A Demokrata augusztus 14-i számában megjelent írás.

Hirdetés

Ez a záróünnepség a sportolók mindig kedves bevonulása után legalább jó unalmas volt az aranycsótánnyal, a tornászmúmiákkal és az intervíziós esztrádműsorral, nem fájt senkinek, nem bántott senkit.

Viszont az egész versenysorozat remek volt. Az olimpia olyan nagyszerű dolog, hogy még elrontani sem lehet, de az az igazság, hogy ami magukat a versenyeket illeti, a franciák nem rontották el, ellenkezőleg, parádésan összerakták. Egy kis elfogultság, egykori vívóként: ilyen csodálatos versenyhelyszín a világon nincs még egy, amilyen a Grand Palais volt. Szóval ne legyünk elfogultak, ismerjük el, ami jó, és ami persze nem menti a botrányos megnyitót.

Jó volt ez az olimpia, és fantasztikus volt benne a magyar csapat, amely nála sokkal nagyobb és gazdagabb országok versenyzőit megelőzve ismét bizonyította, hogy sportnemzet a magyar. Minden szempontból készen állunk hát egy magyarországi olimpiára, már megvannak a létesítményeink, megvannak a versenyzőink és megvan az ambíciónk is.

Korábban írtuk

Hivatalosan városok nyerik el egy olimpia rendezésének jogát, de mindenki tudja, hogy a megvalósítás egész országok feladata. Kedves budapesti honfitársaim, bármilyen világnézetűek vagytok is, bármilyen pártot támogattok is, ha majd eljön az ideje, politikai megfontolásból ne akadályozzátok meg, hogy a magyarság átélje egy itthoni olimpiának, a nemzetek nemes vetélkedésének itthoni élményét. Hogy tizenkilenc napra mi legyünk a világ házigazdái, mi mutassuk meg a többi nemzeteknek a legjobb énünket. Hiszen a kezdetektől fogva erről szól ez a két és fél hét, erről szólt Párizsban is, ezért volt a rengeteg zászló, a mieinknek szurkolás, ezért voltak a bánat és az öröm könnyei.

Honfitársaim, akik egyszer már megakadályoztátok, hogy eséllyel pályázhassunk, még egyszer kérlek benneteket: ha majd Magyarország újra elindítja a pályázat folyamatát, legalább ne akadályozzátok, hogy annyi balszerencse közt, oly sok viszály után a magyarság végre megadhassa önmagának ezeknek a lélekemelő napoknak az örömét.