Cséfalvay Zoltán

Tisztelt Cséfalvay úr! Nem írtam volna levelet önnek, ha a jobboldal nem lenne olyan siralmas helyzetben, hogy azt ütni olyan irányból, mint azt a másik oldal teszi, egyet jelent egy újabb szikla rágörgetésével a mély gödörbe hajítottakra. A bírálat még ilyen rendkívüli helyzetben is akkor természetesen rendben való, ha a jobboldali közéleti embereknek jobbról valaki azt veti a szemükre, hogy nem teljesítenek megfelelően, netán kifejezetten kontraproduktívan abban, amit Václav Klaus, a Cseh Köztársaság elnöke úgy fejezett ki: „Hatékonyság és nemzeti érdek”. Ön a Magyar Hírlap július 14-i számában ezt írja: „Mi a baj a neoliberálisokkal? Először is az, hogy nincsenek […] A negatívan csengő »neo« előtagot nem ők használják, hanem a politikai paletta két végpontjáról, szélsőbalról és szélsőjobbról aggatják rájuk. Aligha véletlen, hogy május elején Heiligendamban (helyesen: Heiligendammban – L. I.) – a világ nyolc vezető gazdasági hatalmának találkozójára időzítve – a neoliberalizmus ellen egymással karöltve tüntettek az újbalos csoportok és a neonácik”. Megfigyeltem, hogy azok a jobboldaliak vagy „jobboldaliak”, akik a többi jobboldalit vagy annak egy részét (igaztalanul) szélsőségesezik vagy „nácizzák”, maguk általában gyáva vagy korrupt, vagy olyan emberek, akik a másik oldallal mutyizni szeretnek. Egyáltalában nem állítom, hogy ön ilyen, hisz nem ismerem. Csupán annyit tudok önről, hogy ön egyetemi tanár, és az Orbán-kormány idején a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára volt. És azt, hogy ön Antal Dániel közgazdásznak az Élet és Irodalom 1999. évi 38. számában Létezik-e neoliberális gazdaságpolitika? címmel megjelent cikkének gondolatát visszhangozza, és amely ezzel a mondattal kezdődik: „Kíváncsian olvastam Somogyi Zoltán és Szabados Krisztián cikkét a neoliberalizmus jövőjéről egyfajta sajátos érintettség okán: magam is vallom azokat az elveket, amelyekre a »szoclib« értelmiség gyakran aggatja rá a neoliberális jelzőt csakúgy, mint a szélsőjobbos csőcselék”. A neokon Somogyi és Szabados urak Political Capital-je persze ma már a Gyurcsány-kormánynak ír tanulmányokat szép summáért. De ezt felejtsük is el. Hátha véletlen. Önről azt sem tudom, hogy korábban hajlott-e előnyben részesíteni a másik oldal érdekeit a saját oldalának érdekeivel szemben. És azt sem, hogy ön bátor-e. Remélem, az. Így mint feltételezetten bátor ember, kérem, szélsőségezze vagy nácizza le nyilvánosan azokat, akik a neoliberális jelzőt használják a „közgazdák” vagy „gazdaság”, és hasonló szavak előtt. Hiszen önnek b-t is kell mondania, ha már á-t mondott. Tehát: szintén az Élet és Irodalom 2006. évi 3. számában jelent meg Gervai Pál és Trautmann László Gyakorlat és közgazdasági elmélet című írása. Az előbbi közgazdász, az utóbbi a Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Karának dékánja. Cikküket így kezdik: „Gyakran megfogalmazzák a hazai neoliberális közgazdászok azt az ellenvetést a demokratikus szocialista nézetet valló közgazdászokkal szemben…” Most tehát Gervai és Trautmann újbalos vagy neonáci? Lóránt Károly, a kiváló antiglobalista közgazdász 2000 novemberében a fennmaradas.hu oldalon megjelent esszéjének II. alfejezete ezt a címet kapta: A neoliberális hitvallás és civil kritikája. Lóránt – aki szerint a nemzetközi pénzügyi szervek és a Világkereskedelmi Szervezet gazdaságpolitikája mögött a neoliberális közgazdasági elmélet építménye áll, soha nem bizonyított, axiómaként elfogadott állásokra épülve. Nos, Lóránt újbalos vagy neonáci? Kindler József (ő szerkesztette David C. Korten Tőkés társaságok világuralma című kötetének magyar kiadását) A gazdaságkór címmel az okotaj.hu-n megjelent esszéjében ez áll: „A kór tüneteit pontosan azok akarják megszüntetni, akik a kór továbbélésének virulens fenntartói és terjeszt?i – a neoliberális közgazdászok.” Vajon Kindler professzor újbalos vagy neonáci? Ladányi János szociológus és Szelényi Iván, az MTA tagja, a Yale Egyetem szociológia tanára A posztkommunista kapitalizmusok szegényei című tanulmányukban ez is olvasható: „Liberális reformokra Kelet-Európában is történtek ugyan kísérletek (a kilencvenes évek közepén Oroszország volt a neoliberális közgazdászok üdvöskéje, mert különös lelkesedéssel próbálta a sokkterápiát megvalósítani […], de ezek vagy megbuktak, vagy félúton elakadtak.” Nos, Ladányi és Szelényi újbalos vagy náci? De hogy egy külföldi példával is szolgáljak, melynek van magyar fordítása: az Elsevier – ugye nem megvetendő hely? – Health Policy folyóirata 2005. évi 71. számában (sciencedirect.com) Núria Homedes és Antonio Ugalda a következű címmel írt 15 oldalas tanulmányuk címe: Miért buktak el a neoliberális egészségügyi reformok Latin-Amerikában?, amelyet Molnár Lajos, Horváth Ágnes és fő koalíciós gyámolítóik talán még nem olvastak el kellő mélységében. Vajon Homedes és Ugalda mik? Végezetül pedig – ha nem haragszik – a leghitelesebb forrást tálalom fel önnel szemben. Mégpedig önmagát. Ön ugyanis a Magyar Hírlap 2002. január 4-i számában Melltartó szögesdrótból, avagy jól olvassuk-e ma Adam Smith című cikkében ezt írja: „Nagyobb gond, hogy a neoliberális gazdaságpolitika egyszerűen nem tud mit kezdeni az országok vagy régiók közötti fejlődésbeli különbségekkel […] A neoliberális recept szerint két ország vagy régió fejlődésbeli különbségére a megoldás az erőforrások (tőke, munkaerő, áruk, információk) szabad áramlása előtt álló akadályok elhárítása, vagyis liberalizálni, deregulálni és privatizálni kell […] Önmagában a neoliberális recept tehát itt sem elegendő”. Akkor ön vajon újbalos vagy neonáci? Avagy nem kellene talán kímélni e helyett azokat, akik a neoliberálisokat a mindenki által megértett kifejezéssel írják le?

Tamás Gáspár Miklós publicista II. rész

Egy bicskei barátom megkérdezte, hogy miért írok neked folytatásban nyílt levelet, ugyanis azzal fontosságot tulajdonítok egy… (és itt egy egyáltalában nem csúnya, de kissé dehonesztáló jelző következik). Azt feleltem, hogy a nyílt leveleim nagy részében a címzett pusztán eszköz, amit saját gondolataim kifejtésére használok. Ennyit a kedvesebb bevezetésből, mert később egy keményebb következik, amit rólad írt augusztus 6-án egykori pártodhoz, az SZDSZ-től igazán messze nem álló Hírszerző. Csak előtte két helyreigazítás. Pontosabban egy, és egy árnyalás. A helyreigazítás: múlt heti levelemből kimaradt egy gondolatjelek közé helyezett rész ebből a mondatból: „Tudod, ez akkor volt, amikor kommandósok rohamozták meg az RTL Klubot – bocsánat, gépelési hiba -, a Pannon Rádiót, amelynek hallatán, ijedtségükben, a balliberális médiasztárok hangszálai mondták fel a szolgálatot.” Vagyis a mondat a „bocsánat, gépelési hibá”-val együtt értendő. A másik az árnyalás. Ezt írtam az egyik tőled vett idézet után zárójelben: „(Megjegyzés: ha egy nevesebb jobboldali publicista írna »médiákat«, azonnal gúnnyal emlegetnék latintudása hiányosságát, de nálad ez a használat természetesen »humor«.)” Az Élet és Irodalom múlt pénteki számában viszont tisztáztad, hogy szándékosan és nem figyelmetlenségből írtál „médiákat”, mert a „médiumok spiritiszta látnokok: asztalkopogtatás…” Ennek igazán nagyon örültem, mert én azt hittem, hogy kötelező helytelenül írni az elfogadott helyesírás szerint, mint ahogyan sokunknak felfoghatatlan módon kell „tálibot” írni a „talibán”, „tuszit” a „tutszi”, „Sarm es-Sejk”-et „Sharm el-Sheik” helyett, és folytathatnám például azzal, vajon az angolszász nyelvterületen használandó kínai neveket miért kell átírni „magyarul”, vagyis az eredetitől távol eső, és azt nehezen beazonosítható módon, beleértve a Szingapúrban használatos kínai neveket is, noha Szingapúrban az angol jó ideje az egyik államnyelv? Persze teljesen mindegy: törvény van itt az idegen szavak utcai használata ellen is, de azt senki nem tartja be, talán azért, mert volt pártodról tudják: az végképp nem áll a törvény betartatása mellett. Ami egyik rettenetes vád az SZDSZ-szel szemben: míg egyes törvények – természetesen rá nézve előnyösen szelektív – betartatását minden áron megköveteli, addig igyekezik megakadályozni a neki nem tetsző törvények betartatását. Most pedig akkor a neked vélhetőleg kínosabb bevezetés, amelyet Gavra Gábor Liberálisok és „civilizátorok” cím alatt írt a Hírszerzőben. Igazán érdemes hosszabban idézni, mert oly érzékelhetően kicseng belőle az SZDSZ zsugorodó népszerűsége keltette, szokatlanul erős élű támadás és szemrehányás: „De nagyot tévednének a magyar liberálisok, ha – ahogy számtalanszor megtették azóta, hogy jó évtizede az SZDSZ a nagypárti léttől elindult a parlamenti küszöb felé – azzal vigasztalnák magukat, hogy a szabad demokraták sanyarú helyzete mindössze egy párt szervezeti vagy éppen morális válságának eredménye. Ez messze nincs így; az SZDSZ állapota annak a liberális értelmiségi közegnek a válságát is mutatja, amely elvben a párt megújulásának garanciája lehetne. »A baloldali gondolkodást változatlanul neoliberális közgazdászok és polgári radikális értelmiségiek tartják szabályos szellemi gyámság alatt« – ez volt Tölgyessy Péter véleménye 2004-ben a miniszterelnök-cserét végrehajtó, megalakulása óta saját utódpárti komplexusaitól és vezetőinek ideológia-fóbiájától szenvedő Magyar Szocialista Pártról és a magyarországi rendszerkonform baloldalról.” (Közbevetés: vajon minek minősül Tölgyessy Péter a „neoliberális közgazdászok” kifejezés miatt? – ld. Cséfalvayhoz írt fentebbi levelemet – L. I.) A cikk kissé később Magyar Bálintnak megy neki, majd utána neked: „Magyar […] számtalanszor kiállt a pozitív diszkrimináció gyakorlata mellett a közvélemény által teljes joggal hozzá, és nem szocialista utódjához kötött oktatási reform során is. Egyetlen más magyar politikus sem vállalta annyira nyíltan a szülők […] szabad iskolaválasztáshoz fűződő jogának korlátozását, mint éppen az előző ciklus liberális oktatási minisztere, az ezredforduló óta a »civilizatorikus állam« apostola. A liberális értelmiség ekkor is hallgatott; a szabadelvű-konzervatívból vulgármarxistává korszerűsödött Tamás Gáspár Miklós viszont triumfált a szerinte en bloc »cigányellenes, nőellenes, homofób, idegengyűlölő, antiszemita«, továbbá »a kitaszított szegényeket mélyen lenéző« középosztály jogainak korlátozása láttán. Ugyanez a Tamás Gáspár Miklós aztán a Demcsák-ügyben egyértelművé tette, hogy a szabad iskolaválasztás jogától csak az általa kollektíven megbélyegzett középosztályt látja helyesnek megfosztani, a gyermekével vasárnaponként a Szent István parkban reprezentációs célból megjelenő budapesti elitet (lásd még: új arisztokrácia) nem. Ennyit a Nádor utcai forradalmár komolyan vehetőségéről, de ideje visszakanyarodni liberális kollégáihoz, akiknek egy része – alighanem kisebbsége – az elmúlt fél évtizedben ellenállt az SZDSZ »civilizatorikus« hajlamú erős embere által képviselt baloldali ihletésű kvótaőrületnek, viszont – ki tudja, miért – egy adott dramaturgiai pillanatban úgy határozott, hogy mostantól szövetségesnek tekinti a nyugati világ elmúlt évtizedeinek legelszántabb szabadságellenes szellemi irányzata, az amerikai vallásos jobboldal által támogatott Bush-kormányzatot az úgynevezett terrorellenes háborúban.” Lám, lám, hanyatlásod nem csak ezen az oldalon tűnik fel.

(Folyt. a jövő héten)