Miután – mint számítottam rá – egyik helyről sem merték bevallani a turpisságot, fordításomban közlöm azt a cikket, amelyiket megígértem, hozzátéve, hogy azt a múlt héten változatlan formában a pakisztáni Statesman véleményoldalán közölte.

Bízzuk olvasóinkra annak eldöntését, vajon önök, álradikálisok, miért nem érdeklődtek a cikk iránt.

Tegyük még azt is hozzá, hogy amióta a Dubaiban működő Al-Arabija tévéállomás szaúdi tulajdonba került, ott az Irakban lévő amerikai csapatokat tilos "megszállóknak" nevezni.

Végül pedig szeretném kifejezni azt a reményemet, hogy országa népe egyszer szabadon és demokratikusan választ kormányt, aminél – noha Washington fennen hangoztatott vágya – feketébb napot nehéz elképzelni akár a szaúdi, akár a washingtoni vezetőknek.

Akkor íme A Nyugat kedvence címmel Musharraf pakisztáni vezetőt amerikai ügynöknek nevező pakisztáni Statesmanben megjelent cikk fordítása rövidítésekkel (…-tal jelezve) tekintettel e levél által elvett helyre. Ebből talán ön is látja, hogy Pakisztán sajtója mennyivel szabadabb az önökénél.

Az ön által nem közölt, de a pakisztáni Statesmanben megjelent cikk tehát: "Először is egy kvíz: nevezze meg azt az országot, ahol a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének vezetőjét először összeverik, majd később a kormány egyik fejbólintó jánosával helyettesítik. Nevezze meg azt az országot, ahol a kormány olyan törvényt fogadtat el, amely gyakorlatilag véget vet a nemzeti bank függetlenségének.

Nevezze meg azt az országot, ahol a statisztikai hivatal vezetőjét törvénytelenül elmozdítják és egy kormánybarát elnökkel helyettesítik. Nevezze meg azt az országot, ahol a kormány szívéhez közeli rádióállomás ismételten politikai ellenfelei és a hatalmon lévőkkel kritikus beállítottságúnak tekintett vezető újságírók legkegyetlenebb meggyilkolására uszít (…) Nevezze meg azt az országot, amelynek miniszterelnöke a nemzeti szaúdi fociválogatott játékosait "terroristáknak" nevezi (…) Nevezze meg azt az országot… Igen, a horrorkvíz folytatható lenne végtelenségig. A talány megoldásához azonban egy kis segítség: nem Burmáról van szó. Nem is Zimbabwéről. Hanem a Nyugat kedvencéről, az Európai Unió egyik új tagjáról. Amelynél jobb barátot az Egyesült Államok vagy Izrael el sem képzelhet. (…) Isten hozta Magyarországon. Olyan országról van szó, amelynek feje – az orosz Hodorkovszkíj mintájára – egy milliárdossá lett volt kommunista funkcionárius (…) De e tényeket nem tudná meg Magyarországról, ha a nyugati sajtót olvassa (…).

Mint ahogyan az amerikai online hírportál, az Information Clearing House mottója hirdeti: "Hírek, amelyeket nem talál a CNN-en". A nyugati média imádja a neoliberálissá változott volt kommunista gazemberek kormányát. Akik pályafutását leginkább úgy jellemezhetnénk, mint Karl Marxtól az Al Caponéig vezető fényes ösvény. Vagy még inkább: A tőke olvasásától annak ellopásáig.

A földkerekségen nehezebb lenne hajlékonyabb és szolgalelkűbb politikusokat találni az itteniekénél, akik Washington, Tel-Aviv, London vagy Párizs, vagy George Soros bármely kérésének ne tennének eleget".

Arra se számítsanak, hogy e média beszámol a hazai tiltakozó hangokról. A kormány befolyása alatt áll a sajtó 90 százaléka. A médiának ez az a része, amely gyakorlatilag minden kormányhirdetést megkap. A magáncégek – néhány kivétellel – szintén megtanulták a leckét és tudják, hogy hol kell hirdetniük, mert e cégek adókedvezmények, zsíros kormányprojektek, valamint közvetlen vagy közvetett juttatások révén függenek az államtól.

A rövid sokk-terápiás privatizációs folyamat során a nyugati befektetők boldogan vásároltak fel fillérekért, ami csak kellett nekik, kezdve a korában a kommunista párt által irányított médiától, amelynek hatalmas része ma külföldi cégek kezében van.

A régi típusú szerkesztőségek tagjai, a kommunista éra média nomenklatúrája boldogan írta alá azt a ragyogó szerződést, amely számukra garantálta, hogy ők szabhassák meg a főszerkesztő és a szerkesztőség vezetőinek személyét.

Így történt azután, hogy a volt kommunista elit gyakorlatilag egyik napról a másikra levedlette kommunista bőrét, hogy örömmel és önként a neoliberalizmus legbuzgóbb tanítványa legyen. Éles ellentétben számos nyugati országgal, ahol a nagyvállalatok vezetői általában jobboldali konzervatívok, míg a kulturális élet általában baloldali és liberális, Magyarországon az élet szféráiban nincs ilyen munkamegosztás. Itt a nyertesé minden: a gazdaság, a vagyon, a média…

Magyarországon a jelenlegi koalíciónak két tagja van. A nagyobb a Magyar Szocialista Párt (MSZP) az egykori kommunista párt törvényes utódpártja.

Jellemző, hogy ezt az egyszerű tényt a nyugati média gyakorlatilag soha nem említi, és előszeretettel mutatja be a neoliberális Magyar Szocialista Pártot igazi "szociáldemokrata" pártként. E párt most már másodszor van hatalmon az 1990-es "rendszerváltás" óta. Az MSZP másodszor 2002 késő tavaszán győzött olyan tiszta választásokon, mint amilyet Ukrajnában tapasztalhattunk, azzal a különbséggel, hogy a Nyugatnak nem volt érdeke akár a legkirívóbb rendellenességre is rámutatni.

Érdekes, hogy valamennyi közvélemény-kutató – még az exit polloknál is – az MSZP biztos vereségét mutatta… De miért is tiltakozott volna a Nyugat, amikor London és Tel-Aviv közvetlen segítséget nyújtott a volt kommunistáknak választási szoftverrel és hardverrel, utóbbi még a fő kampánygurut is rendelkezésre bocsátotta?

Miután látta, hogy legjobb és legszolgaibb helyi szövetségesei győztek, a Nyugatból a kollektív megkönnyebbülés sóhaja szakadt fel.

Jellemző, hogy az akkori budapesti amerikai nagykövet, Nancy Goodman Brinker, aki a választási eredményeket idegesen figyelte a szovjet időkből származó Szabadság-szoborra néző követségében (…), szégyentelenül a korábbi kommunisták székházába rohant gratulálni győzelmükhöz.

Brinker nagykövet – Bush elnök kampányának támogatója és személyes barátja – meglehetős felháborodást okozott Magyarországon, amikor néhány héttel Budapestre érkezte után, 2001 őszén nyilvánosan azzal vádolta meg a magyar politikai elitet, vagyis az akkor kormányon lévő jobbközép koalíciót, hogy az a legantiszemitább, amellyel valaha is találkozott.

Annak ellenére, hogy a jobbközép sajtó többször is megkérdezte, ő nem volt hajlandó bizonyítékkal szolgálni lázító vádjára, akár egyetlen idézet vagy példa erejéig sem. Az egyetlen szuperhatalom küldöttének nyilván nem kell betartania a becsületesség megszokott szabályait.

Tény az, hogy az antiszemitizmus az akkreditált amerikai diplomaták és a legtöbb nyugati újságíró napi és leghatékonyabb bírálata, akik érdekes módon e vádat csak akkor hajtogatják, amikor exkommunista és neoliberális szövetségesük nincs kormányon. Ironikus, de alaptalan vádról van szó.

Sőt. Az ellenkezője az igaz. Még a kilencvenes évek elején, az első jobbközép koalíció idején történt, hogy Ronald Lauder hatalmas területet kapott ingyen 99 évi használatra Buda egyik legdrágább területén (…), hogy felépítse gigantikus méretű, erődítményhez hasonló zsidó általános- és középiskoláját.

Szintén az első jobbközép konzervatív kormány idején történt, hogy több millió dollárnak megfelelő összeget adtak Közép-Európa legnagyobb zsinagógájának restaurálására. Olyan gesztus volt ez, amelyet egy évtized követett, mielőtt a főváros fontos, de hosszú időn át elhanyagolt keresztény templomainak restaurálását megkezdték. És éppen a második jobbközép kormány volt az, amely – noha a nyugati sajtó naponta bélyegezte antiszemitának – a holokausztot nemzeti ünnepként vezette be. Az antiszemitizmus alaptalan vádját amerikai politikusok és tisztségviselők ismételgetik, mint a Magyarországon született Tom Lantos kongresszusi képviselő, vagy a szintén Magyarországon született Charles Gati, a Freedom House tanácsadója, amely egy olyan szervezet, amely Magyarországon a sajtót szabadabbnak értékeli, mint más nemzetközi sajtószervezetek, mint például a Tudósítók Határok Nélkül.

A jelenlegi koalíció kisebb pártja a Szabad Demokraták Szövetsége, amelyet talán óvatlanul, de helyesen a német liberális napilap, a Süddeutsche Zeitung, a budapesti balliberális zsidóság tipikus pártjának jellemzett.

Az SZDSZ a kommunista párt által engedékenyen kezelt egykori ellenzékiekből is áll, akiket a Nyugat, azaz a CIA pénzelt, mint ahogyan azt Mark Almond, az oxfordi történész nemrégiben leírta a Guardianben.

Ellentétben a valódi magyar ellenzékiekkel, őket legfeljebb néhány napnál hosszabb időn át nem tartották fogva börtönben. A kommunizmus bukásával a szabad demokraták mindent megtettek, hogy a korábban a kommunisták irányítása alatt álló médiát olyanok privatizálják, mint Robert Maxwell, a néhai média mogul és olyanok támogassák anyagilag, mint az "emberbarát" George Soros.

A szabad demokratáknak a média fölött gyakorolt tényleges, ideológiai monopóliuma volt felelős a Magyar Szocialista Párt lopakodó legitimizációjáért és visszatéréséért a hatalomba.

A szabad demokraták voltak azok is, akik olyan égő gyűlöletet keltettek az első, főként tapasztalatlan, csetlő-botló történészekből összeállt jobbközép koalíció ellen, amely még olyan országokban is ritka, ahol az egymással szemben álló felek likvidálják egymást.

A Szabad Demokraták Szövetsége volt az, amely a képernyő és a nyomtatott sajtó ágyúcsövével megteremtette a "szocialisták" számára az 1994-es földrengésszerű győzelmet. Noha a szocialisták egyedül is kormányozhattak volna, a Budapesten lévő legnagyobb hatalmakat képviselő követségek sürgetésére koalíciós partnerükként választották a Szabad Demokraták Szövetségét. Mára a két párt tökéletes, szimbiotikus kapcsolatban kormányoz.

A szocialisták hozzák a szavazatokat, míg a szabad demokraták biztosítják a médiahátteret, valamint az amerikai, az izraeli és a nyugati kormányok nem is annyira halk támogatását. Függetlenül attól a ténytől, hogy a konzervatív kormányok jóval kevésbé hajlanak a külföldi kormányok és beruházók kéréseinek meghallgatására, a magyarországi jobbközép ellen viselt folyamatos háború nemcsak tabutéma, de nyílt titok Magyarországon.

A Magyarországon élő, százezerre becsült zsidó közösségnek a média értelmében vokális közösségi nézete – történelmileg helytelenül – az, hogy Magyarország II. világháború előtti tekintélyuralmi, jobboldali kormányai és a magyarok általában szintén felelősek voltak a nácikkal együtt több százezer magyar zsidó likvidálásáért. Ezért azután az SZDSZ folyamatosan kollektív »büntetést« kíván kimérni az eredeti »bűn«, ahogyan ők látják, »örököseire«. Így azután Magyarországot ma a legmérgezettebb, már-már polgárháborús izzású gyűlölet szakítja szét. Már csak egyetlen vagyontárgya van, amely támadhatatlan és nem eladó: jó híre a nyugati sajtóban, amely minden bizonnyal a 2006 tavaszán esedékes országos választásig tart ki."

Remélem, főszerkesztő úr, e lap olvasói megértik, hogy Rijádban önöknek minden ködösítés ellenére valódi érdekeik miért akadályozták e cikk megjelenését tiszteletre méltó lapjában. The House of Bush, The House of Saud – netán ugyanannak az éremnek a két oldala.