Mecénások és vállalkozók akiknek fontos az Erdélyi Napló megmaradása

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! E hó végén, vagyis napokon belül, pénzhiány miatt megszűnik az Erdélyi Napló, ha nem kap azonnali segítséget. Az Erdélyi Napló olyan konzervatív hetilap, amelyik – sajnos igazi ritkaságként Erdélyben – nem Markó- és nem RMDSZ-párti. Autonómiapárti és Tőkés püspököt támogatja. Aki – és ezt félve kérdem – miként szerzi meg az európai parlamenti képviselethez szükséges 250-300 ezer szavazatot, ha alig van médiája és, szemben Markóékkal, alig van pénze a kampányra? E hetilap egyedülálló abban, amilyen keményen támadja az RMDSZ-t, vagyis a megalkuvást, az árulást, a hazudozást, a szavazók becsapását és az ellenséggel való lepaktálás „báját”. Az Erdélyi Naplóról ez év május 3-án ez jelent meg a Magyar Nemzetben: „Az Erdélyi Napló esete rendkívül jól jellemzi a határon túli magyar lappiacot. A magyar közösségek ügyét vállaló újságok nehéz körülmények között, napi harcot vívnak az életben maradásért, miközben más újságokat a reklámok és az alapítványi támogatások által gyakorlatilag mesterségesen tartanak életben. E különös jelenség oka főként az, hogy az utóbbi csoportba sorolt lapok a magyar nyelven megfogalmazott autonómiaellenes kirohanásokkal, a kettős állampolgárságon vagy a státustörvényen való gúnyolódással, a magyar kormány határon túli politikájának feltétel nélküli támogatásával állandó és nélkülözhetetlen hivatkozási alapként szolgálnak a hazai és a határon túli balliberális politikusok, illetve újságírók számára. Ez pedig minden pénzt megér. Hogy a nemzeti elkötelezettségű lapok megfojtása nemcsak pusztán a lappiac szűkülését vonja magával, hanem azt is, hogy a különböző nemzeti ügyek egyszerűen ki fognak szorulni a közbeszédből, már más kérdés.” Kérem önöket, hogy tartsák életben ezt a lapot és hirdessenek is benne. A lap főszerkesztője Makkay József. A szerkesztőség telefonja (00 40) 364-101420.

U. I.

Bencsik Andrásnak

Kedves András! Arra kérlek, hogy jövőbeli honoráriumom terhére utalj át 100 000 forintot az Erdélyi Napló számlájára, ha kiderül, hogy a lap megmarad, mint ahogyan azt remélem.

Nicolas Sarkozy

a Francia Köztársaság elnöke

Tisztelt Elnök Úr! Csak azért, hogy bizonyítsam, nem csupán e hetilapban írtam önről jót, arcátlanul idézem önmagam, ahogyan a Magyar Nemzet 2003. október 22-i számában kezdtem önről cikkemet: „Kissé érthetetlen, hogy az a magyar közélet nem tanúsít semmilyen érdeklődést Nicolas Sarkozy iránt, amelyik tűzbe jön akkor is, ha Timbuktuban fedez fel akár egy harmadik generációs hazánkfiát. Hogy a teljes itteni közöny éppen azt a briliáns francia politikust érje, aki ma Franciaország belügyminisztere és egyszer akár Franciaország elnöke is lehet, az már az érthetetlenségen is túlmegy. Az érdektelenség vonatkozik a balliberális és a jobboldali sajtóra is, de az előbbi esetében az egy fokkal jobban megmagyarázható. Ugyanis Sarkozy nem az ő »emberük«: pontosan annak ellenkezőjét teszi Párizsban, mint amivel itt Bárándy és a Lamperth-Salgó páros próbálkozik. Ha feltételezzük, hogy az utóbbiaknak is ugyanaz a célja, mint Sarkozynek, vagyis a bűnözés visszaszorítása, akkor a francia belügyminiszter keménykezű politikájával nehéz vitatkozni csak azért, mert a sikerrel felesleges vitát folytatni. Sarkozy nem akarja megérteni a bűnelkövetőket, hanem a büntetés és az ellenük való fellépés szigorával ért el látványos sikereket, amelyekből jobboldali kormánya profitál. Ugyanis a szavazók elsöprő többsége szereti a rendet és a biztonságot. Ha megteremtik, a következő választásoknál szavazatokkal honorálja.” E cikkben felhívtam a figyelmet az ön apai ágon magyar felmenőire. E lapban pedig több alkalommal írtam igen pozitív példaként arról, hogy miként kell egy konzervatív, jobboldali politikusnak viselkednie. Amit nyilván éppen úgy nem olvasott, mint ezt a levelet sem fogja. De ez engem egyáltalában nem zavar, ugyanis az egyetlen dolog, ami érdekel, az, hogy mit olvasnak e hetilap vásárlói. Akiknek sajnos nem mindegyike tudja azt, hogy ön milyen mélységben működött együtt szavazóival és – egyáltalán nem utolsósorban – azon bloggerekkel és más internetes támogatóival, akik sikerük révén feltűntek önnek kampánya során. Az eredmény nem is maradt el. Kár, hogy ezt a történetet netán az itteni jobboldali politikusok sem ismerik. Netán nem akarják ismerni, hiszen az ön sikerének az alapja az interaktivitáson alapuló hatalmas és koncepciógazdag munka. De most, budapesti látogatása után, nem dicsérni akarom. Ezt most immár megteszik azok, akik imádnak udvarolni a hatalomnak és a sikernek. Nem tartozom közéjük. Nagykövetsége nyilván készít sajtószemlét. Igazán nem szeretném, ha az a pozitívumoktól hemzsegve olyannyira túlzottan egyhangú lenne, hogy a Quai D’Orsay-n azt hinnék, Magyarországon a sajtó már-már nem is tükrözi a demokráciában szükségszerűen fellelhető sokszínűséget. E levél talán kissé helyrebillenti e hiányosságot azzal, hogy megemlíti, mi nem tetszett az ön látogatásában. Sok minden, elnök úr. Kezdem a látszólag legkevésbé fontossal. Nem tetszett az, uram, hogy – a hírügynökségek jelentése szerint – ön nem tervezett személyesen találkozni 92 éves nagynénjével. Akit csak meghívott parlamenti beszédére. Ez nekem nagyon ellenszenves volt, és remélem, nem akar nekem „államrezonról” beszélni ez ügyben. Tudja, mit jelentett volna e hölgynek, aki ki tudja, mikor adja át a lelkét az örökkévalónak, ha odamegy hozzá, arcon csókolja, és átad neki egy szál virágot és valamelyik saját könyvét? Talán egy fél évvel is meghosszabbította volna életét az, ha az öntől kapott ajándékot büszkén mutogathatta volna szomszédjainak. E mozzanatból nekem úgy tűnik, hogy ön lelketlen ember. Amitől persze ön remek politikus lehet, de ha két-három év múlva Franciaország ön ellen az utcára tódul, az ön nehézségeit ugyanolyan érzelemmentesen szemlélem majd, mint ahogyan ön intézte el saját nagynénje érzelmeit. A másik, már a politika dimenziójába tartozó dolog, ami nem tetszett, hogy belerúgott jobboldali elődjébe, Chirac elnökbe. Aki netán nem olvasta vagy nem hallotta volna: ön poentírozva igazította helyre elődje azon 2003 februárjában tett kijelentését, amelyikben Chirac az amerikaiak iraki invázióját támogató „kelet-európai” vezetőket leszólta azzal: „jó alkalmat halasztottak el a hallgatásra”. Ön Chirac-kal szemben kijelentette: „Nincsenek kis és nagy országok; olyanok, amelyeknek joguk van beszélni és amelyeknek csak hallgatni van joguk. Csak jogaikban és kötelességeikben egyenlő nemzetek léteznek”. Annak ellenére, hogy teljesen megértem célját, vagyis azt, hogy az akkori Chirac-szöveg miatt (amelyet nálunk a balliberális lapok jószerivel elhallgattak) a térségünkben megrökönyödött vezetőket akarta kiengesztelni, valamint azt is, hogy ön nem állhatja Jacques Chiracot, de két dolgot nem lett volna szabad elfelejtenie. Az egyik az, hogy sem önnek, sem a francia politika folytonosságának nem tesz jót, ha Budapesten visszamenőleg „vitázik” elődjével. Mint ahogyan az sem esne jól önnek, ha az ön utódja igazítaná önt majd helyre valamikor. Másodszor – és ez az ok lényegesen súlyosabb az elsőnél -: mára még Bush elnök számára is kiderült, Chiracnak Irakkal kapcsolatban mindenben igaza volt. Szemben az akkori Bush-sal, akinek lelkén egymilliónál több iraki halála, több millió menekülté szárad, valamint egy ország jóvátehetetlen tönkretétele. Aminek következtében az egész világ – amit minden felmérés bizonyít – eddig soha nem látott mértékben megutálta az amerikai politikát, sőt Amerikát és mindazt, amit képvisel. És ennek Európa is issza a levét az ellene irányuló terrorcselekmények miatt. De azt se feledje, elnök úr – akinek neokonzervatív pökhendisége már most is nagy ellenszenvet kelt hazájában sokakban -, hogy önnek igen nagy szüksége lehet még a Franciaországban élő több millió muzulmán polgár lojalitására akkor, amikor ön gazdasági reformintézkedései netán sztrájkokhoz és talán igen kemény erőszakba torkolló utcai zavargásokhoz vezetnek. De ha már ön elődjét implicite bírálta, vajon miért nem tette ugyanezt a szocialista Jospin, a volt miniszterelnök azon mérhetetlenül aljas gesztusával szemben, amelyre ma Magyarországon mindenki emlékszik, még akkor is, ha ezt a most távozó, szocialista budapesti francia nagykövet elfelejtette önnel közölni azon dossziéban, amelyet tőle kapott itteni látogatása előtt. Ez pedig a gyilkosságba is keveredett zámolyi romáknak adott „politikai menedék”. Mint jobboldali konzervatív, ugyanígy távolságtartását jelezhette volna, amiért Medgyessy Pétert, a kommunista titkosszolgálatok ügynökét 2004-ben a „Becsületrenddel” tüntették ki. Főként azért, mert a rendnek a „nagymestere” a mindenkori francia elnök. Tehát Jacques Chirac volt az Medgyessy kitüntetésekor, most pedig ön. Ennyi gesztus járt volna egy jobboldali, konzervatív elnöktől nemcsak az ön által helyesen magasztalt 1956-os forradalom örököseinek, a magyar nép tisztességesebbjeinek, de azoknak is, akik úgy érzik, az ötödik francia köztársaság érdekei nem lehetnek pusztán a Gaz de France érdekeivel azonosak. Ehhez szorosan kötődik az a fotók által is feltárt, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel kialakult, a találkozóról készült felvételeken is látható kitűnő „kémiai” kötődés, amely mellett valamilyen távolságtartás kifejezése is helyénvaló lett volna egy olyan emberrel szemben, akinek rendőrsége tavaly ősszel tizennégy magyar polgár szemét lőtte ki. A cinikus szemlélődő persze azt is mondhatná: ön annak a Valérie Giscard d’Es­ta­ing-nek is utódja, aki 1973-ban boldog örömmel zsebelte be a később hazájában emberevésért és sikkasztásért életfogytiglani börtönre ítélt közép-afrikai Bokassa császár neki ajándékozott két gyémántját. Hogy viszont végezetül önt parafrazáljam: „Nincsenek kis és nagy országok sajtói; olyanok, amelyeknek joguk van beszélni és amelyeknek csak hallgatni van joguk. Csak jogaikban és kötelességeikben egyenlő nemzetek sajtói léteznek.” Remélem nagyra értékeli, hogy önnel szemben nem csak a francia sajtó kezd kritikussá válni.

Bencze József r. altábornagy országos rendőrfőkapitány

Tisztelt Rendőrfőkapitány Úr! Kérem, emelje meg a nyomravezetői díjat Balla Irma gyilkosa(i) kézre kerítése érdekében. Várom a választ arra is, hogy kik támadtak ököllel Vörös Tamás józsefvárosi fideszes képviselőre.

Tamás Gáspár Miklós publicista VI. rész

Te, ez már lassan viccé válik: a hozzád írt levelem folytatását állandóan fontosabb ügyek szorítják ki. Pedig tudod, kik maradtak még ki rajtad kívül? A jövő héten meglátod. Például Lantos. Ugyanis egyre vészjóslóbban gyakorlatozik a Hlinka-örökös Slovenská pospolitost. Miért nem rettegsz egy jót nyilvánosan, hiszen ők nem főleg parlagfüvet irtanak?