Körülbelül ahogy Münchhausen báró emelte ki magát lovastul a mocsárból a saját hajánál fogva, úgy kell a magyar gazdaságot kiemelni az egész európai civilizációt fenyegető recesszióból. A különbség az, ami miatt ez a gyakorlat – ellentétben a nagyotmondó báróval – sikerülhet, hogy mi nem vagyunk egyedül, bár a szövetségeseink a túlélést illetően messze vannak: keleten.

És mivel a Nyugat nem képes és nem is hajlandó saját hanyatlásával szembenézni, nemhogy szembeszállni vele, nincs is más lehetőségünk, mint a keleti kapcsolatok erősítése – abban a reményben, hogy talán az utolsó pillanatban a hanyatló Nyugat mégis föleszmél…

Hirdetés

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok fogalmazódnak meg Orbán Viktor óriási érdeklődéssel várt és még nagyobb érdeklődéssel figyelt tusnádfürdői beszéde hallatán. Sikerülhet-e lokális kivétellé tenni Magyarországot? „Sikerülhet. A kulcsszó úgy hangzik, hogy kimaradunk. Tehát Magyarországnak akkor sikerül gazdasági értelemben megőrizni a sikereit, ha kimaradunk a háborúból, ha kimaradunk a migrációból, kimaradunk a genderbolondériából, kimaradunk a globális adóból – idő híján most hosszan erről nem beszélek, de ezt is ránk akarják kényszeríteni –, és ki kell maradnunk az európai általános recesszióból.”

Ambiciózus terv, de mint megtudtuk a miniszterelnöktől, ő úgy látja és úgy tapasztalja, hogy Magyarországnak ennél is merészebb ambíciói vannak. Ezt érdemes szó szerint fölidézni: „Magyarországnak közösségi, sőt nemzeti ambíciói vannak. Nemzeti, sőt európai ambíciói is vannak. Ezért nekünk a most következő nehéz időszakban, hogy megőrizzük a nemzeti ambícióinkat, együtt kell maradnunk. Együtt kell maradni az anyaországnak, és együtt kell maradni Erdélynek és a többi magyarlakta területnek a Kárpát-medencében. És ez az ambíció, kedves Barátaim, ez fűt bennünket, ez hajt bennünket, ez a mi üzemanyagunk. Az a megfontolás, hogy mi mindig többet adtunk a világnak, mint amit kaptunk, hogy mindig többet vettek el tőlünk, mint amit nekünk adtak, hogy nekünk rendezetlen számláink vannak, hogy mi jobbak, szorgalmasabbak és tehetségesebbek vagyunk annál, mint ahol most tartunk, és ahogy élünk, és az a tény, hogy a világ nekünk tartozik, és ezt a tartozást be akarjuk, és be is fogjuk vasalni. Ez a legerősebb ambíciónk.”

Erőteljes és bátor beszéd volt ez a mostani. Szokatlanul erőteljes, és szokatlanul bátor. Szokatlanul őszinte. Bár szinte mindenki látta, aki nem vak, hogy az úgynevezett ukrajnai háborúban valójában Oroszország az Amerikai Egyesült Államokkal csatázik, Orbán Viktor lett az első és egyetlen államférfi, aki ezt nem csupán kimondani merte, hanem levonta a végkövetkeztetést is: a békét csak egy orosz–amerikai békeszerződés hozhatja el, mert az erőtlen Európai Unió ezt nem tudja garantálni.

Érdektelen, hogy a súlytalan hazai ellenzék és a nemzetközi liberális sajtó hogyan próbál belekapaszkodni a beszéd egyes elemeibe, kiragadni egy kifejezést és azon szörnyülködni, mint annak idején az „illiberális” demokrácia megfogalmazásakor történt. Érdektelen, mert itt már többről van szó. Wass Alberttel mondva, „likasszák már az égben fönt a rostát / s a csillagok tengelyét olajozzák / szorgalmas angyalok. / És lészen csillagfordulás megint / és miként hirdeti a Biblia: / megméretik az embernek fia”. Hogy ez jót hoz vagy rosszat? Aki érti az idők szavát, és döntéseit a megértés vágya vezérli, annak nem kell aggódnia.

Korábban írtuk