Március 15-én számos okunk van arra, hogy elinduljunk a Béke Menetére, elinduljunk az Elvis Presley parkból a Parlament felé, és hitet tegyünk a magyar szuverenitás, az értelmes élet és a békés jó szándék mellett itt, Magyarországon és mindenütt, ahová e menet híre eljut.

Különleges menet lesz. Sokáig emlékezni fogunk rá.

Nem árt, ha tisztázunk előtte néhány dolgot. Kezdjük a kiindulóponttal.

Elvis Presley nevét kapta jelen sorok szerzőjének közbenjárására a Margit híd budai lábának északi része, egy névtelen park. Azért, mert 1956-ban az akkor 21 éves, de már kirobbanóan sikeres énekes egy tévéműsorban egy gyönyörű dallal kérte az amerikai nézőket, támogassák az 56-os magyar menekülteket. Olyan sokan adakoztak, hogy a segélyből még az itthon maradottaknak is jutott. Elvis gospeldalának ez volt a címe: Peace In The Valley, Béke a völgyben. Hát most ez is új értelmet kapott.

Hirdetés

A másik ok, amiért ez a menet mindennél fontosabb lesz, hogy a világban háború dúl. Tőlünk keletre rettenetes, véres háború, amelyet két testvérnép vív egymás ellen, nyugatra pedig mintha maga a Sátán indított volna háborút a méltó és értelmes emberi létezés ellen, és nem könnyű eldönteni, melyik a borzalmasabb. Mi rosszabb? Meghalni egy robbanásban, vagy úgy élni, hogy le kell mondanod a szabadságról, mert már nem mondhatod ki, amit gondolsz, nem döntheted el, kit szeretsz és kit gyűlölsz, mert akarat nélküli páriává kell lenned? Mert el kell fogadnod még azt is, hogy mások ragadják el tőled a gyerekedet és torzítják el egy beteges irányba?

Hinnünk kell abban, hogy van bennünk erő a méltó és igazságos béke megvédelmezésére. Hogy a szeretet és az összefogás ereje túlemel bennünket a fájdalom, a gyűlölet, a düh, másfelől a sötét gonoszság és a még sötétebb uralmi szándékok kísértésein, és ezzel a menettel ismét képesek leszünk kifejezni, hogy van járható út. Van út, amelyen a tiszta szándékú emberek biztonságosan járhatnak.

Ukrajna lakosságának egyre nagyobb része menekül, és nagyon sokan nálunk találnak menedéket. Egy olyan ország polgárai menekülnek hozzánk, ahol hivatalos állami gyakorlat a kisebbségek jogainak eltiprása, ahol az őslakos kárpátaljai magyarság is megfélemlítések és elnyomások közepette él. De most menekülnek az emberek a félelem, a halál, a borzalmas végzet elől, és nekünk nincs sem jogunk, sem erkölcsi alapunk fölhánytorgatni a magunk sérelmeit, mert ők most igazán nagy bajban vannak.

Segítenünk kell és segítünk is, nem gondolva arra, mi lesz ennek az eredménye, vajon javul-e majd a két szomszédos nép között a viszony, vajon elnyerjük-e a barátságukat. Segítünk, mert az embernek ez is istenadta kötelessége, hogy segítsen a bajbajutottakon. A bajbajutottakon, és nem a kalandorokon. De mi ezt a különbséget pontosan értjük. Talán Európa is fölfogja most már.

Nem keressük a mások igazságát. Nem a mi dolgunk megfejteni az ukrajnai háború titkát, kinek milyen része van abban, hogy kitört, ki és mikor lőtte ki az első ágyúgolyót, mert nem ez a dolgunk. A mi feladatunk a méltó emberi létezés megvédelmezése.

Jézus, akit feltétel nélkül tisztelünk, mindössze egy parancsot hagyott ránk: „Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket.” Ma is ebben van a mi nagy erőnk. Tudunk szeretni és tudunk összefogni. Képesek vagyunk megvédelmezni magunkat, és íme, azokat is, akik rászorulnak a mi védelmünkre. Isten ad nekünk ehhez erőt. Ez a küldetésünk.

Korábban írtuk