Érdemes-e hűnek lenni az ifjúkori ideálokhoz? Érdemes-e, ha azok nem lettek hűek akkori önmagukhoz – vagyis hozzád, aki ideálként tekintett rájuk? Mert végül is téged árultak el. Persze, lehet, nem is árultak el semmit, már akkor is ilyenek voltak, csak a körülmények voltak mások.

Patti Smith képét nézem, amint Karácsony Gergely mellett áll. Melléállt. Felvállalta. És nem tudok vele mit kezdeni.

Hirdetés

„A People Have the Power című számot biztosan sokan hallották az utóbbi időben, akik bármelyik kampányeseményemre ellátogattak. A dal régóta az egyik kedvencem, hiszen arról szól, hogy végül is az emberek erején múlik minden, a hatalom igazából az övék. Ma az a megtiszteltetés ért, hogy személyesen is találkozhattam Patti Smithszel, a dal előadójával” – írta Karácsony.

Nézem ezt az ősz hajú se férfi, se nőt. A videóban úgy kísérgetik és tologatják elé a mikrofont, mint hajdan egy elvtárs elé, ami nem is csoda, hisz mozgalmi dalokat énekel ő is.

Hogy lehet így kinézni? Ez kavarog bennem, aztán rájövök, az ember egységes egész. Aki 74 évesen mozgalmi dalokat énekel, az így fog kinézni, az nem nő fel soha, és nem abban a kedves, olykor aranyos értelemben, amikor egy nő csacsog kis butaságokat, vagy amikor a nagyszülő gombfocizik és visong az unokákkal. Abban a világmegváltós, új emberiséget elhozós értelemben, amikor a diák a gimná­ziu­mi szakkörön lobogva lelkesedik, hogy „de ha nem lennének törvények”, meg „a pénz az rossz”, és „oda kéne adni”. Mindegy, mit. Valamit oda kéne adni valakiknek, valami ne ott legyen, ahol most van, és adják oda, lehetőleg annak, aki nem dolgozott meg érte. És az ilyen ember ha keretek-korlátok közé szorul, értéket tud létrehozni, de mivel leállni nem képes, ha a keretek lazulnak, tolja tovább, tolja, és mindig lesz új felszabadított, új jog, új elnyomás, és a végén harcolunk a járdára vizelés meg a százkét nem jogáért. És odaállunk akárki mellé, Karácsony mellé is, akiről semmit nem tudunk, csak felemelte a táblát, hogy free.

Korábban írtuk