Lomizók
Olyan megélhetési forma a lomizás, amely illeszkedik a cigány tradíciókhoz: munkahelyi kötöttségek nélkül, családonként munkacsapatot alakítva, a javakat olykor a kriminalitás határát súroló módon, a társadalom pereméről összegyűjtve lépni be a termelési folyamatba.
Ez nem értékítélet, hanem ténymegállapítás. Amelyről az úgynevezett jogvédők még akkor sem szívesen vesznek tudomást, ha majd kiszúrja a szemüket. Pedig egy probléma megoldásához az egyetlen út a probléma mibenlétének őszinte feltárásán át vezet.
A hagyományos társadalmi szerkezetben felnőtt, abban élő magyar cigányok mások, mint a többségi társadalom tagjai, de ennek a másságnak logikája van, még ha nem a többség eszejárása szerint való is. A hagyományos cigány társadalom párhuzamos társadalom, ez volt egykor az erőssége, és ez lett mára a hátránya.
Ez a párhuzamos társadalom alkalmanként megtalálja az illeszkedési pontokat a többségéhez, de egyre ritkábban, egyre nehezebben, egyre kisebb hatásfokkal. Ilyen illeszkedési pont a lomizás is. Amit a lomizók csinálnak, az ronda munka, ez nem kétséges. Húsz deka vasért sokszor gondolkodás nélkül szétvernek egy ruhásszekrényt, a romokat szétszórják, néha lépni sem lehet a szeméthegyektől. Ez mindenképpen az ügylet negatív része. De van pozitív is. A lomizás valójában az újrahasznosítás egy formája. A guberálók kiszedik a szemétből azokat az anyagokat – elsősorban fémeket –, amelyeket a gazdaság újra tud használni. Nélkülük a vas, réz, alumínium mind menne a szemétbe, a következő pár százezer évre kikerülne a termelésből.
Egy közgazdász egyetemista egy nap alatt ki tudná számolni, éves szinten mekkora értékről, hány milliárdról van szó. Nem is beszélve az újrahasznosítás elvi fontosságáról. És az sem elhanyagolható szempont, hogy a lomizás révén pár tízezer honfitársunk olyan jövedelemhez jut, amely máshonnan nem hiányzik. Ha a lomizásból nem csinálhatnak pénzt, a társadalomnak kell valami módon pótolni a hiányt. Itt megint milliárdokról van szó. Az már csak a cseresznye a torta habján, hogy a guberálók csökkentik a szemét mennyiségét.
Nem jó, ha a jómódúak azért kergetik el a szegényeket, mert azok koszosak és rendetlenek. Félreértés ne legyen: a maguk alá vizelő alkoholisták koszlott rongyainak semmi keresnivalójuk az aluljárókban. Nem tűrhető, hogy az úgynevezett hajléktalanok koszfészket csináljanak a belvárosokból. A lomizás azonban más dolog. A két napig tartó kellemetlenséget megéri elviselni. El is viseljük. Hiszen a magyar társadalom – bármit állítsanak is hangoskodó nyugati liberálisok – toleráns. Hagyja, hogy a maguk módján megéljenek a cigányok is.
Bencsik Gábor