverenitásuk korlátozásába? Már most sem teljesen függetlenek, elvégre az amerikai finánctrockista rendszer koherens, és nem változtatja meg alapdoktrínáját a földrajz függvényében. Előretolt helyőrsége a nyugati degeneráltság régi-új fővárosaként Berlin (Weimar 2.0?), alig száz kilométerre a lengyel határtól. Így csak idő kérdése, hogy a rothadás átszivárogjon nyugatról keletre.

Ami pedig a lengyel gazdaságot illeti, az csak neoliberális értelemben mondható „dinamikusnak”. „A GDP 0,2 százalékos negyedévenkénti növeléséhez érthető módon kongói munkások kellenek, akik misére járnak”, ez a nyugati gazdaságok Ponzi-piramisának lengyel viszonyokra adaptált receptje. Lefordítva: az ipari termelés de­lokalizálása Ázsiába, a lakossági fogyasztás hitelalapú fenntartása, fedezet nélküli folyamatos pénzkibocsátás, drámai állami és lakossági eladósodás, általános „sminkelt” munkanélküliség, a dolgozó rétegek és a középosztály kizsigerelése adókkal, hogy finanszírozni lehessen az őshonos népességek lecserélésére a harmadik világból importált újgyarmatosítók létfenntartását szolgáló szociális rendszert.

Hosszú távon ez az EU-hoz való csatlakozás perspektívája. A lengyelek talán csak krumplin éltek a kommunizmus alatt, de még mindig itt vannak. Elcserélni a biológiai túlélést Starbucks-hálózatra – ez legfeljebb csak homokos hipszterek számára lehet vonzó opció. A lengyel patrióták tízezrei számára semmiképpen sem, akik legutóbb a hagyományos varsói függetlenség napi felvonulásukon is hangot adtak a globalista rendszer iránti ellenérzésüknek, egyesek közülük egyenesen „lengyel intifádát” szorgalmazva. Ha minden így megy tovább, még ez is bekövetkezhet, akár össz­európai szinten.