Vona Gábor A Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Magyar Gárda Egyesület elnöke

Kedves Gábor! A jelek szerint nemcsak saját tapasztalatom, de sokan mondják nekem, akik nyugat-európaiakkal beszélnek Magyarország mai híréről: Ausztriától Németországon át Belgiumig és Svédországig azt tudják, hogy nálunk „fasisztaveszély” van. Hogy honnan? Természetesen saját lapjaikból. Amelyeket évek óta nem érdeklik, hogy Magyarországon akár a csehországi értelemben sincs már középosztály, millióknak a nyaralás, a kozmetikus, de tömegeknek az egyszerű jóllakás (nem beszélve a jó lakásról) is távoli álom.

Tudod milyen e-mailt kaptam Pécsről a napokban? Egy egyetemet végzett, több nyelvet nagyon jól beszélő házaspárról van szó, akik tanításból élnek. Idézem, amit a férj írt, aki úgy érzi, a jobboldal nem képviseli sem a szegényeket, holott éppen úgy kötelességük lenne, mint nekik a saját munkájuk elvégzése. És aki katasztrofálisnak tartja, hogy a „panelproli” kifejezés is a jobboldalról jött. „Borzalom a jobboldal hallgatása. Tudod, felemelték a központi fűtést. 18 500 helyet fizetünk 32 500-at csúcsidőszakban. Csakhogy ez a csúcsidőszak 2007-től kicsit hosszabb lett. Korábban október 15-től április 15-ig tartott, most szeptember 15-től május 15-ig, vagy­is két hónappal hosszabb. Mindez a globális felmelegedés időszakában. Le se szarják. Itt az emberek 60-70 ezret keresnek. A lakótelepünkön szinte csak ilyenek élnek. Senki nem áll ki értük. Ezeknek a 90 százaléka utoljára 15 éve volt nyaralni, soha nem tud pihenni, kikapcsolódni, pedig reggeltől estig stresszben, félelemben él évek óta. A vérüket szívják ki gyakorlatilag. Gondolj bele, ezekből a fizetésekből még egy hétvégére elmenni pl. a Balatonra is egy nagy tétel. Egy főnek az útiköltség oda-vissza 7000 vonattal. Szállás stb. Egy házaspárnak a szegedi szabadtéri játékokra elmenni? Álom. Csak az útiköltség 15 000, majd a belépők, szállás. Ez miért nem téma a jobboldalon?” Bocs a kis kitérőért. Térjünk vissza a külföldi sajtóra. Ha a nyugati lapok firkászai ugyanígy írnának az Egyesült Államokról, akkor csak azt tudnánk róluk, hogy félelmükben reszketnek a Ku Klux Klantól, ami netán némi hiányérzetet keltene bennünk, nemde? Nem érdekes, hogy a riporterek hány országról tájékoztatnak a valósághoz közeli módon, és elég tisztességesen súlyozzák a gondokat, míg épp nálunk „felejtik el” szakmájuk alfáját és omegáját? De most már a sok negatívum után térjünk rá arra is, hogy mennyi – még ha nem is mindig örömteli – előny származik ebből a magatartásukból. Egyrészt az, hogy a mai Magyarország = Magyar Gárda tálalásnál egyértelműbben még senki nem bizonyította, hogy kik tulajdonában van a média. Ugyanis vannak még olyanok, akik ezt eddig még mindig nem látták. Arányuk most nyilván jelentősen csökkent. A másik előny az, hogy „felfegyverzett” gárdátokról olvasva (osztrák sajtó) azért elég sok potenciális turista dönt úgy, hogy nem látogat Magyarországra. Ez pedig azt jelenti, hogy a költségvetés kevesebb idegenforgalmi bevételhez jut. Ez persze nem jár azzal, hogy kevesebbet lopnak a szocik és a szadesz (ők főleg a közpályázati projekteket fejik meg), de azt, hogy az életszínvonal még tovább romlik, ami fájdalmas volta ellenére a két párt, illetve a kormány ellen egyre erősebben fortyogó indulat hőfokának emelésére alkalmas. Azt pedig tudod, hogy a jobboldal egyáltalában nem fényes eredménye (a Fidesz elképesztő módon, de támogatói számát – írják nálam a kérdéshez lényegesen jobban hozzáértők – még a Gyurcsány-korszakban sem tudta növelni), vagyis a két párt tetszési aránya közötti, számomra még mindig nem megnyugtató különbség a koalíciós pártok támogatói növekvő távolmaradásának hozama. Tehát: minél rosszabb a gazdasági eredmény, annál több szoci támogató maradhat netán otthon. Amiért persze hála nektek is, annak ellenére, hogy a hisztéria keltésével az öngólt ők rúgták. Az ellenetek folyó kampány harmadik nagy előnye pedig az, hogy akkora reklámot csaptak nektek, amelynek „forintosított” hírverési értéke tízmilliókban fejezhető ki. Végül pedig egy egészen más dolog. Brüsszeli tudósítói munkámat teljesen érthető módon szigorúan csak a Magyar Nemzetnek végzem. Nem csak azért, mert például a balliberális kötődésű rádiók nem kérnek fel alkalmankénti szereplésre… (hehehe). De most be kell számolnom egy olyan negatív „eredményről” – a semminek is olykor története van -, amiről lapomban egészen egyszerűen azért nem tudok írni, mert „nincs sztori”. Viszont szeretném, ha valami nyoma maradna annak, amit a Nagy Európa válaszolt azon kérdésekre, amelyekben a Magyar Gárda tagjainak jogellenes üldözéséről és zaklatásáról kérdeztem őket. Pontosabban két intézményt. Az egyik az Európai Parlament Polgárjogi, Igazságügyi és Belügyi Bizottsága, a másik pedig a strassburgi (ezúttal csak azért is „strassburgi” és nem „strasbourgi”) Európa Tanács (semmi köze az uniós Európai Tanácshoz) Jogi és Emberjogi Bizottsága. Mind az előbbinek, mind az utóbbinak az elnökéhez fordultam azzal a kérdéssel, hogy mi a véleményük azzal a hajtóvadászatról, amit ellenetek rendeznek, holott a törvényeket pontosan betartjátok és semmiféle bűncselekményt, sőt szabálysértést sem lehet sem neked, sem tagjaitoknak felróni. Érdekes, hogy az uniónál az, aki nem a politikailag korrekt kérdéseket teszi fel vagy nem a technikai részletekre és finomságokra kérdez rá, annak a választ igen nehezen küldik. (Egyébként az ilyen „sorból kilógó” újságírók aránya az itt akkreditált mintegy kétezer tudósító elenyésző töredékével egyenlő, mint egy szóvivő egy magánbeszélgetésen elmondta.) Az sem ritka, hogy a kérdés megérkezését letagadják. Rendszerint sokszor meg is kell sürgetni a reagálást. Míg végül nemegyszer ócska általánosságokba menekülnek a konkrét válasz helyett. Mint látod, az olyanok, akik egykor Moszkvából tudósítottak, úgy érezhetik, hogy egy időgépben visszarepültek a régi „jó” KGST-korszakba. Ügyetekben is hasonló történt. Mind az EP bizottság elnökének, Jean-Marie Cavada úrnak, mind pedig az ET bizottság svájci elnökének, Dick Marti úrnak eljuttatott kérdésekre három teljes hetet kellett várni a végső válaszig. Cavada irodájából ki tudja hányadik sürgetés után végül azt felelték, hogy „Cavada úrnak nincs ideje válaszolnia kérdésekre olyan ügyben, amit nem vitattak meg a bizottságában”. Hogy egy ilyen válaszhoz miért kellett ennyi idő, az persze furcsa. Marti irodájából pedig – szintén számtalan sürgetés és Svájcba telefonálás után – ez a válasz érkezett: „Engedje meg, hogy jelezzem önnek, ha és amikor azt állítják, az Európai Emberjogi Megállapodást megsértik, az ügyet az Európai Emberjogi Bizottság elé lehet venni, miután minden hazai fórumon lehetséges jogorvoslatot igénybe vettek” (a megállapodás 35. cikkelye). Cavadától megkérdeztem, hogy miként kerülhet egy ügy bizottsága napirendjére. Ezt felelte: „Egy bizottsági napirendi ponthoz az ügyet e bizottság egyik tagjának javasolnia kell, és a döntést a koordinátorok [azaz a bizottság minden egyes politikai frakciója képviselője] hozzák. Azonban tudatában kell lennie annak, hogy igen ritka az a helyzet, amikor egy tagállamban kialakuló helyzetet a bizottságban megtárgyalnak”. Erre azt feleltem, hogy ezt a magyarázatot nem fogom elfelejteni és elvnek tekintem a jövőben. Te pedig elképzelheted, hogy a szoci frakciótag mikor döntene ügyetek napirendre vétele mellett. Az Európa Tanács bizottságának pedig azt feleltem, hogy igazán örömmel venném, ha megmondanák, melyik hazai fórum az, ahol Tom Lantos azon „ígéretének” törvényszerűségét vizsgálnák, hogy a Magyar Gárda tagjait potenciális terroristákként nem engedik majd be az Egyesült Államokba és melyik fórum az, ahol Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a titkosszolgálatokat utasította megfigyelésetekre és így zaklatásotokra (amelynek eredményeként a helyiségeket nektek odaígérők félelmükben visszamondják a szerződést). Nem tudom, Gábor, hogy észrevetted-e: itt állunk a harmadik világháború kirobbantása (hogy kik lesznek a kirobbantók, azt ma csak azon újságírók nem tudják, akik szerint Magyarországon a legnagyobb probléma a Magyar Gárda és akik termékeinek olvasóit totális meglepetésként éri majd Gyurcsány eltűnése miniszterelnöki pozíciójából) és a világ ember okozta felmelegedése által kiváltott esetleges – állítja egyre több tudós – hőhalála előtt, amikor maga a demokrácia és a multinacionális cégek kezében lévő sajtó olyan siralmas állapotba került, hogy egy ilyen végső pusztulásban sok mindent sirathatunk majd (ha lesznek túlélők), de e két csontvázat igazán nem. Emlékszel egyébként a XV. századi német Michael Wolgemut hátborzongatóan csodálatos Danse macabre-jéra, azaz „Haláltáncára”? Azért ne mondd, hogy minden szörnyűsége mellett ugyanakkor nem lenyűgöző.

Göncz Kinga magyar külügyminiszter Bem rakpart

Igen sokan, hosszú ideje panaszkodnak arra, hogy a budapesti amerikai nagykövetségen (is) csak emelt díjas, méghozzá nagyon drága telefonhívással lehet csak információt kapni vízumkérelmekkel kapcsolatban. Ezzel kapcsolatban két dolgot hozok szíves tudomására, illetőleg ajánlok figyelmébe. Az SZDSZ-es – és persze az MSZP-s – érvelés szerint Magyarországnak nem szabadna bevezetni a vízumot az amerikai állampolgároknak, mert ezen csak „mi” veszítenénk, ugyanis akkor kevesebben érkeznének hozzánk. Úgy érzem azonban, előnyös, ha e levélen át e hetilap olvasói is megismerkednek egy egészen sikeres ellenpéldával. Méghozzá Ausztráliáéval. Annak dacára, hogy az ausztrál állampolgárok vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba, amerikai állampolgárok csak érvényes vízummal utazhatnak Ausztráliába. Az eddig tartó, igen hosszú gyakorlati tapasztalat sem késztette a canberrai kormányt, hogy változtasson vízumpolitikáján. Ha önök csupán egyetlenegyszer nem a lábtörlők önöknek netán magasztosnak és hasznosnak tűnő példáját követnék, hanem bevezetnék az átmeneti vízumkötelezettséget kölcsönösségi alapon, biztos vagyok benne, hogy a jelenlegi légkörben ez meggyorsítaná a magyar állampolgárok számára a vízumkérelem nélküli amerikai beutazást. Véleményem szerint – és csodák csodájára – igen hamarosan a vízummentesség megadását szabályzó, nemrégiben elfogadott törvény szerinti 10 százalék alá zuhanna a budapesti nagykövetségen elutasított vízumok aránya, és ezt követően vízummentessé válna a magyarok amerikai beutazása. De felvetek önnek egy másik követendő példát is. A bangkoki kormány közölte az amerikaiakkal, ha nem mondanak le az emelt díjas telefonhívásokról Thaiföldön, a thai királyság amerikai képviseletein is bevezetik az emelt díjas hívásokat. Nem fogja elhinni, asszonyom: Washington nem vezette be az emelt díjas hívásokat thaiföldi képviseletein. Mivel ön apja lánya, egyértelmű, hogy egyik intézkedéshez sem lesz bátorsága. És még egy. Ami viszont a fentieknél sokkal súlyosabb. Ön kijelentette, hogy „Magyarországnak most nincsenek további eszközei a Benes-ügyben… Nem tudunk mit tenni most, őszintén szólva.” E dekrétum kimondja, hogy a magyar és német nemzetiségű személyek az állam számára megbízhatatlanok. Mi lenne a nemzetközi reakció, ha ezt Magyarországon mondanák ki valamely kisebbségről? Magyarországnak eddig volt néhány külügyminisztere. De önhöz fogható érzésem szerint nem. Ugyanis ön szerint Magyarország annak ellenére nem tehet semmit, hogy a pozsonyi kormány az ENSZ és az EU alapokmányait megsérti, ugyanis ezen dokumentumok kifejezetten elfogadhatatlannak tartják a kollektív bűnösség fogalmát. Ön miért nem hívja össze az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülését? A másik: ön nem tudja, hogy a diplomáciában egy külügyminiszter soha, semmilyen körülmények között nem ismeri be tehetetlenségét?

Tamás Gáspár Miklós X. rész

Várj egy hetet sorodra. Helyhiány.