Levél Ukrajna budapesti nagykövetének
Néhány napja Sándor Fegyir, Ukrajna Budapestre akkreditált nagykövete levélben kérte Ókovács Szilvesztert, a Magyar Állami Operaház igazgatóját, hogy vegye le az opera műsoráról a világhírű operaénekesnő, Anna Nyetrebko előadásait. Indoklása szerint az orosz művész Oroszország lobbistája és az agresszió támogatója. A nagykövet úr felvetésével szemben azonban lenne néhány baráti megjegyzésünk.
Tisztelt Nagykövet Úr!
Majdnem harminc éve járok rendszeresen Kárpátaljára, ahol magyarok mellett ukrán, orosz és ruszin emberekkel is barátságot kötöttem. Túlzás nélkül mondhatom, hogy ezer szállal kötődőm Kárpátaljához. Anyai dédnagyapám Munkácson van eltemetve, nagyapám a kárpátaljai Nagybocskón született, a magyar királyság állampolgáraként. A legjobb barátaim mind kárpátaljaiak, a szívem legmélyén pedig valahol a Felső-Tisza vidékét érzem az igazi otthonomnak, ahol az etnikai és kulturális gazdagság különleges koncentrációja jött létre. A legnemesebb értelemben vett sokszínűség, amelyben egyetlen nemzet sem vonja kétségbe a másik létjogosultságát. Igazából az ukrán nép iránt is rokonszenvvel viseltettem, különös tekintettel arra a hősies harcra, amit az ukrán görögkatolikus egyház vívott a kommunistákkal szemben a Szovjetunió fennállása alatt.
Ma sem vagyok közömbös az ukrán nép sorsa iránt, azonban érzéseim némileg megváltoztak, amikor az 50 milliós ukrán nép a 120 ezer lelket számláló kárpátaljai magyarságban fedezte fel ingatag államiságának egyik veszedelmes ellenségét. Egyik napról a másikra az őshonos kárpátaljai magyarok útban lettek a betelepülő ukránoknak. De ezt talán szükségtelen külön ecsetelnem, ugyanis feltételezem, hogy önben is felháborodást keltett az említett jelenség! Ezt arra alapozom, hogy tudtommal ön is fele részben magyar származású ember.
Éppen ezért lepődtem meg, hogy Kárpátalja félig magyar szülöttekként éppen egy orosz művész budapesti fellépése kelt önben aggodalmat. Fegyir úr! Ön vagy egy rendkívül bonyolult lélek, vagy meglehetősen szelektív veszélyészleléssel tekint a világra. Ugyanis kerestem, de nem találtam semmiféle nyomát annak, hogy ön az ungvári egyetem tanáraként egyetlen egyszer is szót emelt volna az ellen, amikor az ukrán állam, Brenzovics Lászlót, a kárpátaljai magyarság politikai képviseletének elnökét hamis vádakkal fenyegetve elüldözte szülőföldjéről.
Nem találom nyomát, hogy ön kárpátaljai értelmiségiként kiállt volna a magyarok mellett, amikor a kiveji vezetés a nyelvtörvénnyel betiltotta a magyar nyelvű oktatást a kárpátaljai magyar iskolákban. A kárpátaljai magyar főiskolán tartott SZBU razzia sem érte el önnél az ingerküszöböt, pedig magyar tanárkollégáit érte támadás az állam részéről. Azokban a napokban több magyar intézményt is vizsgálat alá vontak az ukrán hatóságok, az akció pedig nyilvánvalóan a megfélemlítést szolgálta. Szó szerint ukrán fegyveresek fenyegették és üldözték a magyarokat, ön mégsem érezte szükségét, hogy felemelje szavát a jogtiprás ellen. Nem tiltakozott akkor sem, amikor a Kárpátokon túli megyékből ukrán soviniszták utaztak Beregszászba, hogy megfélemlítsék a szülőföldjükön élő magyarokat.
Önt egy orosz szoprán budapesti fellépése zaklatta fel annyira, hogy végre megszólaljon. Pedig elhiheti, hogy Ukrajna sorsa nem az orosz művész szereplésén múlik, hanem például azon, ahogy Kijev az őshonos nemzetekkel bánik, akiket keze alá rendelt a sors. Illetve a béke megnyerésén, amiért éppen a magyarok tesznek a legtöbbet Európában.
Sándor Fegyir úr! Önnek és az ukrán államnak rengeteg törleszteni valója van a magyarokkal szemben! Illetve a ruszinokkal, románokkal, kárpátaljai németekkel, romákkal és románokkal szemben is, azonban a súlyos visszaélések részletezésétől most megkímélem, mert tudom, hogy van egyéb bajuk. Felhívnám inkább a figyelmét arra, hogy egy népszavazás alkalmával a kárpátaljaiak világos döntést hoztak az autonómia iránti igényükről! Nemzetiségi jogok biztosítása helyett azonban ez idáig a szegénység volt az egyetlen, amit Ukrajna megteremtett Kárpátalja lakói számára.
Politikával foglalkozó emberként pedig adnék egy jó szívből jövő tanácsot. Önt azért küldték Budapestre, hogy Ukrajna és Magyarország kapcsolatait erősítse, a két nemzetet közelebb vonja egymáshoz. Nem pedig azért, hogy a magyar kulturális intézmények programját igazgassa. Ókovács úr elég ügyesen végzi a dolgát, nincs szüksége egy diplomata segítségére! Ne feledkezzen meg közben arról sem, hogy egy kollégája, nevezett David Pressman, nemrég az amerikai–magyar kapcsolatok történetének legsikertelenebb nagyköveteként távozott a magyar fővárosból. Ne kövesse el ugyanazt a hibát, amit Pressman úr!
