Bármilyen botrány jön is a kampány még hátralévő idejében, azt hiszem, túl vagyunk nemcsak az idei választások, de a rendszerváltás utáni magyar és európai politika egyik legszégyenteljesebb pillanatán. Az összellenzéki összefogás, a „szivárványkoalíció” miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter (MZP) azt mondta egy lakossági fórumon, hogy ők a liberálisok és a konzervatívok mellett a kommunistákat és a fasisztákat is képviselik.

Hirdetés

Hogy pontosak legyünk, MZP előbb a kormányzó pártokat vádolta meg azzal, amely mellett aztán maga tett hitet. Azaz miután hazudott a Fidesz–KDNP-ről, biztosította a fasisztákat és a kommunistákat, nemcsak hogy helyük van a nap alatt, de az ellenzéki összeborulás az, amely őket képviseli és örömmel öleli keblére.

Ami MZP-t illeti, egy politikusnak sokfajta veleszületett és tanult képességgel kell rendelkeznie. Kell alapvető értékvilág, történelmi ismeretek és retorikai képességek, illetve mindenképpen szükséges egy olyasfajta érzelmi-értelmi intelligencia is, hogy nagy általánosságban értse azt a közösséget, amelynek képviseletére készül és érezze azt az adott közeget is, annak rezdüléseit, ahol éppen beszél. Nos, egyértelmű, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelölt ennek híján van. De ez egyáltalán nem menti fel az általa mondottak tonnásnál is nagyobb súlya alól, mint ahogy az állítólagos fáradtsága sem.

Merthogy nem elszólás történt. MZP csak az igazat mondta, s a tények is ezt támasztják alá. Lényegében bevallotta azt, amit még a jobboldal is inkább csak pironkodva fogalmazott meg, hogy a Márki-Zay által képviselt ellenzéki politikusok jó része bizony kommunisták és fasiszták gyülekezete. A hódmezővásárhelyi polgármester ugyanis egy olyan pártkoalíció hatalomra jutásáért küzd, amelyben ott van az egykori állampárt névleges utódpártja, a végnapjait élő MSZP, de az egykori kommunista politikai, gazdasági és kulturális elitet és utódaikat képviselő DK is. Ők a kommunisták. De ott van a Jobbik is, amelynek jelöltjei között nem egy híresült el teljesen egyértelmű antiszemita kijelentésekről. MZP magához akarta őket édesgetni, de ezzel leleplezte azt a valóságot, amelyet eddig csak a jelképes összekacsingatások jeleztek. MZP nagy tragédiája, hogy amíg ő láthatóan nagy elánnal küzd a kommunisták és a fasiszták hatalomra jutásáért, addig fordítva ez már nem igaz. Már csak az a kérdés, hogy a többi ellenzéki párt a kommunisták és fasiszták mellett hogyan nevezheti magát továbbra is liberálisnak vagy konzervatívnak.

Gyurcsánynak Márki-Zay legjobb esetben is csak egy különutas kommunista lesz, márpedig a kommunisták mindig velük kezdték a leszámolást. S ezt valószínűleg Márki-Zay is érzi már. És igazán ezért veszélyes az ellenzéki parolázás a kommunistákkal és fasisztákkal, mert az ő taktikáik, gondolkodásmódjuk, mentalitásuk egyáltalán nem változott semmit, állítsanak magukról bármit. Erre példa, hogy az ellenzék szinte egyetlen programpontja az, hogyan alkotmányozzanak megfelelő többség hiányában is, lefordítva magyarra, hogyan állítsák vissza a jogállammal szemben egykori szinte monopolhelyzetüket. Nos, Európa a vasfüggöny összeomlása óta nem látott ennél antidemokratikusabb, a jogállami és az európai értékekkel ennyire szembemenő tempót, mint ami a „demokratikus” ellenzék sajátja. Hiába, úgy demokratikus az ellenzék, mint a Német Demokratikus Köztársaság.  

Márki-Zay kijelentése önmagában veszélyes. Hogy a magyar baloldal politikusai, újságírói, megmondóemberei csak ímmel-ámmal hajlandóak kijelenteni, ők bizony a fasisztákat és a kommunistákat nem szívelik, az tragikomikus. De az Európa irányából tapasztalható síri csend egyenesen hátborzongató. A baloldal, az européerek, a haladók és Brüsszel csendje. Az emberijog-védők, az NGO-k és a nagy nyugati lapok szótlansága. Mintha mi sem történt volna. Hol van Věra Jourová, hol van Sargentini asszony, hol a holland miniszterelnök és a német média? Hát egyiküket sem zavarja, hogy Magyarországon kommunisták és fasiszták igyekeznek a hatalomba?!

Most kiderült, Brüsszel szemében a fasizmus vétségét fogalmilag csak a brüsszeli elittel szemben állók követhetik el. Ha nem tetszik a Brüsszel által rád erőltetni kívánt haladó ideológia, akkor fasiszta vagy. Ha viszont a brüsszeli érdekeket képviseled, akkor sem lesz veled gondja az európai hatalmasságoknak, ha magadról ismered el, fasisztákat képviselsz. Képzeljék el, mi lett volna, ha Márki-Zay mondatát egy fideszes politikus mondja! Rögtön megkezdődött volna az „európai értelemben vett baloldal” sipákolása. Ahogy MZP a saját bandájáról, úgy rántotta le a leplet az európai elit önnön szándékairól. Elárulták az európai haladók, hogy semmiben nem hisznek, semmilyen értéket nem képviselnek. Nekik csak a birodalomépítés és a haladár ideológia számít. A politika tapasztalati műfaj, tudják ezt Brüsszelben is. S azt tapasztalatból tudják, hogy az MZP mögött állók bármikor bármilyen külföldi érdeket hajlandóak kiszolgálni. Ezt tették ’89 előtt és a rendszerváltoztatás után is. Brüsszelben sem a magyar érdeket képviselik, hanem a brüsszeli érdeket Magyarországon. És az ilyennek a haladók szerint még az is elnézendő, ha fasisztákat támogatnak.

A Márki-Zay-féle kijelentés kapcsán azon meg se lepődünk, hogy Európa nem háborodik fel azon, hogy MZP a kommunistákat is képviseli. Az Európai Unió döntően kereszténydemokrata politikusok által megálmodott európai államszövetség, s mint ilyen, kulcsszerepet kellene betöltenie az európai civilizáció túlélésében. A brüsszeli elit azonban az újkommunista kulturális forradalom foglya és végrehajtója. Úgy persze Brüsszel sosem tekinti majd a kommunizmust veszélynek, ha ott az újkommunisták irányítanak.

Február 25-én van a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja. 1947-ben ezen napon tartóztatták le Kovács Béla kisgazda politikust és szállították a Szovjetunióba. Egyetlen bűne az volt, hogy ellenezte a szovjetek által támogatott kommunisták korlátlan hatalomszerzését. Ez volt az első olyan eset, s aztán még sok követte, hogy a magyar kommunisták leszámoltak valakivel, aki az útjukban állt. Egyes becslések szerint a kommunizmus áldozatainak száma világszerte eléri a százmilliót, ideértve a Gulagon elpusztultakat, a kényszermunkára hurcoltakat, a kommunista országok politikai rendőrségei által megkínzott és megnyomorított embereket s azok millióit, akiknek életét, családját tönkretették. Ha csak Magyarországot tekintjük, az áldozatok száma elérheti a hétszázezret. Ennyi magyart hurcoltak el, kínoztak az Andrássy út 60.-ban vagy vertek agyon Recsken vagy a váci börtönben. Megannyi emberi és családi tragédia, s mekkora nemzeti tragédia.

Vörös csillag és nyilaskereszt, nemzetközi és nemzetiszocializmus meg persze a fasizmus embertelensége nem lehet vita tárgya. Ha van közös európai érték, akkor az ez. Sajnos nem gondolja ezt így sem a magyar baloldal, sem az európai haladók, sem pedig a brüsszeli elit. Nekik mindegy, hogy kommunisták és fasiszták kerülnek-e hatalomra, csak ne a jobboldal.

A tanulság, hogy ha Magyarországon valóban demokratikus és európai közéletet szeretnénk, annak egyetlen feltétele, hogy a kommunisták és fasiszták távozzanak a közéletből, és ne akarja őket egy miniszterelnök-jelölt se képviselni. Azt hiszem, nem volt még ilyen szomorú a kommunista diktatúra áldozataira emlékezni, mint idén.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője

Korábban írtuk