Lucifer mutatványai

Régóta a bögyömben vagy. Elnézést, hogy csak így, póriasan fogalmazok, tudom, minden népies kifejezésre, közmondásra és tájszóra összehúzod a szemöldöködet. A világ, a te saját, külön bejáratú világod, amelyet berendeztél magadnak, nem tűri el a valóság kellékeit. Csakis az elmélet, és persze az ideológia számít.

Ebben nem ismersz pardont, kizárólag neked lehet igazad. Ha valaki hozzád hasonlóan ügyesen előadja a saját rögeszméit, szórakoztató társasjáték gyanánt összeveted a saját marhaságaiddal, és persze megállapítod: te vagy az elsőrangú értelmiségi, nem amaz.

Hát, ha ez az értelmiségi lét, ebből nem kérek. Ehelyett inkább megkülönböztetem az értelmiségit és a szellemi embert. Az előbbi, különösen a baloldali képviselője, vagyis te, magadhoz idomítod a tényeket, nem fordítva. Soha nem a valóságból indulsz ki, hanem a jelenségeket igyekszel a saját nevedre venni. Hogy azok egytől egyig megfeleljenek ideológiai kiskátéd valamennyi kérdésére, és az általad felállított, sűrű tiltásokból és tagadásból szőtt kis világodban meg ne sértsék a Nagy Alapelveket.

Ha valóban szellemi ember lennél, nem önkéntes cenzor, ismerhetnéd annyira az emberi történelmet, hogy ráeszmélj: ez nem fog menni. Az egyenlősítő ideológiák szükségszerűen elbuknak, hiszen az élet helyett az élet fonákját kínálják. Természetellenesek, ahogyan te is, aki művészetben nem a megindító katarzisfolyamot, hanem az olcsó izgalmakat keresed. Aki Lucifer trükkjeit várja a teremtés csodája helyett. És aki számításaiból mindig kihagyja az embert, a legfőbb csodát, akinek vizsgálata, megértése téged persze nem érdekel, holott te is ember vagy.

A nem tudom szókapcsolat hiányzik a szótáradból. Neked szükségszerűen mindenhez kell értened. Értesz a vírushelyzethez, a környezetvédelemhez, a vízgazdálkodáshoz, de a családpolitikához, a műanyaggyártáshoz és a rendezvényszervezéshez is. (Az a kitétel, hogy értesz hozzá, pusztán annyit jelent, hogy folyamatosan böngészed a netet, és ha elolvastál valamit, amit feltehetően egy ugyanolyan szakbarbár írt, mint te, tényként adod tovább.) Tanácsokat osztasz mezőgazdasági ügyekben, holott ki sem mozdulsz a biztonságot adó pár négyzetméteres szobából, ahol mobiloddal, laptopoddal berendezted a magad párhuzamos világát. Saját szerepedet rosszul felfogva kényszeresen magyarázol, hosszú, terjengős bravúrdolgozatokat igyekszel bemutatni magadnak és néhány rajongódnak, akik hajszálpontosan olyan hülyék, mint te. Írásaid kivétel nélkül bántó szándékúak, kritikusak, soha nem emelsz, csak a mélybe taszítasz. Elődeidhez, a jakobinusokhoz, Marxhoz, a frankfurtiakhoz és a többi békétlenhez hasonlóan mindig, vén fejjel is lázadsz, nem ismered a megnyugvást, muszáj örökös forradalmi lázban égned.

Képtelen vagy a világban meglátni a szépet, a jót és a nemest, úgy idomítod a tényeket, hogy kirajzolódjon első számú rögeszméd: meg kell téríteni az emberiséget, mert a világ, amelyben él, rossz, ők maguk tudatlanok. Szerencsére itt vagy nekünk te, aki átlátsz mindenen, és kötelező meghallgatnunk, pusztán azért, mert te azt állítod, hogy sokkal okosabb és érdemesebb vagy mindenki másnál. Holott semmi más nem történik, mint hogy torz testű és lelkű emberek, akiknek csakis manapság, a szétbomlás korában hallatszik a hangjuk – papok, katonák és polgárok helyett – a maguk beteg lényéről szolgáltatnak mintát a társadalomnak.

Istened a statisztika. A legújabb kor szakbarbárja vagy, aki a kitapintható szándékok és elfogultságok alapján épített statisztikákat használod Szentírás gyanánt. Te minden olyan számsort és kimutatást elfogadsz, ami előfeltevései­det erősíti. Beleordítod a világba, hogy Magyarországon minden harmadik nőt bántalmaznak a családjában, hogy a „lakosság” fele nem ezt, hanem azt a szérumot akarja koronavírus ellen, hogy 67 százalék imádja az Európai Uniót, 23 százalék nem, a többi meg a kérdést sem érti. És te, a büszke baloldali értelmiségi mindezt el is hiszed, mi több, hirdeted a statisztikai világkép dicsőségét, amelynél még a középkori német favágók is teljesebb és bölcsebb életfilozófiát vallottak. Arról persze fogalmad sincs, a számsorokat kik, hol és miért gyártották, makacsul tagadod, hogy valamilyen szándékkal készültek volna. Neked csak az számít, hogy a statisztikát hadüzenetként forgasd meg, amit majd dölyfösen kinyilatkoztatsz, majd megindítod szózuhatagos, szótiltásos háborúdat a mi világunk ellen.

Rögeszméd a pénz és a hatalom. Semmi más, kedvtelés, család, végső kérdés nem érdekel, vagy hátrébb van a rangsorban. Nagyon büszke vagy állítólagos függetlenségedre, de simán megvásárolhat bárki. Hiúságod pedig ennél is árulkodóbb: okos politikusok pontosan tudják, hogyan kell a helyedre szorítani téged, a mohó értelmiségit. Felajánlanak egy tanszéket, társadalmi megbízatást, kapsz kitüntetést, valamit, amitől fontosnak érezheted magad, de valójában semmi jelentősége – és te, a független, erkölcsös, nagyra hivatott értelmiségi köszönöd szépen, boldogan pöffeszkedsz, és úgy érzed, révbe értél.

Nos, ezért vagy te csak értelmiségi, nem szellemi ember. Mert valójában semmit nem képviselsz, lenézel másokat, cinikus, tudatlan és korrupt vagy. Magadat megtetted a mindenség középpontjának. És a mindenség egy része elkezdett hasonlítani rád. Nagyon megnyugtató azonban, hogy akad még sok olyan fizikailag és lelkileg körülhatárolható terület, ahol te nem vagy jelen.

Nos, túlélésünk érdekében, mi, szellemi és fizikai értelemben is létező emberek oda menekülünk el előled. Nem pusztán azért, hogy boldogok legyünk, hanem hogy lépésről lépésre, méterről méterre, szóról szóra haladva visszahódítsuk, ami a miénk. Amit a francia forradalom óta elloptál, elraboltál, elbitoroltál tőlünk.

Aztán majd kiderül, hogy a szellem ereje, vagy Lucifer mutatványai vissz­hangoznak-e erősebben az öröklétben. Nyugodt vagyok. A világ tökéletes, minden harmonikus benne, a csendháborítók pedig azzal bűnhődnek, hogy kiűzetnek a paradicsomból, ahol csak szent áhítattal, szeretettel és alázattal eltelve szabad jelen lenni. Mert aki vét a teremtés rendje ellen, annak eltörli emlékét az idő.

A te történetednek is ez lesz a vége. Lucifer megszégyenül, ahogyan mindig megszégyenül újra és újra.