Rettenetes, hogy szó szerint kell érteni a bevezetőben idézett „kiirtja” kifejezést. Az egyik napilap híradása szerint február 11-én a jólétnek és a télnek már 113 áldozata volt. Ezen áldozatok nagyobb része a saját lakásában halt meg fűtés és élelem hiányában. Ezek a látható fizikai következményei a végletes jövedelemaránytalanság következtében leszakadt rétegek nyomorának.

Megrajzoltuk ismét az első részben már bemutatott jövedelemeloszlási ábrát, kiegészítve a mai helyzetre vonatkozó adatokkal, amelyek a www.portal.ksh.hu honlapról származnak. Értjük már, miért volt Orbán Viktornak igaza, amikor azt mondta, ismét töpörödtünk az elmúlt években? A hetvenes-nyolcvanas évek egyenlősdije még csak céklaformára alakította a diagramot, de a jelenlegi helyzet ábrája már tényleg egy töppedt szőlőszemre, vagy inkább egy kipukkadt léggömbre emlékeztet. Az egyes ágazatok nettó keresetei 69 ezer – 276 ezer forint közé esnek. Viszont a pénzügyi szféra nélkül már csak 69 ezer – 133 ezer forint közé.

Ez azért érdekes, mert a középosztályba tartozás jövedelem szerinti definíciója: az átlagos szint plusz-mínusz 20 százalékos sávjába eső kereset. Magyarországon tehát a középosztály jövedelme havi nettó 80 ezer – 120 ezer forint közé esik (kb. 2 millió fő). Ez az a középosztály, amelynek az országot a vállán kellene hordoznia, amelynek a jövedelmét további adókkal akarják terhelni, és ugyanakkor további megtakarításokra ösztönzik! Miből?

Az alsó osztályba, az átlag mínusz 20 százalék alatti jövedelmi sávban keresők tartoznak: a textiliparban, a vendéglátásban és az építőiparban tevékenykedők (kb. 300 ezer fő).

A felső osztályba az átlag plusz 20 százalék felett keresők tartoznak, vagyis a pénzügyi szféra, az energiaszektor, a vegyipar és a közigazgatás dolgozói (kb. 500 ezer fő).

Az alsó és középső osztály jövedelmei egymásra csúsztak, nagyon szűk sávban szinte fedik egymást. Persze a felső osztály elnevezés is csak paródia, mert a pénzügyi szektort kivéve minden foglalkozási ág átlaga belefér az átlagos 100 ezer forint körüli plusz-mínusz 30 százalékos sávba (70 ezer – 130 ezer forint).

Nézzük meg még egyszer a jövedelmeket egy más elrendezésű ábrán. Ezzel is találkoztunk már az első részben, de most kinagyítjuk, hogy a részleteket is megvizsgálhassuk. (2. ábra) Az előbbi számadatokat láthatjuk képen, diagramon megjelenítve. Ne feledkezzünk meg az inaktív eltartottak miatti felezésről, vagyis az úgynevezett középosztály egy főre eső korrigált jövedelme így már csak 40 ezer – 60 ezer forint. Relatív szegénynek azt nevezzük, aki az átlag 60 százaléka alatt keres, vagyis kevesebbet mint havi 60 ezer forintot. Ez hát a mi megbecsült középosztályunk, amelynek az átlagos jövedelme beszorul a relatív szegénység 60 ezer forintos és az abszolút szegénység 35 ezer forintos határai közé.

Úgy látszik, százévente törvényszerűen bekövetkezik egy-egy komolyabb gazdasági krízis. Miért látom mégis másnak ezt a most készülő katasztrófát? Mert a liberalizált és globális kereskedelem megszüntette az önfenntartás minden lehetőségét és kiölte a munkaerővé degradált emberekből ezt a képességet. A vidéken lakók egyre nagyobb része veszti el a földjét, a munkaeszközeit és a földműveléssel, termeléssel kapcsolatos a ismereteit. Ma rosszabb a helyzet, mint a második világháború után volt. Akkor egy lerombolt ipart kellett talpra állítani, de volt hová a szüleinknek élelmiszerért batyuzni. Most már a vidék népessége is a plázákban veszi meg az élelmiszereket is. Ilyen mértékben még soha nem vágták el a menekülési utakat. A multik behatoltak olyan területekre, amelyek régebben lehetővé tették az egyének, családok, közösségek számára a túlélést.

Mi tehát a helyzet és mi a hatása? Amit látunk és a bőrünkön érzünk, az a fokozódó munkanélküliség, leépülés, elbizonytalanodás, reményvesztettség, szorongás, kétségbeesés (a nagyon kevés jól menő cég és azok viszonylag jól fizetett dolgozói az üdítő kivételek). Az arányokat láttuk. Digitálissá vált a világ: 0 vagy 1. Másképpen: minden vagy semmi. Egyesek nagyon jól élnek, aki viszont kihullik a munkaerőpiacról, az nem rosszabbul fog élni, hanem sehogy.

USA-beli katonai kiképzéskor tapasztaltak szerint a stresszhelyzetek hatására a szervezet úgynevezett stresszhormonokat termel – adrenalin, kortizol – és csökkenti a férfihormon, a tesztoszteron termelését. Ezek hatására rövid távon ugyan javul az izomteljesítmény (menekülési reflex), de ismétlődő, vagy tartós hatás esetén súlyos következményekkel kell számolnunk. Csökken a nemzőképesség, sejtműködési zavarok alakulnak ki, károsodik az ideg- és immunrendszer. Mindezek következtében a legkülönfélébb súlyos betegségek lépnek fel. Épp ez nehezítette a közös gyökér felismerését, mert a következmények igen szerteágazóak. Ezért lehet úgy fogalmazni, hogy ha nem biztosított a nyugodt életvitel, annak a következményei végzetesek, és a tömegek állapotát, sorsát tragikusan befolyásolhatják.

Gyurcsány Ferenc nem túl régi kijelentése volt, hogy a jövőben az boldogul, aki folyamatosan képezi magát, és hajlandó oda költözni, ahol munka van. Évek óta halljuk, hogy nálunk túl sok a magántulajdonú lakás, és kevesen laknak bérlakásban. Ez az egyik gátja a munkaerő mobilitásának. Hogyan is működik ez? Tanult valaki egy szakmát, de nem kap munkát (ott és akkor). Ül otthon a bérlakásában és folyamatosan figyeli az internetes állásbörzét (már túl van a számítógép-felhasználói tanfolyamon is). Szerencsére hatalmas tartalékokkal rendelkezik (lakás bére, rezsi, internet stb.), így aztán kitart a következő álláslehetőségig (meddig is?). Közben jár a következő átképző tanfolyamra (kiváló jósnője van, így tudja, mikor mire lesz szüksége). Persze erre is futja a korábbi megtakarításaiból. Hurrá, elfogadták a jelentkezését (hányadikat is?). Aztán otthagy csapot-papot, lakást, tanfolyamot (szülőket, nagyszülőket, barátot, barátnőt, kutyát, macskát stb.) és költözik az új helyre, új életet kezdeni (meddig is?).

Pécsen folyik a humánmenedzser-képzés. Az egyik oktatót faggatja a hallgató: úgy hallotta, hogy a tananyagban módszerként szerepel az is, hogy a cégektől időnként ki kell rúgni a dolgozók 25 százalékát, akár jól dolgozik, akár nem, mert így a többieket jobban rá lehet kényszeríteni a munkára. A válasz: ez a hatékonyság növelésének egyik legjobb eszköze.

Milyen is lesz az a szép, új világ, amelyet a szoclib garnitúra mindent legázolva épít? Tanulj, ember, megállás nélkül, költözz megállás nélkül, és gyakorold a hibernálást, mert nem biztos, hogy minden jól alakul. Mi lesz, ha a tőkés még néhány évtizedig nem találja vonzónak a régiódat és inkább még keletebbre megy? Mert ez a globalizmus lényege. Fogadd meg Gyurcsány tanácsát és költözz oda, ahol a munka van, vagy lesz: magyarok, irány a messzi Kína!

Gyurcsány Ferencnek volt még egy kijelentése az elmúlt hetekben, ami miatt itt és most bejelentem, hogy csatlakozom Szegvári Katalin kezdeményezéséhez, és vele vállvetve tekintem személyes ellenségemnek ezt az embert. Bár én ezt nem személyes megbántottságból teszem, hanem önvédelemből. Gyurcsány kikelt magából, hogy miközben az államháztartás rogyadozik, azonközben a sok léhűtő, adóelkerülő (kényszer)vállalkozó autókon szaladgál és feketegazdálkodik.

Gyurcsány úr! A nagyapám és az apám a háborús romokból előkapart, elgörbült vasdarabokból rakta össze azokat a gépeket, amelyeken dolgozva akarták a családjukat eltartani. Önök államosították az üzemet, a nagyapám pedig belehalt. Apám a 68-as új gazdasági mechanizmust komolyan vette és ismét önállóan kezdett dolgozni. Önök meggondolták magukat és elverték a port a maszekokon (például kétszeresen kivetett adóval), és az apám is belehalt. Önök minden céget tönkretettek és felszámoltak, ahol csak alkalmazásban álltam. A rendszerváltás után lett belőlem kényszervállalkozó. Hogy dolgozni tudjak, meg kellett vennem egy gépkocsit (a fizetésemből nem tellett volna rá). Felneveltük a gyermekünket, de az első lakásunkat hitelre tudtuk csak megvenni, és még mindig törlesztjük. Önök megfelezték a kamattámogatást, ez 10 ezer forint havi többletkiadással jár. Ön elküldte a bankokhoz egy kis aprópénzért Draskovics urat. Percekkel utána megemelték a kamatokat, ez a családi kasszánknak ismét havi 10 ezer forint többletkiadás havonta. Megemelték a gáz árát is, és ezt további 10 ezer forintunk bánja havonta. Az utóbbi két-három évi áremeléseknek csak a növekménye elviszi a nagyi teljes nyugdíját. Még mit terveznek ellenem? Akármit is, nem hagyom magam!

Az egyik tévériportban mondta valaki, Gyurcsány úgy viselkedik, mintha Bajorországot vezetné, pedig egy balkáni ország miniszterelnöke. Sajnos ez tévedés, alapos túlbecsülése az állapotoknak. Van néhány száz vállalat, amely valóban bajor szinten termel, a többi néhány százezer azonban nem balkáni, hanem indiai szinten, mármint az utcán lakó kézművesek szintjén. Gyurcsány tehát egyszerre, egy időben két ország miniszterelnöke: ha balra fordul, ura egy nagyon kicsi, de annál gazdagabb országrésznek – legyen a neve Majorország -, ha pedig jobbra fordul, akkor egy távol-keleti manufaktúragazdaságban találja magát – nevezzük Hundiának. A látókörén túl pedig ott van egy kiszáradt, élettelen sivatag is az inaktívak seregével.

Mekkora ez a két országrész? A 60:40 százalék GDP-arányt figyelembe véve 100 cég áll szemben 1 millióval, az arány egy a tízezerhez!. Magyarország 93 ezer négyzetkilométeréből 9 négyzetkilométer esik Majorországra, a többi 92 991 pedig Hundiára. Mintha a körülkerített Várhegyen laknának a majorok (a „méteres” jövedelmeikkel), az ország további teljes területén pedig a hundiánok tengődnek „milliméteres” éhbérükből.

Az ország gazdaságilag végletesen kettészakadt. Valószínű, hogy ezt a két gazdaságot már nem lehet azonos törvényekkel, azonos szabályzókkal irányítani. Valószínűleg rendbe tenni sem. Az a sejtésem, hogy hamarosan a segélyszervezeteknek és a polgári védelemnek lesz tennivalója, mármint ha felelős vezetése lesz az országnak.

Már az EU-ra sem számíthatunk. Az unió sem tudja, merre van előre. Az utóbbi hónapokban elfutó kínai export pánikba kergette az EU vezetőit, egyszerre nyomják a gázt és a féket. Egy újság februári számának szalagcímén még ez volt olvasható: „Barroso a piac további liberalizációját sürgeti”. Magyarázatként a következők szerepeltek a cikkben: a lisszaboni terv nagyra törő és irreális, vagyis megvalósíthatatlan, hogy 2010-re az EU legyen a világ legversenyképesebb régiója. Az Európai Bizottság a gazdaság újraélesztését piaci reformokkal (a piac liberalizálásával) szeretné elérni, a szociálpolitika és a környezetvédelem rovására. Egy hónappal később viszont már ezt olvashattuk: „Új uniós elvek a kínai textilimport ellen”. Olaszország, Portugália, Spanyolország, Franciaország és Görögország is ellenlépéseket sürgetett a hazai textilipar tönkretételével fenyegető kínai exportdömping ellen.

Magyarország nem tiltakozott. Már nincs miért. A textiliparunk és a cipőiparunk csak nyomokban létezik. A nehéziparunk gyakorlatilag megszűnt. Az élelmiszer-ipari feldolgozás szintén, és egyre nagyobb mennyiségű olcsó élelmiszer-utánzat érkezik a nagy bevásárlóközpontokba, megfojtva az eddig még talpon maradt kiskereskedőket is. Követve az EU-ban zajló eseményeket, még azzal sem biztathatjuk magunkat, hogy a regionális kiegyenlítődés – amely az EU egyik legfőbb alapelve – majd megoldja a problémáinkat. Ugyanis, ha így megy tovább, lezajlik a kiegyenlítődés, de a mi szintünkön. És akkor okafogyottá válik a címben feltett kérdés: Koldulhatok-e Bécsben? Mert koldulhatok itthon is.