Hirdetés

A nyugati balliberális elit megméretett és könnyűnek találtatott, a jobboldal már körülvette utolsó fellegvárait, amelyeknek báltermeiben azonban még mindig folyik a tivornya. Közben a bódult úrfiak azon szörnyülködnek, hogy az ostromló patrióták olyan „durva” tanokat hirdetnek, mint a migráció elutasítása, sőt, nem mondanak le a hagyományos család általuk már „meghaladott” intézményének támogatásáról, mindennek tetejébe nem átallanak küzdelembe bocsátkozni a média harcmezején sem. Közben a patrióta erők egyre könnyedebben surrannak felfelé az ostromlétrákon, meg azonban nem állhatnak, amíg Prágától Párizsig be nem veszik az összes bástyát, közben megtartva az eddig megszerzetteket is.

A hétvégén komoly erődemonstrációt tartott Madridban a Patrióták Európáért pártcsalád, ennek során Orbán Viktor arról beszélt, hogy míg a balliberális mainstream üzenőfüzeteiben nemrég még lesajnálóan a múlt erőinek nevezték őket, addig ma már ők írják a jövőt Amerikában, Hollandiában, Olaszországban, Ausztriában és Magyarországon, az októberi választásra utalva pedig hozzátette: felkészül Csehország.

A korábban oly magabiztos hangot megütő médiaszereplők szavai most némiképp rekedtté, olykor elhalóvá váltak. Jól példázza ezt az osztrák Die Presse cikke, amelyben a lap magyar újságírója szörnyülködik azon, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek már nemcsak hazájában van szava, hanem bőven akadnak támogatói annak határain túl, mi több, még az Atlanti-óceán másik partján is. A szerző említést tesz arról, hogy a kormányfő már Donald Trump hivatalba lépése előtt is szívesen látott vendég volt az elnök magánrezidenciáján, de Európában is sokan igyekeznek jó kapcsolatot ápolni vele. Az írás során odáig megy, hogy megállapítja: „Sok szakértő Orbánban látja az úgynevezett új jobboldal európai égboltjának vezérlő csillagát.”

A baloldali újságíró megpróbálja megérteni, hogy melyek a magyar miniszterelnök népszerűségének okai, és észre sem veszi, hogy miközben befogott orral sorolja azokat a pontokat, amelyek a magyar kormányerők politikai sikerének sarokkövei, egyben azokat az elemeket veszi számba, amiért az európai embereknek elegük lett a liberális elitből.

Korábban írtuk

Első helyre ezek között a migráció kívánkozik, hiszen – mint Bognár Péter fogalmaz – ezen a téren Orbán Viktor nem ismert pardont. Feddőleg hozzáteszi, hogy eközben nem vett tudomást arról, hogy felfogása teljességgel az ellentéte az Európai Unió politikájának. Az osztrák lap egy baloldali szakértőt, Böszörményi Lászlót is megszólaltat, aki abban véli felfedezni ennek indítékait, hogy szerinte a miniszterelnök más „szélsőjobboldali” szereplőhöz hasonlóan homogén nemzeti identitást akar teremteni, és ennek során nem foglalkozik azzal, hogy – állítása szerint – módszeresen megszegi a menekültjogot.

Hogy ki miről nem vesz tudomást, arról sokkal többet mond, hogy Ausztria legnépszerűbb pártja hosszú ideje az Osztrák Szabadságpárt, melynek talán legfőbb erénye a választók szemében az, hogy kemény fellépést ígér a migrációval szemben, kancellárjelöltje, Herbert Kickl pedig követendő példaként tekint a magyar miniszterelnökre. Aki még most is valamiféle zavaros és sötét eszmét sejt az illegális bevándorlás elutasítása mögött, az régen lakatra zárta az ajtót a valóság és az abban élő – uram bocsá’ választójoggal is rendelkező – európai emberek előtt.

Németországban – ahol másfél hét múlva adhatják le szavazataikat és küldik minden bizonnyal ellenzéki pozícióba a jelenlegi kormánypártokat a választók – a politikai viták középpontjában szintén ez a probléma áll. Talán nem véletlen, hogy így van, ha az elmúlt évben naponta kétszer követtek el csoportosan nemi erőszakot javarészt migrációs hátterű személyek, ami drámai növekedést jelent a korábbiakhoz képest. Nem csoda, ha már a rendőrség is azt követeli a berlini kabinettől, hogy gondolja át bevándorláspolitikáját. Eközben Svédországban az idei év első hónapjának gyakorlatilag minden napjára jutott egy robbantás, és Stockholm bizonyos kerületei bandaháborúk csataterévé váltak.

Miközben napestig sorolhatnánk a hasonló elborzasztó adatokat és eseményeket, még mindig akad, aki azon sopánkodik, hogy Magyarország migrációs politikája szembemegy Brüsszel szándékával, vagyis a határok megnyitásával. Az persze nem gond nekik, hogy Brüsszel pedig az emberekkel megy szembe. Az akaratukkal és a legalapvetőbb biztonságukkal, és emiatt lassan a leadott szavazataikkal is, amelyek segítségével – ha így folytatják – el fogják sodorni őket.

Azt már minden bizonnyal komoly émelygéstől szenvedve írta le a Die Presse munkatársa, hogy a magyar kormány 2010 óta komoly erőforrásokat mozgósít a hagyományos értelemben vett családok támogatása érdekében, amivel alapvető célja az, hogy a gyermekvállalás minél kisebb plusz terhetjelentsen a fiataloknak.

Talán már az európai balliberális sajtó jövője lebeg a szeme előtt, amikor arról számol be, hogy a miniszterelnök „autoriter módon bánik a sajtóval”. Itt egészen egyszerűen azt a folyamatot írja körül, melynek során hazánkban a jobboldal megtörte a nyilvánosság teljes egyoldalúságát, és merészelte kiereszteni a hangját, kifejezni gondolatait a megteremtett alternatív média segítségével.

Az európai mainstream sajtó félelme nem ok nélküli, hiszen a tengerentúli pénzforrások Donald Trump hivatalba lépése után sorra apadnak el. Az új elnök emberei – akik a korábbi adminisztráció kiadásait fésülik át – arra jutottak, hogy az amerikai adófizetők pénzéből finanszírozott európai orgánumok „szélsőbaloldali aktivistákkal vannak tele”, éppen ezért az olyan médiumokat, mint a Szabad Európa Rádió, illetve az Amerika Hangja, egészen egyszerűen bezárják, másutt leállítják a kifizetéseket. Nem véletlen, hogy az olyan oldalak újságírói, mint a 444 vagy a Telex korábbi hivatásukat feladva voltaképpen siratóasszonyokká váltak az elmúlt hetekben. Ahogy Elon Musk fogalmazott, Európa mára szabaddá vált, és már csak a rátelepedett bürokrácia fojtogatja.

A Trump-adminisztráció lépései nem pusztán a Patrióták Európáért erőihez fűződő fegyverbarátságból fakadnak. A kontinensünkön amerikai támogatásokból működő sajtó és az az elit, amit sokan csak brüsszeli bürokráciának hívnak, egymás támaszai, és a washingtoni demokraták akaratának végrehajtásában segédkeztek. Az pedig nem lenne elég, ha a republikánusok csak az Atlanti-óceán túlpartján tartanának nagytakarítást. Az onnan kisöpört szervezetek Európába telepedve újra felszívhatnák magukat, hogy később ismét visszatérjenek.

A Nyugat jobboldali erői tehát egymásra vannak utalva, amit a nagy víz mindkét partján felismertek. A patrióták pozíciója mind itt, mind ott kecsegtető, de a küzdelem ezzel csak új fázisába lépett. A brüsszeli fellegvár bevétele ezzel együtt nem lehet cél, csak eszköz arra, hogy az európai emberek ismét biztonságban tudhassák magukat és jólétük is szilárd alapokra helyeződjön azáltal, hogy a kontinens újfent a világgazdaság ambiciózus, fejlődő szereplőjévé válik.

Nem kis teljesítmény, hogy ebből a folyamatból Magyarország erején felül veszi ki a részét, a liberális notabilitások pedig a hazai jobboldal nyilaitól reszketnek. Ennek jele, hogy az európai patrióták gyülekezőhelyévé Budapest vált, haditanácsuknak pedig idén negyedik alkalommal szolgálhat keretként a CPAC Hungary.

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője.