Hirdetés

Velünk fizettetné meg Brüsszel a háború folytatása után az ukrán EU-csatlakozás költségeit is. Az ugyanis nem létezik, hogy ők ne számoltak volna utána, mibe is kerülne ez utóbbi döntés. Ha pedig már számoltak, ugyanarra kellett jutniuk, mint ami az Alapjogokért Központ március 20-án kiadott jelentésében is olvasható: nagyot vesztenének vele a régió országai, amelyek most kedvezményezettjei az uniós költségvetésnek. Csak a csatlakozás közvetlen hatásai legalább tízezermilliárd forintot vennének ki a magyar családok és vállalkozások zsebéből.

A Bruegel brüsszeli agytröszt szerint azért vigasztaljon minket az, hogy unió korábbi döntése alapján több támogatástól estünk el, mint Ukrajna csatlakozása esetén. Mindezek ellenére Ursula von der Leyen 2030 előtt szeretné a tagállamok sorában tudni a szétbombázott, csődben lévő Ukrajnát, amiben a Brüsszelt vezető koalíció támogatja az Európai Bizottság elnökét. Ennek a hárompárti véd- és dacszövetségnek a része Magyar Péter és pártja is, ami jól megmutatkozott, amikor képviselői ukrán zászlós pólóban vettek részt az egyik ülésen, vagy amikor Magyar Péter neve rákerült egy durván háborúpárti határozati javaslatra.

Ukrajna uniós csatlakozásának ötlete a háború 2022-es kezdetéig komolyan fel sem merült, azóta viszont az uniós vezetők másról se bírnak beszélni. Józan ésszel belátható, hogy egy fegyveres konfliktusban érintett ország prioritása nem a jogállamiság kérdéseinek megoldása, Brüsszel mégis úgy akarja láttatni, mintha nagy demokratikus és korrupcióellenes előrelépés történt volna Kijevben. Eközben a számukra kellemetlen kérdéseket, mint például a nemzeti kisebbségek ügye, a szőnyeg alá söprik, sőt még Magyarországot támadják azért, mert védeni próbálja a külhoni honfitársait. Ukrajna úgy vált tagjelöltté, majd döntöttek vele a csatlakozási tárgyalások megnyitásáról, hogy valójában egyetlen feltételnek sem felelt meg.

Ukrajna gyorsítópályán van az uniós csatlakozáshoz. Ehhez elég csak összehasonlítani a Nyugat-Balkán országaival való bánásmódot a 2022 utáni eseményekkel. Míg Ukrajna esetén mindössze egy év kilenc hónap kellett a tárgyalások megkezdéséig, Montenegrónál ugyanez az időtartam négy és fél, Szerbiánál öt (!) év volt. Mindkét országgal több mint tíz éve tartanak a tárgyalások. Ha „Ursula királynő” szavait vesszük alapul, akkor ő kevesebb mint öt év alatt lezongorázná Zelenszkijjel a csatlakozást.

Korábban írtuk

Szerencsére ehhez hazánknak is lehet egy-két szava. Az ukrán csatlakozás ugyanis jó részben zsákbamacska, hiszen számos alapvető fontosságú adatnál csak becslések állnak a rendelkezésünkre, mint a lakossági vagy bizonyos gazdasági mutatók. Előbbiről pontos adat utoljára a 2001-es népszámlálás alapján van, de ez a negyvenmilliós szám már a háború előtt is jelentős apadásnak indult a kivándorlás miatt, azóta pedig sok millióan menekültként érkeztek az EU-ba. Ez azért lényeges kérdés, mert számos uniós juttatás számításánál a lakosságszámra vetített adatokat kell nézni, például a kohéziós forrásoknál.

Néhány hónappal ezelőttig eretnekségnek és a nyugati demokratikus értékrend elárulásának számított kimondani, de idetartozik például Ukrajna területe is. Most már bizonyosnak tűnik, hogy a Krímet és a keleti megyéket a belátható jövőben nem szerzik vissza, ezzel viszont pont az iparilag legfejlettebb régióit veszíti el az ország. Ennek a kérdésnek szintén a kohéziós pénzek esetén van jelentősége. Az egyetlen tényező, ami viszonylag jól belátható és értékelhető, az az ukrán termőföldeké, hiszen ezek jelentős része a harcok által kevésbé érintett nyugati országrészben található.

Mindez a felvezető azért volt szükséges, hogy rámutassak: minden számítás csupán becslés, a tagállami és uniós vezetőknek nincs teljesen pontos képük az ukrán gazdasági helyzetről. Ezért is lehetséges az, hogy a többféle magyar számítás (Századvég, Külügyi Intézet, Alapjogokért Központ) mind-mind eltérő végösszeget eredményezzen, de a volumen minden kimutatás esetén óriási léptékeket ölt. Itt a különbségekhez még az is hozzájárul, hogy a különböző számítások más-más területeket érintenek. Azonban már ezekből a hozzávetőleges számokból is egyértelmű kell hogy legyen, a közép- és kelet-európai térség és benne Magyarország nagy vesztese lenne ennek a csatlakozásnak.

Az Alapjogokért Központ kalkulációjában három tényező jelenik meg: 1) a közös agrárpolitika kifizetéseinek csökkenése, 2) a kohéziós források csökkenése, valamint 3) az újjáépítés arányosított költségei. Az elsőnek részei nemcsak a mezőgazdasági, de a vidékfejlesztési támogatások is. Ez még a könnyebben megállapíthatók közé tartozik, hiszen az ukrán termőföld mérete jól ismert – és hatalmas. Még a brüsszelita Bruegel szerint is a közös agrárpolitika pénzeinek felét ezentúl Kijevbe utalnák. A kohéziós pénzek esetén az uniós átlaghoz mérten nézik a régiók fejlettségét. Itt az ukrán csatlakozás olyan mértékben levinné ezt az értéket, hogy a forrásokból eddig sem részesülő Budapest mellett három további magyar régió (Pest, Nyugat- és Közép-Dunántúl) is kikerülne a legkedvezőbb támogatási kategóriából, jelentős összegektől esve el így. A végső kategória az újjáépítés, itt is csak becslések állnak a rendelkezésünkre, ráadásul ez az összeg minden egyes háborús nappal tovább nő.

Ezek együttesen hatalmas terhet raknak majd az uniós költségvetésre, miközben Ukrajnától pluszbefizetések minimálisan várhatók az ország gyengén muzsikáló gazdasága miatt. Vagyis két lehetőség áll Brüsszel előtt: vagy növeli a tagállamok befizetéseinek mértékét (ez adóemelést jelent a gyakorlatban), vagy pedig hitelt vesz föl. Talán nem véletlen, hogy most pont utóbbiról zajlik vita az uniós döntéshozatali fórumokon. A közös eladósodás ugyanis ideológiai szempontból is megfelel Brüsszelben: így jött létre az Amerikai Egyesült Államok is. Emlékezhetünk arra is, hogy Soros György már a migrációs válság megoldásaként is a közös hitelfelvételt ajánlotta mint megoldást. Egész véletlenül ő maga szívesen adott volna kölcsön pénzt is az ügy érdekében. Hiába, minden „szentnek” maga felé hajlik a keze.

A kormány mindezek figyelembevételével akarja kikérni a magyar emberek véleményét a kérdésben egy véleménynyilvánító szavazáson. Hiszen az unokáink is nyögnék ennek pénzügyi költségeit, így nem lehet enélkül dönteni. Európa többi országában mégse látjuk, hogy bármi hasonló történne. De vajon mit gondol a kérdésről a baloldal vezetője, Magyar Péter? Azt tudjuk, hogy a neve Brüsszelben rajta volt egy háborúpárti javaslaton, de idehaza fontosabbnak tartja reklámozni az új barátnőjével (és egyben titkárnőjével) közös képét. Egyúttal a téma jelentőségét is bagatellizálja, hiszen tudja, hogy az nem népszerű a magyarok között. Arról beszél hát inkább, hogy a kérdés egyáltalán nem aktuális, az elképzelés csak évtizedek múlva valósulna meg.

Talán nem szokott beszélgetni Von der Leyennel a közös képek készülésekor? Manfred Weber nem tette elég nyilvánvalóvá, hogy a Néppárthoz való tartozás Ukrajna támogatását jelenti? A valóságban persze nagyon is jól tudja ezeket és azt is, hogy idehaza nem tud tömegeket megnyerni, ha azt mondja, amit a megbízói várnak tőle. Így hát marad a mismásolás, a kettős beszéd. A magyar kormány ezzel szemben ugyanazt képviseli Brüsszelben, mint amit tesz Budapesten.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője.